Újabb modell búcsúzik a V8-tól

Hibrid hajtáslánccal érkezhet a Lexus LX új generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Japán források szerint 2020-ban érkezhet a Lexus LX új modellgenerációja, méghozzá hibrid hajtáslánccal.

A japán Best Car magazin értesülései szerint az újgenerációs Lexus LX már az idei, ősszel megrendezésre kerülő Tokiói Autószalonon is bemutatkozhat. A várakozások szerint az LX ikonikus formavilága megmarad, azonban a benne helyet kapó technológia forradalmi újításon megy keresztül.
Hirdetés

Ezek közül elsőként talán azt a hibrid hajtásláncot emelhetjük ki, ami jelenleg a Lexus LS 500h luxuslimuzinban, valamint az LC500h csúcskupéban is dolgozik. A 3,5 literes benzin-elektromos egység várhatóan Multi-stage Hybrid erőátvitellel kerülhet át a Lexus LX-be, ráadásul a Best Car információi alapján ugyanez a konfiguráció turbómotorként is elérhető lesz majd – méghozzá jelentős teljesítménynöveléssel. A tipp valahol 400 lóerő környékén állt meg.
Nem kizárt, hogy a 2020-ban érkező modell már részleges önjáró technológiákkal is el lesz látva: a Safety Sense aktív biztonsági rendszercsomag legfelsőbb szintjein már olyan megoldások is elérhetők, amik akár éjjel is képesek felismerni és aktívan ki is kerülni a gyalogosokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?