Újabb kémfotókon az Adam-arcú Corsa

Álcázott ádámkosztümben a frissülő Opel Corsa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha minden igaz, szeptemberben mutatkozik be a faceliftes Opel Corsa. A kisautó Adam-arcúnak ígérkezik, de az álca még mindig takarja a ráncfelvarrást.


Még januárban láthattuk az első kémfotókat az Opel Corsa faceliftes verziójáról, s a mostani, újabb (szerzői jogok miatt általunk nem közölhető) képek szerint most már szinte biztos, hogy a szeptemberi Frankfurti Autószalonon fog debütálni a 2006 óta futtatott negyedik generáció frissített változata. Azért is ugye, mert márciusban, Genfben még nem rukkolt vele elő az Opel, s azért is, mert több mint kézenfekvő a hazai (németországi) premier. A jó rég, már 2006 óta futó D-sorozat sokadik frissítése kívülről sanszos, hogy csak a frontrészre korlátozódik: a faceliftes Corsára - némi módosítással - a vagány Adam maszkját ragaszthatják.
Hirdetés
Vélhetően a műszerfal is adamosodik, a motorpaletta meg tisztul, így a fogyasztás is csökkenhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?