Újrahasznosított műanyagból készülnek majd a Volvók

A Volvókban használt műanyagok 25%-a újrahasznosíttott lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo bejelentette, hogy csökkenteni szeretné ökológiai lábnyomát, ennek bizonyítására pedig megmutatták az egyedi XC60 plug in hibrid modelljüket is.


A hálózatról is tölthető XC60 az egyik első példánya azoknak a Volvóknak, amelyekben újrahasznosított műanyagból készülnek majd bizonyos berendezések. A képeken látható példányban például kidobott halászhálókból és hajókötelekből készült a kardánalagút. Természetesen előbb „beolvasztották” majd újraformázták ezeket az anyagokat, így az autóban már semmi nem utal arra, hogy korábban milyen használati tárgyak voltak. Illetve csak egyetlen aprócska nemzetközi jel mutatja, hogy újrahasznosított műanyagból készültek.
Hirdetés

Ugyanígy a szőnyegek és az üléskárpitok, amelyeket PET-palackok maradványaiból és ruhagyárak pamuthulladékából gyúrtak újra össze. Emellett érdemes még megemlíteni a motorházfedél belsején található hangszigetelő anyagot is, amely már leselejtezett Volvók újrahasznosított üléshuzataiból készült. Ráadásul az újrahasznosított műanyagok nagyobb arányú használata mellett a Volvo elkötelezett az emissziómentes gyártás irányában is. Nem vicceltek, amikor azt állították, hogy 2025-reszeretnék 25 százalékra emelni az autóikban használt újrahasznosított műanyagok arányát. Komoly terveket szőnek a gyártás során keletkező üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentésére is. Szintén 2025-re szeretnék elérni, hogy „klímasemlegessé” váljanak, tehát a gyártás során ne kerüljön a légkörbe többlet az üvegházgázokból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?