Újra látogathatók a Škoda gyárai

Vége a lezárásnak, turisták is megnézhetik, hogyan készülnek a Škodák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Škoda korábban minden gyárában szervezett túrákat, ahol az érdeklődők megnézhették a gyártás folyamatát. A COVID-járvány miatt azonban két évre bezárultak a gyárak kapui a turisták előtt. Egészen mostanáig.

Több mint két évig voltak zárva a kíváncsiskodók elől a Škoda gyárai, pedig kedvelt látványosságnak számítanak az autóipar iránt érdeklődők számára. A vezetett túrák ideálisak egyébként iskolai osztályoknak, 10 évnél idősebb gyerekek számára, de akár családoknak is. A gyárbejárás során persze nem mindenhova juthatnak el az érdeklődők, ám a legérdekesebb üzemekben megnézhetik a végszerelés fázisait. A túrákat több nyelven, többek között csehül, angolul, németül és hollandul is kínálják. A Mladá Boleslav-i üzemben tartott tárlatvezetés egyetlen feltétele, hogy a Škoda Múzeumba is jegyet kell váltani, de azt amúgy sem érdemes kihagyni. A cseh nyelvű túravezetés 180 cseh koronába (kb. 2800 forintba) kerül, a más nyelvű gyárlátogatásért 260 cseh koronát (kb. 4100 forintot) kell fizetni. A Kvasiny és Vrchlabí telephelyeken a tárlatvezetések ingyenesek, a körülbelül kétórás túrákat gyakran az autógyár egykori alkalmazottai kísérik.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?