Újra együttműködik a BMW és a McLaren

Közösen fejleszt motort a BMW és a McLaren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Stratégiai partnerséget köt a két autógyártó cég. Az együttműködés keretén belül motorokat és hajtásláncokat terveznek.


Nem új keletű a két autógyártó, a BMW és a McLaren együttműködése, ugyanis a '90-es évek szupersportkocsiját, a McLaren F1-et is a BMW által fejlesztett motor hajtotta. Az idén megkötött stratégiai partnerkapcsolatban főként a hatékonyság növelésére és a szén-dioxid emisszió csökkentésre fognak fókuszálni.
Hirdetés
A két gyártón kívül a Ricardo, Grainger és a Worrall cégek is részt vesznek az együttműködésben. A közös munka az F1 utódjában teljesedik majd ki 2019-ben, amelyet egy V8-as 750 lóerős blokk fog hajtani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:07
    Permalink

    Egyébként ha most idén sem sikerül motort építeniük, tuti megint szégyenszemre otthagyják a kategóriát ahogy tették azt a gyári csapattal is. És most már nincs mit magyarázni a dolgon, nincs zsetonrendszer, semmi megkötés. Most meg lehet mutatni ki mit tud, és ha idén is utolsók lesznek lehet jobb ha lépnek is….

  • 2017.10.27. at 22:07
    Permalink

    Na ez így elég érdekes, hogy a kirakatban meg Honda motor van….. Kíváncsi leszek meddig marad ez így. Lehet ők már tudnak valamit amit a japánok is?….

Vélemény, hozzászólás?