Újabb halálos baleset és árvíz a Dakaron

Dakar-rali: féltávnál még minden magyar versenyben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Argentínába, s a verseny feléhez ért a Dakar-rali megcsappant mezőnye. Sokan kiestek, egy motoros életét vesztette.

Még pénteken a chilei Calamából indulva át az Andok helyenként tengerszint felett 4000 méter magas csúcsain az argentin Salta volt a célállomás (751 km össztáv, ebből 218 km szelektív), s a szokásos nehézségeken túl embernek és gépnek a ritkás levegővel is meg kellett küzdeni. A motorosoknál Despres KTM-jében elfogyott az ötödik sebesség, szombatra aztán egy lengyel kollégával cserélt - hiába, aki (megint) Dakart akar nyerni, annak az összes fokozatra szüksége van. A pillanatnyilag csak ötödik helyen álló címvédőnek féltávnál több mint 24 perc a hátránya, végül is nem ledolgozhatatlan. Pain helyett különben már Casteu vezet. A szombati nap (Salta–San Miguel de Tucumán, 851 km össztáv, ebből 183 km mért, a kamionosoknak 0) óriási esőzésről, áradásokról, elakadásokról és az autósoknak a fél szakasz törléséről szólt. Utóbbiaknál amúgy a tízszeres Dakar-nyertes, tavaly is legjobb Peterhansel visszavágott az őt üldöző Al-Attiyah-nak, de nem sok van köztük, nagyot fognak meccselni a győzelemért. A quadosoknál Patronelli újabb sikere borítékolható, a kamionosok versenyében is a címvédőnek áll a zászló.
Állás féltávnál, 8 gyorsasági után (élcsoport)
Motor
  1. Casteau (francia, Yamaha) + 19:56:33 ó
  2. Faria (portugál, KTM) + 11:16 p
  3. López (chilei, KTM) + 12:00


Quad
  1. Patronelli (argentin, Yamaha 22:38:35
  2. Casale (chilei, Yamaha) + 1:23:55
  3. Van Biljon (dél-afrikai, E-ATV) + 2:00:29


Autó
  1. 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 18:31:04
  2. 2. Al-Attiyah, Cruz (katari, spanyol, Buggy) + 3:14
  3. 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 44:03
  4. ... 29. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 7:21:57
  5. ... 86. Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota) + 22:25:04
  6. ... 87. Pócsik, Farkas, Szaller (magyar, Toyota) + 22:33:04


Kamion
  1. 1. De Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, belga, holland, Iveco) 19:26:06
  2. 2. Nyikolajev, Szavosztyin, Ribakov (orosz, Kamaz) + 22:08
  3. 3. Kolomy, R. Kilián, D. Kilián (cseh, Tatra) + 41:25
  4. ... 33. Darázsi, Vörös, Szalai (magyar, MAN) + 14:09:34

Vasárnap pihenőnapját töltötte a karaván (nyilván nem kevés szereléssel), s jó hír, hogy még minden magyar versenyben van. Szomorú viszont Thomas Bourgin halálhíre: a 25 éves francia motoros közúti balesetben hunyt el a 7. gyorsaságira igyekezve, összekötő szakaszon egy chilei rendőrautóval ütközött. A 2013-as Dakar már három áldozatot szedett (csütörtökön két civil halt meg, amikor taxijuk karambolozott egy kísérőkocsival a perui Los Palosban).
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?