Újabb árcsökkenés érkezik a töltőállomásokra

Szerdától még olcsóbban tankolhatunk, de csak az egyik üzemanyagból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is lefelé mennek az üzemanyagárak, ám már csak a drágábbnak számító nafta ára apad.


Miként múlt hét pénteken is csak a gázolaj ára csökkent, most szerdán is csak annak jut ármérséklés. További 3 forinttal kerül majd kevesebbe a dízel a hét közepétől a Holtankoljak.hu információi szerint, míg a benzin ára nem változik. Utóbbié persze továbbra is jóval kedvezőbb lesz, mint a gázolajé.
Hirdetés

E hét derekától egy liter gázolajért átlagár szerint már csupán 389 forint fizetendő, a benzin átlagára áresés nélkül is jóval kedvezőbb, a 95-ösért jellemzően 351 forint fizetendő.
A két üzemanyagfajta közötti árkülönbség tehát immár csupán 38 forintos lesz, ennél jelentősebb árszórás adódhat az egyes töltőállomások között is, így a tankolásnak továbbra sem elsősorban az idejére, hanem sokkal inkább a helyére ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?