Újra klasszikus kocsik lepték el Balatonfüredet

Megnyitott a IV. Balatonfüred Concours d’Elegance veteránautós szépségverseny

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Concours d’Elegance veteránautó kiállítást és szépségversenyt Balatonfüreden. Mi már a helyszínen vagyunk, remek hétvégi programnak ígérkezik!


Ma nyitott az idén már negyedik alkalommal megrendezett Balatonfüred Concours d’Elegance veterán és youngtimer autó kiállítás és szépségverseny. A helyszín csodálatos, a rendezvény pedig annyira különleges és igencsak ritka, értékes autókat felvonultató, hogy tavaly óta az UNESCO világörökségi rendezvényeinek listáján is szerepel. Harmadik éve már, hogy a rendezvény fő támogatója a BMW, így most is komoly hangsúlyt kap a bajor márka múltja és jelene, de emellett még a Mini Monte Carlo Rally-n elért győzelmének 50. évfordulóját is ünneplik, így a Mini John Cooper Works modellek is rivaldafénybe kerültek.
Hirdetés


A balatonfüredi Tagore sétányon több mint 50 borzasztóan ritka és nem túl sűrűn látható autót állítanak ki a szervezők. Rolls-Royce-ok, Maseratik, Bugattik, Bentley-k, de még Duesenberg és Hispano Suiza is akad a kiállítottak közül. Ha tudják, mik ezek azért, ha meg nem, akkor pedig azért érdemes kilátogatni a Balaton partjára, nem mindennapi látvány a ’20-as évekből való luxusautó kishazánkban. Ahogy az lenni szokott, a rendezvény teljesen ingyenes, a sétány most is nyitott, bárki körbenézheti az autócsodákat egész hétvégén. A résztvevők tegnap késő délután érkeztek, az időjárás sajnos nem kedvezett se nekik, sem nekünk (szakadt az eső), a piros 1926-os Bugatti T40 pilótája, dr Helge Hauk mégis lenyomta vele a Győr-Balatonfüred távot. A csodás klasszikus egyáltalán nem tökéletes állapotával, sőt, inkább harci sérüléseivel és a használatból adódó kosszal és korommal hódít. Kedvcsinálónak legyen itt néhány kép, ma már az idő is kedvez a kiállítóknak és a látogatóknak is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?