Újabb infómorzsa a következő BMW Vision iNEXT koncepcióról

Előzetes rajzokon a BMW iNEXT crossover tanulmánya

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajor gyártó a következő hónapban tervezi bemutatni új elektromos meghajtású modelljét, most azonban néhány keveset sejtető vázlatot láthatunk a crossoverről.


Habár a BMW most sem mutatott sokat az új modellből, a képek alapján azonban lehet következtetni néhány dologra. Látszik, hogy az autó még elnagyoltabb hűtőrácsot és karcsúbb fényszórókat kap, a mai trendeknek megfelelő arányokkal, illetve elemekkel. Ha pedig tovább vizsgáljuk a vázlatokat, akkor meglátjuk előbb az elnyújtott, hátrafelé minimálisan ereszkedő tetőt, majd azt, hogy ez hirtelen véget ér, mintha baltával vágták volna le, hátul pedig az egyetlen érdekes elem a csíkszerű, egybeérő lámpa lehet. Az általános design pedig inkább mondható szögletesnek, ugyanis ez visszatér a hűtőrácson, az első légbeömlőkön, sőt még a difúzornál is.

Ezen felül koncepciókról kihagyhatatlan, eltúlzott kerékívekkel, kerekekkel és masszív felnikkel is találkozhatunk, viszont ezektől ajánlatos eltekinteni, ugyanis nagy valószínűséggel ezek nem fognak megvalósulni.
Hirdetés

A külső megjelenés mellett vannak utalások a belső térre is. Szinte egyértelmű, hogy az ülések futurisztikusak, illetve a hagyományos műszereket majd egy digitális kijelző váltja fel, de van ezen kívül egy egészen könnyed vonalvezetésű könyöklőnk, illetve még az is lehetséges, hogy az első üléssor majd szembefordítható lesz a hátsóval - bár ez is inkább tanulmányautós mutatvány.

Ha pedig igazán jó megfigyelők vagyunk, észrevesszük, hogy nem nagyon látunk kormánykereket a vezető előtt. Sőt olyannyira nem látjuk, hogy nincs is. Ennek egyik lehetséges megfejtése hogy a koncepció várhatóan 4-es szintű önvezető rendszerrel lesz szerelve, tehát az autó számos helyzetben emberi közbeavatkozás nélkül vezethet, így a kormány elsüllyed a műszerfalban, mint ahogy az a BMW Vision Next 100 tanulmányautóban is látható volt.
Ugyan még sok minden változhat a tényleges sorozatgyártásig, addig viszont kíváncsian várjuk a fejleményeket a BMW koncepciójával kapcsolatban. Jövő hónap elején, a Párizsi Autószalonon alighanem láthatunk is belőle valamit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?