Utcai F1 kiállítást szervez a Renault Budapesten

Múlt és jelen találkozása Renault módra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Forma-1 hazai fordulója előtt irány a belváros, ahol érdekes programokkal segít a ráhangolódásban a Renault.


Különleges kiállítást szervez Budapest belvárosába a Renault e hét csütörtökön. Az apropó pedig mi más lehetne, mint a Forma-1 hazai futama. A száguldó cirkusz rendesen felforgatta idén is Budapestet, a Renault gyári csapatának visszatérése pedig nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy a francia gyár is megmutassa hihetetlen múltját a száguldó cirkuszban. Mindezt egy mindenki számára elérhető, ingyenes családi eseményen teszi július 21-én, ahol két fontos évfordulót ünnepelhetnek az autósport szerelmesei.
Ez a két évforduló nem más, mint az első Magyar Nagydíj kerek évfordulója, és ami hazai szemszögből fontosabb:

idén június 27-én volt éppen 110 éve, hogy Szisz Ferenc megnyerte a valaha volt első Nagydíjat.

És hogy miért pont a Renault emelte ki ezt az eseményt? A győzelmet egy Renault AK 90CV-vel érte el a magyar pilóta. A veterán versenyautó felújított változata a mai napig létezik, és most megtekinthető lesz a Városligetben, egészen pontosan az Állatkerti körúton, a mai F1 technika bemutatóautója mellett reggel 10 órától 17:30-ig.
Hirdetés

Aki tehát kíváncsi a múlt és jelen találkozására, annak a Városligetben a helye csütörtökön, hiszen a veteránautó már este indul vissza repülővel Argentínába, a tulajdonosához, ráadásul nem is tudnék jobb ráhangoló programot ajánlani a hétvégére. A kiállítás alatt rengeteg érdekes infót megtudhatunk a múltról és természetesen nyereményjátékkal is készülnek, ahol 15 nyertest hátizsákkal, táskával, termosszal vagy nyakpánttal ajándékoznak meg. További részletekért és friss infókért a Renault Facebook eseményére[/url] érdemes ellátogatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:28
    Permalink

    Július 21-én emlékezünk a június 27-i győzelemre? Mint a NOSZF…
    Az viszont tényleg brutál, hogy az az autó, 110 évvel ezelőttről még létezik!

Vélemény, hozzászólás?