Újabb almárkát hoz a Mercedes?

Már idén jöhet a teljesen elektromos Mercedes SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW után Stuttgartban is önálló i divízió indulhat. Első típusaként egy SUV érkezhet a Mercedestől.

Állítólag júliusban dönt a Daimler véglegesen arról, hogy az AMG és a Maybach mellett megjelenik-e egy olyan új almárkával, amely a BMW i divíziójához hasonlóan, önálló, környezetbarát, lehetőleg teljesen elektromos meghajtású típusokat kínál majd. Pozitív döntés esetén már idén szeptemberben, a Párizsi Autószalonon ennek logója alatt debütálhat egy GLC-alapú teljesen elektromos SUV. Persze, jó ideje létezik már a smart EV, a Daimler konszern teljesen elektromos hajtású minijeként, sőt a B-osztályból is készül ilyen kivitel, tehát amúgy sem villanyautó-szűz a Mercedes-Benz. Olyan szívdöglesztő elektromos modellje viszont nincs, amely megállítaná például a Teslához áramló vevőket. Ezen segíthetne az új almárka, amit azonban a Daimler nem látványos módon, teljesen új alapokra állítva és főleg nem új üzem építésével képzel el. Ehelyett - a költségek féken tartása érdekében - meglévő erőforrásainak felhasználásával, a gyártás rugalmasabbá tételével kívánja kielégíteni az elektromos autóra vágyók igényeit a Mercedes.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?