Újabb változás az útdíjnál

Ismét módosult a fizetős és nem fizetős gyorsforgalmi utak listája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van új autópályaszakaszunk, amely ráadásul ingyenes. Akad további enyhítés is, jövő év elején viszont apad a nem fizetős utak listája.


Hétvégén adták át az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszát, mellyel már végig autópályán autózhatunk Romániáig, ahol szintén új autópályára hajthatunk. Az új pályaszakasz a makói csomópont és az országhatár között egyelőre ingyenes, derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent, a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló korábbi rendelet módosításából.
Hirdetés
További - most bevezetett kedvezmény, hogy az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakaszán az 58. számú valamint az 5826. számú utak között ingyenessé vált. A rendelet szerint ugyanakkor az M86-os autóút, valamint az M85-ös autóút és az M9-es autópálya jövő év január elsejével lekerül a nem fizetős listáról, magyarul fizetős lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Azt azért nagyvonalúan elfelejted leírni, hogy az Ormánságban is 90%-ban milyen nemzetiségűeknek nincs munkája…
    Erről nem elsősorban a Zorbán tehet, előtte is hasonlóan siralmas volt ott a helyzet.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    [i]mi van ma amit nem kell fizetni?[/i]

    Semmi, de a piacgazdaság már csak ilyen. Mi választottuk a szocializmus “minden ingyen” hamis látszata helyett. Az már megint egy más kérdés, hogy azok fizetnek ebben az országban, akik a javakat megtermelik. Ezen kellene elsősorban változtatni és új adók helyet az adózási morált is javítani.
    Nem kell itt Orbánozni meg törpekirályozni, nem a kocsmában vagyunk. Hazug városi legendákat sem kell gyártani páncélautókról és társaikról.
    Mivel én tanultam és az egyetem elvégzése óta folyamatosan van munkám, sőt, több lehetőség is jött velem szembe eddigi életem során és megalázónak is érezném a segélyezést, valószínű addig mennék, amíg munkát nem találnék, ha kell külföldre is. Mindenkinek megvan erre a lehetősége.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Mit igazol a kijelentésed azon kívül, hogy hülyeség? 😀
    – A TV azt is mondta, hogy hétvégén Budapest belvárosában csak buzik voltak. Az is igaz lenne? Ugye te nem voltál Pesten hétvégén, szarul állna a szénád? 😀
    – Nyomd föl a dirit az önkormányzatnál vagy a minisztériumnál. Én biztosan ezt tenném.
    – Jártam az Ormánságban. A 90% munkanélküliség ellenére szép számban látni parabola antennát, a kocsmák sem zártak be és mobil telefonáló is akad bőven az utcán.
    – Sajnos a legkevesebbet keresők költenek a legtöbbet élvezeti szerekre, ez világviszonylatban így van. A dohányzók aránya exponenciálisan nő a szegény néprétegek körében. Ez tény. Sajnos.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Kempelen..ez is igazolja az előző hozzászólásomat.
    Eddig a tv azt mondta hogy Fidesz közeliek nyernek meg mindent de az utóbbi időben már azt hogy Orbánc
    közeliek nyernek meg pályázatokat, “zsebpénzeket”, olyan gyógyszert ami hat is. A VC papírt meg épp a suli
    igazgatója rendelte el hogy havonta mennyit vigyen minden diák !!!

    Konkrét kérdésedre azt üzenem gyere el Ormánságba /meg is írtam pl-ul Okorág de akármelyik helységbe
    majd meglátod !!! Azt meg Te honnét vetted hogy aki 22 ezerből él azokat vásárol amit megneveztél /igaz nem tudom azok mit takarnak/
    Álomvilágban netán Bp.Rózsadombon élsz Te is …..

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    90% munkanélküliség???? Ezt hol olvastad?
    Mit kell fizetni, mesélj, itt sokan ezt nem tudjuk.
    Nekem fölír a házi orvos mindent jatt nélkül is
    Ha a WC-ben nincs budipapír, szólni kell a suli vezetőségének.

    A 22.800 Ft segélyből egy valamire egészen biztosan futja a többségnek: 1000 Ft-os cifire. 22 dobozra b+. Mert az életszükséglet.

