Újra nincs pénz, de bőszen adjuk-vesszük a használt autókat
Évről évre jelentősen élénkül a használtautó-piac
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tavaly igen jelentősen, 22 százalékpontot ugrott a használtautó-piac forgalmát jelző Használtautó-index.
Nőtt az új autók piaca, nőtt a használtan behozottaké, így aztán nőtt az itthon gazdát cserélőké is. Mind több az adásvétel, az átlagár az autópark korosodása ellenére nőtt
2015 utolsó negyedévében is folytatódott a Használtautó-index szárnyalása, melynek eredményeképpen az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám elérte a 156,8 százalékos értéket. Az előző év végéhez képest bekövetkező újabb komoly emelkedés oka, hogy 2015 során 12 százalékkal több autó cserélt gazdát, miközben az átlagárak is mintegy 3 százalékkal emelkedtek.

Miközben 2014-ben – nem utolsósorban a forintárfolyam gyengülése, illetve használtautó-importra bevezetett vagyonszerzési illeték közvetett hatásainak köszönhetően – átlagosan 8 százalékkal drágította a gazdát cserélő használt autókat, 2015-ben szintén infláció feletti, 2,6 százalékos átlagos árnövekedést tapasztalhattunk: az utolsó negyedévben észlelt átlagár már meghaladta az 1 670 000 forintot.

Az egyes kategóriákban azonban korántsem volt egyforma mértékű az átlagár emelkedése. 2013 év végéhez képest leginkább a közép- és felső-középkategóriás autók (+15%), illetve a nagyautók átlagos ára (+17%) nőtt két év alatt, nagyjából egyenletes időbeli eloszlással. Szintén tíz százalék felett drágultak az elmúlt két esztendő során az alsó-középkategóriás személyautók (+13%), ám esetükben a 2013-ban tapasztalt jelentős drágulás után, tavaly enyhe árcsökkenés volt tapasztalható. Ugyanakkor a használt terepjárókért továbbra is közel 2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint 2013 végén.

Suzuki Swift, Opel Astra, Volkswagen Passat - ezek a legnépszerűbb kategóriák topmodelljei a hazai piacon
A népesebb járműkategóriák leggyakoribb modelljei
Az itthon értékesített használt személyautók háromnegyede a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók halmazába sorolható. Mindhárom kategória 40-45 százalékát három-három modell teszi ki. A kisautók esetében a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, illetve a Ford Mondeo vezeti a belföldi használt eladási listákat.
A használtautó-piac legfontosabb mutatói - 2015. IV. negyedév
Használtautó-index: | 156,7 | Kínálati átlagár (ezer Ft): | 1671 |
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): | +22,4 | Változás az előző negyedévhez képest (%): | +2,6 |
Lehet még jó használt autót venni,na meg az ismerősöm se nullára jött ki a ráköltéssel de most van egy rendben lévő autója.Én még anno újonnan vettem az autómat és nagyon vigyázok rá akkor én a ritka emberek közzé tartozok 🙂
Én vegyész vagyok, azonkívül, hogy tudok bele fasza ablakmosót belerakni, másban nem tudok sporólni. Az, hogy az ismerösöd a saját munkaidejét nulla forintnak vette és anyagköltségen lefényezte az autót, kevesen tudják megtenni otthon a garázsban vagy annak híján az utcán.
Sajnos a nagyon vígyázok az autómra tipusú emberekből van kevés, ezért lutri megvenni a nyugat-európai fost, ahogy te fogalmaztál.
Ezeket a cikkeket meg főleg az új autó eladásokat promotáló gyártók, kereskedők “erőltetik”. A használt autókat ezzel szemben az azokat szervizelő-alkatrésszel ellátó cégeknek illene támogatni, én tutira ezt tenném a helyükben. Bár lehet nincs rá szükség.
Nem értem miért üldözik a használt autókat az igaz,hogy van sok szar köztük de sok a szar gazda is aki nem törődik vele csak használja,de vannak olyanok is akik nagyon vigyáznak az autójukra ilyen helyzetben pl nem értem mi a gond pl akár egy 15 éves autóval ha rendben van tartva és tuti állapotú.Az egyik ismerősöm pl nem rég vett egy osztrák audi a4 est hát olcsó volt az biztos na meg kicsit fos a fényezés meg egy két dolog igaz költött rá na meg ő fényező frankón le fényezte az autót,rendbe rakta kívül belül át lett nézetve amit kellet rajta cseréltek ,és most van egy tuti 99 es audi a4 ese ami nagyon megbízható.