Újabb történelmet írt a Tesla

Már a világűrben az első autó, egy Tesla Roadster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elon Musk megcsinálta, amit ígért: ha már a SpaceX által amúgy is vastagon benne van az űrkutatásban, föld körüli pályára állított egy Tesla Roadstert.


Elon Musk több hangszeren játszik, amellett, hogy a Teslával ma a legkomolyabb tömeggyártású villanyautókat kínálja, ő már az űrutazásban gondolkodik, SpaceX nevű cége a NASA egyik beszállítója, s tegnap este, Amerikában délután, a floridai Kennedy űrközpontból az eddigi legkomolyabb (23 ezer kN) hajtóerejű űrrakétával kilőve világ körüli pályára állítottak egy új Roadstert, amelybe a saját űrruhájukba öltöztetett figurát (Spaceman) ültettek.
Hirdetés

A Roadsterbe egy adathordozó is került, illetve egy Hot Wheels játékautó is (mi pénzbe kerülhetett ez?), s elmondható, a Tesla Roadster az első autó a világűrben, a hordozó rakétával ráadásul felfoghatatlan, több mint 25 ezer km/órás sebességgel haladt (persze nem önerejéből). Az autó űrbe küldése persze nem öncélú reklámfogás volt, valójában a Marsra utazáshoz használni kívánt rakéták tesztjét szolgálta a kísérlet. Aki visszanézné a kilövést, az előkészületekkel együtt az alábbi videón láthatja. Beletekerni ér, az elemelkedés a 22. perctől látható. Érdekesség, hogy a Roadstert szállító Falcon Heavy űrrakétát ugyanarról az állomásról indították, ahonnan 1969-ben az Apollo-11-et.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.07. at 08:57
    Permalink

    Kb. olyan 21:40 körül kapcsoltam a Youtube-ra, hogy vajon nem közvetítik-e élőben – erre ott volt 🙂 Épp, hogy kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben(chips, Fanta), már indult is a kilövés. Nagyon kemény volt. Nem tudom, hogy áll a Hyperloop nevű szupervasút kivitelezése, de ezek után nincs kétségem afelől, hogy egyszer az is elkészül majd… Csak a Model 3 sorozatgyártása nem akar felfutni 🙂

Vélemény, hozzászólás?