Újabb taxis demonstráció várható Budapesten

Ismét forgalomlassításra készülnek a fővárosi taxisok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem is minden fővárosi taxis, de egy csoportjuk újabb sztrájkra készül. Állítólag csütörtökön ismét elfoglalnak egy sávot a Deák téren.

A Hírtévé értesülései szerint csütörtökön újabb taxis sztrájkra készülhetünk Budapesten. A téma most is az Uber elleni tiltakozás, a taxisok állítólag nem elégedettek a hatóságok munkájával, holott a szolgáltatást betiltották, továbbá volt elrettentő ellenőrzés is. Utóbbi érdekessége volt, hogy a fináncok előbb a reptérre vitették magukat, majd ott (a nem kicsit fizetős parkolóban) leszereltették a rendőrökkel a "fizetős személyszállítást végző" autó rendszámtábláját.
Hirdetés
A taxisok szerint azonban az ígért összehangolt ellenőrzések elmaradtak, az internetes fuvarszervező cég sofőrjeinek többsége pedig változatlanul engedély nélkül dolgozik. Mint azt Horacsek Róbert, a demonstráció szervezője a csatornának elmondta, meglátásuk szerint a jogszabály-módosítások valahol elakadtak a végrehajtás és megvalósítás során. Most figyelemfelkeltő sztrájkot szerveznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:24
    Permalink

    Nem értek egyet ezzel a gondolkodással. Ha valaki ugyan azt a szolgáltatást nyújtja, mint a másik, akkor azonos feltételeknek kelljen megfelelni mindkettőnek. Nem nagyon utazom taxival, de most megértem őket. Olyan ez, mintha neked lenne egy kis boltod, ahol minden előírást be kell tartanod, fizetned kell az adót, a TB-t, iparűzési adót, ÁFÁ-t. Egy sor előírásnak meg kell felelned, nyakadra jár az ÁNTSZ, a NAV, a fogyasztóvédelem, a katasztrófavédelem, kell lennie pénztárgépednek, 8 féle hűtönek, védőruhának, tüzoltó berendezésnek, meghatározott helyiségeknek, nem is sorolom tovább. A minden szabálynak való megfelelés sok-sok pénzedbe kerül. Na és ezek után nyit melletted egy üzletet valaki, akire nem vonatkoznak a szabályok, nem kell neki pénztárgép, nem fizet adót, stb. Így nyilvánvalóan olcsóbban tud adni mindent, a te üzleted lassan csődbe megy, pedig nem csinálsz mást, mint megpróbálsz mindent szabályosan csinálni.

  • 2017.10.28. at 07:24
    Permalink

    Pár tíz majom van igazából beszarva (a többi kutya csak balhéból csapódik a falkához), jelzem joggal, hiszen a “taxi”, mint intézmény kezd elavulttá válni, idejük lejárt. Persze nehéz a váltás, néhányan még mindig lovaskocsival járnának…De ez a demonstráló söpredék csak az előretolt helyőrség, őket az a PÁR tulajdonos uszítja, akiknek komoly érdeke fűződik a taxiztatáshoz! A bírkák persze könnyen rávehetők erre a szrájkra is, a bunkó taxis megnevezés (így együtt a két szó) mostanra általánosan elfogadott lett. Röhej tárgya ma, hogy valaki (egy ék egyszerű taxista), vagy pár dilettáns rendelethozó “eldönti”, hogy mikor, mivel, kivel akarom magam eljuttatni A-ból B-be! Azt kellene mindenkinek megjegyeznie, hogy amint beülsz egy taxiba, egy uberes munkáját veszed el!

  • 2017.10.28. at 07:24
    Permalink

    a multkori felbújtók miért nincsennek kicsit lecsukva? ez mi? vajon mi lenne, ha a dolgozók mennének ki…a rengeteg járulék és adó miatt, plusz az őket védő szakszervezetek hiánya miatt…gondolom, mind bevinnék az örsre. eu-s árak, balkáni bérek, magyaro2016.

  • 2017.10.28. at 07:24
    Permalink

    Remélem estére abbahagyják és nem folytatják önkényesen pénteken is, ahogy múltkor tették. Röhejes, hogy pár taxis képes egész Budapestet lebénítani retorzió nélkül, örülök nektek.

  • 2017.10.28. at 07:24
    Permalink

    Bevonni a sok ***nak az engedélyét, Szétkqratták az alternatív közlekedést, nyugat európai díjak fölé emeltették a díjaikat, mi a f*fenét akarnak még?

Vélemény, hozzászólás?