Újabb kötelező, akár életmentő felszerelést kapnak az autók

Automata segélyhívó kell minden új autóba 2018-tól az EU-ban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három év múlva minden új autóba be kell kerüljön a készülék, ami baleset esetén automatikusan hívja a helyszínre a mentőket.


Már tavaly decemberben írtunk az Európai Parlament megállapodásáról, mely szerint 2018-tól minden új személyautóba és kishaszonjárműbe bekerülhet az automatikus segélyhívórendszer, kedden pedig el is fogadta az EP az erről szóló jogszabályt: a 2018. március 31. után újonnan bevezetendő (típusbizonyítványt kapó) autókban kötelezően meg kell legyen az eCall néven ismert rendszer.
Miként azt az MTI írja, a rendelkezés célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése. Tavaly 25 700-an haltak meg az Európai Unió útjain, az automata segélyhívó becslések szerint 10 százalékkal mérsékelheti ezt a számot. A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti majd a mentőket, akik az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugók okozta költségeket - tudatja közleményében az EP.
Hirdetés
Adatvédelmi szempontokból a jeladó nem teszi majd lehetővé a járművek baleset előtti útvonalának visszakövetését. Csak szerencsétlenség esetén küldi el a mentőknek a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve azt, hogy hányan ülnek az autóban (az övcsatolások alapján). Emellett az adatokat másnak az érintettek hozzájárulása nélkül nem lehet átadni, és a gyártóknak azt is meg kell oldaniuk, hogy véglegesen törölni lehessen őket.
A szabályozás a 2018. március 31. után bevezetésre kerülő új autóknál és kisteherautóknál írja elő kötelezően az automata segélyhívó beszerelését, nélküle nem kaphatnak majd típusbizonyítványt. Három évvel később pedig az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy érdemes-e kiterjeszteni a rendelkezés hatályát más járműkategóriákra is. A kedden elfogadott szabályok az autógyártók számára írnak elő kötelezettségeket. A tagállamoknak pedig 2017 októberéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát, amiről egy tavaly hatályba lépett uniós jogszabály rendelkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:39
    Permalink

    Mindig is igy volt tervezve, csak a bevezetes datumarol ment a huzavona.
    Altalaban igy vezetnek be dolgokat az autoipraban. Az nem elvarhato, hogy mar szeriaban levö tipusokat alakitgassanak at.

    Par oldal ahol helyesen van:
    [url]http://www.europarl.europa.eu/news/en/news-room/content/20150424IPR45714/html/Automatic-emergency-call-devices-in-all-new-car-models-from-spring-2018[/url]

    [url]http://etsc.eu/final-deal-reached-on-mandatory-automated-emergency-calling-for-new-cars/[/url]

    [url]http://www.tagesschau.de/ausland/ecall-eu-parlament-plastiktueten-101.html[/url]

    P.S. MTI sosem volt müszaki szempontbol hiteles forras (forditasaik eleg “slendiranok” )

  • 2017.10.28. at 18:39
    Permalink

    Ez az infó honnan van? Én ezt láttam az MTI-nél: “A szabályozás a 2018. március 31. után forgalomba helyezett új autóknál és kisteherautóknál írja elő kötelezően az automata segélyhívó beszerelését.” Valamint külföldi forrásból is ugyanezt olvastam.

Vélemény, hozzászólás?