Újabb drónos akció: most sem érte meg áthajtani a piroson

Nyíregyházán is égi kamerával szűrték a szabálytalankodókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre jobban szeretik a rendőrök a drónokat, a magasból ugyanis könnyű kiszűrni azokat, akik fittyet hánynak a KRESZ előírásaira. Most épp Nyíregyházáról érkeztek új felvételek, ahol a piroson áthajtókra vadásztak.

A nyíregyházi rendőrök 2022. február 24-én figyeltek a magasból, hogy ellenőrizzék a közlekedési szabályok betartását. Ezúttal egy olyan kereszteződést vettek a célkeresztbe, ahol rendszeresen hajtanak át a piroson az autósok, ezzel balesetveszélyes helyzetet idéznek elő, mit sem törődve saját maguk és mások biztonságával. A fentről rögzített videó alapján a szabálysértőket a kereszteződéstől nem messze megállították és amennyiben szükségesnek vélték, szankcionáltak.
Hirdetés
Az ellenőrzéskor tapasztalt szabálysértések sora szokás szerint nem rövid: a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása, az elsőbbségi, az irányjelzési, a kanyarodási szabályok megsértése, a biztonsági öv használatának elmulasztása, valamint a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata is rendszeres probléma volt. A rendőrök 172 esetben szabtak ki pénzbírságot, 5 esetben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 17 esetben viszont, amikor nem volt egyértelműen szándékos a szabálytalanság, csak figyelmeztették az érintett sofőrt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?