    Te fizetsz adót? Úgy értem minden megkeresett Forintod után? Befizeted a járulékot mindet? Kérsz számlát mindenről, hogy a mester is fizessen adót, járulékot? Én igen.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Látom hogy többségben vannak a törpekirályunk ne írjam kicsodái.
    Az biztos hogy nem minimálbérből élnek valamint nem Ormánság és
    más hasonló országrészben élnek ahol a munkanélküliség 90 % !!!
    Továbbá fogalmuk sincs az életről..mi van ma amit nem kell fizetni?
    Az orvos ha nem adsz neki zsebpénzt nem írja fel a hatékony hanem
    amit a hatóság előírt, a gyerekeknek sincs még az iskolai vc papír sem
    ingyen és ne soroljam. Orbáncunkanak meg például gyerekeit páncé-
    lozott autóval testőrök viszik még az iskolába is akkor miről beszéljünk?
    Az ilyen hozzászólókat el kellene legalább egy hónapra kitelepíteni Oko-
    rágra 22.800,- Ft segéllyel majd megváltozna véleményük !!!!

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Csak kiegészítésként az általad írottakhoz, amikkel maximálisan egyetértek:
    – A világ legtöbb civilizált országában ÁFA vagy egyéb (fogyasztási típusú) adó terheli a biztosítási díjakat. Mindet.
    – Az önkormányzatok maguk határozzák meg számos adónem tényét és mértékét. Szabad országban élünk, nem itt kell hőbörögni, vannak fórumok, ahol érdemes.
    – Autózni egy nagyon szűk kört leszámítva egyáltalán nem kötelező, nem életfunkció, nem emberi alapjog

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    – Nem üres a zseb, mert naphosszat ömlik a hülyeség az emberekből a neten.
    – Nem a politikusok zsebébe vándorol az, amit az adófizetőktől elvonnak.
    – Érdemesebb lenne azon morfondírozni, hogy miért nem fizetnek adót több millióan ebben az országban (így aztán járulékot sem), miért végeztetnek számla nélkül munkákat milliószám (ami után senki nem fog adózni és járulékot fizetni)

    Miközben azért van orvos, ég a közvilágítás, elviszik az utcára és máshova kib….tt szemetet, építenek villamospályákat, utakat, nem kell a közoktatásban tandíjat fizetni….soroljam még?

    A kifizetett 5000 Ft-os éves megye matricával pedig az ország fele garantáltan egyetért. vagy azért, mert jól járt általa, vagy azért mert nem érinti.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Mellékes hogy kinek mit fizetünk, a lényeg hogy a már majdnem üres zseb még üresebb lesz!!
    E országban valóban vezetőink saját bevételeik szerint gondolkodnak . Netán ha a nép is legalább a nyugati fizetések 50 %-át kapnák könnyen kifizetnék az említett 5000 Forintokat is…és a sok más idióta kitalált sallangokat.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    A benzinárat aláírom, bár a térségbeli országokkal összehasonlítva egyáltalán nem kirívó, a baleseti adót évente egyszer fizeted és ha nem töröd halomra az autókat, akkor az a pár száz forint nem oszt, nem szoroz éves szinten. A gépjármű adót pedig nem a kormánynak, hanem az önkormányzatnak fizeted, ugyanannyira semmi köze nincs Orbánnak hozzá, mint ahogyan az alkatrészárakat sem ő határozza meg.
    Ha sokallod az autózás költségeit, tudom ajánlani fejlett tömegközlekedési hálózatunkat. Az autó fenntartása sehol a világon nem csak móka és kacagásból áll, vannak komoly anyagi vonzatai.

    Én pl. inkább kifizetem éves szinten azt az 5000 forintos megye matricát, ami per hóra lebontva kerekítve 400 forint és használom a megyében az elkerülőket, autópályaszakaszokat ahol van, mert időben, üzemanyagban visszajön, az autót érő kisebb amortizációjáról nem is beszélve, de hát te tudod…

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Én elvből nem utazom fizetős szakaszokon,mivel úgy gondolom fizetek bőven eleget és nem kapok érte semmit,pl:baleseti adó gépjárműadó 400 ft os benzinár magas alkatrészárak stb.Orbánisztánban logikát nehéz találni.

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Nem értem, hogy a lakott területeken áthaladó forgalmat enyhítő elkerülő útszakaszokért miért kérnek pénzt? Akkor miért épültek? Feleslegesen, mert így vajmi kevesen használják! Ez számomra logikai ellentmondás! Ettől a “nem-minősítem-inkább” kormánytól sajnos nem az első és tartok tőle, hogy nem is az utolsó!

  • 2017.10.28. at 15:39
    Permalink

    Kapják be! Az M-86 januárban fizetős lett, aztán a közfelháborodás – iletve amiatt, hogy senki nem használta, inkább a régi 86-oson ment a falukon keresztül – eltörötlték az útdíjat február 1-től. Idén egyetlen km-rel sem hosszabbodott az M-86, de azért januártól újra fizetős lesz 🙂 Grat.!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?