Unalmas maradt a Formula 1 – Bottas nyerte az idény első futamát

Úgy tűnik nem váltak be az izgalmakat ígérő szabálymódosítások

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokás szerint Ausztráliában kezdődött az F1 szezon és a futam képe nem változott sokat a tavalyi évhez képest. Akciót alig láthatott a közönség


Szinte már a rajtnál eldőlt, hogy Bottas nyeri a futamot, akinek sikerült a csapattársa, Lewis Hamilton elé furakodni, bár a legnagyobb látványosságot Daniel Ricciardo fűre kényszerülő Renault-ja jelentette. A sárga-fekete versenygépről leszakadt az első szárny a nagy igyekezetben, ami a hazai közönség előtt versenyző Ricciardót igencsak nehéz helyzetbe hozta. A verseny további részében a jól megszokott unalmas körözgetést láthattunk, amit csak nagy ritkán szakított meg valamiféle csata próbálkozás, amit többnyire az eltérő keverékű gumiabroncsok számlájára lehet írni. Máskülönben a versenyzők szépen beálltak akkora távolságra egymástól, ahol még nem túl zavaróak a légáramlatok, amikor még nem okoz túl nagy gumikopást a másik követése.
Hirdetés

A regnáló világbajnok sem erőltette csapattársa megelőzését. Egymást nem zargatva, szépen elhúztak az őket üldözőktől, viszont a Ferrari orra alá Verstappen tört borsot a Red Bull-Hondával. A holland mind a két vörös, maranellói versenyautót legyőzve dobogóra állhatott a verseny végén. Így a Ferrarik csak a 4. és 5. helyen értek célba. A versenyt hárman nem fejezték. be. Carlos Sainz esett ki először műszaki hiba miatt (elfüstölt a McLaren), majd Grosjean és … következett. A világbajnokság két hét múlva Bahreinben folytatódik.
Végeredmény, Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 307,574 km, a pontszerzők):
  1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:25:27.325 óra
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.545 másodperc hátrány
  3. Max Verstappen (holland, Red-Bull) 7.487 mp h.
  4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 16.543 mp h.
  5. Charles Leclerc(francia, Ferrari) 31.016 mp h.
  6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 80.451 mp h.
  7. Nico Hulkenberg (német, Renault) 98.390 mp h.
  8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) +1 kör h.
  9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) +1 kör h.
  10. Daniil Kvyat (orosz, Toro Rosso) +1 kör h.


A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 20 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Bottas 26 1. Mercedes 44
2. Hamilton 18 2. Ferrari 22
3. Verstappen 15 3. Red Bull 15
4. Vettel 12 4. Haas 8
5. Leclerc 10 5. Renault 6
6. Magnussen 8 6. Alfa Romeo 4
7. Hülkenberg 6 7. Racing Point 2
8. Raikkönen 4 8. Toro Rosso 1
9. Stroll 50 9. McLaren 0
10. Kvyat 1 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.03.17. at 09:06
    Permalink

    Bottas látszólag komoly pálforduláson ment keresztül a szünetben, és terminátorként tért vissza, favágással erősítve, borostával, kemény csávóként. Nagyon felszívta magát. A leggyorsabb körért járó plusz pontért meg szinte kisgyerekként marakodtak a pilóták, öröm volt nézni – amikor feljött az ötlet, sokan leszavazták, hogy “ugyan már, mekkora marhaság, ezek a profik nem fognak morzsákért lehajolni”. Nem, a túrót nem 😀

Vélemény, hozzászólás?