Újabb utcai Forma-1-es Mercedes érkezett, de ez civilizáltabb

A Mercedes-AMG ONE után még egy Forma-1-es ihletésű modell, az SL 63 különkiadása debütált

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Mercedes-AMG SL roadster mindent megtesz, hogy a korábban konzervatív jellegét érő kritikákat ledolgozza az új generációval, ezt szolgálja a legújabb különkiadás is.

Az új Mercedes-AMG SL nem lesz tömegmodell, de alaposan megújították az előző generációhoz képest, ami hosszú modellciklusa miatt már alaposan elöregedett a versenytársakhoz képest. Az új generációt pedig olyan egyedi modellekkel próbálják népszerűbbé tenni, mint például az SL 63 Motorsport Collectors Edition, ami a márka komoly motorsportsikerei előtt tiszteleg, főként a Formulaa-1-ben elért eredmények előtt. Az F1-es autójuk ikonikus festése került fel az egyedi SL-re is, ráadásul átmenetes a fényezés a metál szürke és fekete között, ami ritka jelenség. Hátul a fekete panelekre rengeteg apró Mercedes-Benz csillagot is festettek, ami talán megosztó lehet majd. Az első lökhárítóra, a küszöbökre és hátul a diffúzorra is jutott a Petronas sajátos kék árnyalatából, de ilyenre fújták a dupla tízküllős felnik peremét is. Oldalt a kopoltyúk és a V8 Biturbo felirat alatt még egy tekintélyes Affalterbach embléma is feltűnik, büszkén hirdetve a sportautó szülővárosát.
Hirdetés
A különkiadáshoz jár mindkét opcionális fekete csomag, így számos részlet, például elöl a hűtőrács, a felnik, az A-oszlop, a visszapillantó tükrök, hátul a diffúzor, a típusjelölés és a Mercedes-Benz csillag, illetve a kipufogók is sötét árnyalatúak. Sőt, a féknyergeket is ilyenre festették, bár ezek inkább élénk színekben szoktak figyelemfelkeltők lenni. Az alapmodellen opciós tétel még az aerodinamikai csomag, ami agresszívabb első légterelőket, nagyobb hátsó diffúzort és jobban kialakított alvázvédő burkolatot is tartalmaz, mindez a különkiadásnak a része. Odabent csak fekete nappabőrrel kérhetők az ülések, de lehet választani a piros és a sárga kontrasztvarrás között. Van még bőven szénszálas díszbetét is, a kormánykerék fűtött, és további kényelmi extrákat is belepakoltak a Motorsport Collectors Editionbe, mint például a Burmester 3D audiorendszer vagy a számos vezetéssegítő rendszer. A pályacsomaggal több telemtriai adat rögzíthető és elemezhető, ha pedig pihentetjük az autót a garázsban, a modellre szabott beltéri ponyva védi a portól és a karcolásoktól. A különkiadásból csupán 100 darab készül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?