Újabb limitált szériával érkezett a Lexus LC

Különleges sárga összeállítású lesz az egyik legritkább Lexus LC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Lexus LC sportautó önmagában is épp elég különleges, párdarabos exkluzív szériákkal dobják fel. Most érkezett egy újabb, méghozzá egy különleges sárga összeállítás.


A Lexus csúcs sportautója elég különleges formatervet örökölt a tanulmányautójától, mégsem lehet sosem elég érdekes a gyártó szerint. Limitált szériákkal tűzdelik a sorozatot, ilyen a Structural Blue sötétkék fényezésű, narancs-kék-fehér utasterű V8-as tesztautó is, amiről korábban írtunk, mellé érkezett most egy sárga széria is, Yellow Edition néven. Az új kivitel tartalmazza a karbonszálas tetőt, valamint a Sport+ csomagot, a Lexus Dynamic Handling rendszert, mely összkerékkormányzást, változó áttételű kormányművet és önzáró Torsen-rendszerű differenciálművet is ad.
Hirdetés

Alap az aktív karbon hátsó légterelő, valamint a head-up display, és az új kivitel belseje is különleges. Akárcsak a kék, ez is fehér szellőztethető anilin bőrülésekkel készül, valamint fekete műszerfallal és okkersárga Alcantara ajtókárpit betétekkel. Az 500h hibridhez és a 477 lóerős V8-ashoz is elérhető az új sárga kivitel és talán sokat elárul jövőbeli ritkaságáról az, hogy az Egyesült Királyságban összesen 10 példány lesz, 5-5 mindkettőből. Vélhetően a többi ország piaca sem jár majd jobban, ám az is gyanítható, hogy itt még nincs vége és készülnek még pár érdekes összeállítással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?