Újabb komoly üzemanyagár-emelés érkezik

Egy hét alatt a harmadik benzinár-emelésről érkezett hír

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kitermelés továbbra sem érte utol a keresletet, így aztán meredeken mennek felfelé az üzemanyagárak. Hiánytól egyelőre - állítólag - nem kell tartani, de a kilátások csöppet sem biztatóak.


Hirdetés
A nyár beköszönte rögtön hatalmas üzemanyagár-emelkedést hozott, pedig eddig sem tankolhattunk olcsón, pláne akkor, ha az ársapka nélküli árszinteket nézzük. Június 1-én, szerdán 20 forinttal került feljebb a benzin, 15 forinttal a gázolaj ára, majd pénteken még durvább emelkedés következett: akkor 30-30 forinttal kerültek feljebb a piaci árak. Erre jön Pünkösd Hétfőn egy újabb komoly plusz, akkor 20-20 forinttal emelkednek a literárak a Holtankoljak.hu értesülése szerint. A magyar rendszámos autókba továbbra is a 480 forintos hatósági áron tankolhatunk, ugyanakkor a Holtankoljak.hu írása szerint hétfőtől már edényzetbe (kannába) tankolva is a piaci ár fizetendő, ahogyan a prémium üzemanyagokat sem védi ársapka. Eddigi információink és tapasztalataink szerint, ha korláttal is, de lehetett kannába is tankolni hatósági áras benzint, a piaci ár hétfőtől a 95-ös benzin esetén átlagosan 787,9, a gázolajnál 770,9 forint lesz literenként.
A további kilátások egyelőre csöppet sem kedvezők az üzemanyagárakkal kapcsolatban, pénteken arról írt a Világgazdaság, hogy az OMV schwechati finomítója áprilisi, tervezett karbantartás miatti leállítása után június 10-én indult volna újra, ám becslések szerint ehhez még több hetes pótmunkákra van szükség. Az OMV schwechati finomítójában gyártott üzemanyagokat Ausztriában és a közép-kelet-európai régió Ausztriához közel fekvő országaiban értékesíti. Az osztrákok mintegy 200 kutat üzemeltetnek Magyarországon, a cég a magyarországi benzinpiac 17-19 százalékát, a dízel esetében a 13-15 százalékát látja el. Becslések szerint az OMV június és augusztus között 30 kilotonna benzint és 50 kilotonna dízelt exportálna havonta Magyarországra. A cikk szerint ebből arra lehet következtetni, hogy amennyiben az OMV a saját kútjait nem tudja ellátni üzemanyaggal, az ellátási gondokhoz vezethet.
Hirdetés
A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) ugyanakkor arról nyilatkozott szombaton az MTI számára, hogy továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon. A közleményben azt írták: a sajtóban megjelent hírekkel szemben a schwechati olajfinomító tervezettnél hosszabb leállása ellenére biztosított Magyarország üzemanyagellátása. Magyarországon nincsen ellátási probléma, a hazai üzemanyagtermelés és a készletek elegendőek arra, hogy kiszolgálják a lakosság igényeit - hangsúlyozták. A tárca közölte azt is: a kormány kiemelt célja, hogy a lakosság számára folyamatosan biztosított legyen a megfizethető üzemanyag. A minisztérium közleménye kiemeli: a magyar benzinkutakon folyamatosan biztosított az ellátás, a hazai üzemanyagtermelés és a készletek fedezik a lakossági igényeket. Magyarország jelentős stratégiai tartalékokkal is rendelkezik, amelyek vészhelyzet esetén felhasználhatóak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?