Újabb életjelek a Faraday Future-től

A Formula E-ben is nyomul a leendő Tesla-konkurens

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miközben az elektromos motorsportbeli debütálására készül, nagynevű autógyáraktól is bőszen gyűjti a tapasztalt vezetőket a Faraday Future.

Egyesek szerint csupán pénznyelő startup cég, mások szerint a Tesla útját járó és annak méltó konkurensévé fejlődő elektromos autógyártó lehet az egyébként szintén amerikai Faraday Future. Eddigi munkásságának kézzelfogható eredménye az FFZERO1 tanulmányautó, amely azonban egyelőre még távol áll az elektromos népautótól. A legutóbb bejelentett projektjükkel is ez a helyzet, ugyanis az elektromos versenyautókat felsorakoztató Formula E versenysorozat harmadik évadjába csatlakoznak a Dragon Racing csapattal együttműködve.
Hirdetés
Közben Kaliforniában engedélyt kaptak a cég fő profiljába vágó önvezető járművek közúti tesztelésére. Az ilyen irányú komoly fejlesztőmunkához szükséges gárda is megvan már, és a Faraday Future büszkén mutatja be honlapján a nagynevű márkáktól érkezett új kollégákat. Az immár több mint hétszáz alkalmazottat foglalkoztató vállalat vezetői korábban többek között a Ford, a Jaguar, a Lotus, a BMW, a Ferrari és a Tesla kötelékében töltöttek be fontos szerepet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?