Útdíj: hétfő délutánig mintegy 210 ezer megyei e-matrica fogyott

Jól fogy a megyei e-matrica, mégsem örömmel vesszük

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Népszerű az új, területi alapú e-matrica, akárcsak az adóbevalláshoz szükséges szoftver és nyomtatvány.


Hétfő délután négy óráig összesen 360 ezer e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az eladott matricákból mintegy 210 ezer az idén január elsejével bevezetett megyei matrica volt - mondta Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ Zrt. szóvivője hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Kibédi-Varga Lajos kiemelte, hogy a megyei matricák nem a megváltástól számított egy évig, hanem az egész országra érvényes éveshez hasonlóan egységesen 2016. január 31-ig lesznek érvényesek. Tavaly az év első hónapjában 165 ezer éves országos matricát értékesítettek. Idén a megyei a sláger, abból már az év első 4 napjában, azaz január 4-ével bezárólag elfogyott az első 175 ezer példány. Miként azt a rendeletmódosítás megjelenése után megírtuk, idén január elsejétől az időalapú - heti, havi, éves - matricák mellett bevezették az évi ötezer forintos áron elérhető megyei matricákat, és egyben országszerte bővült a díjköteles útszakaszok hossza.
Hirdetés
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) korábban azt közölte: türelmi idő segíti a közlekedőket, hogy megszokják, egy adott megyében mely szakaszokon érvényes a megyei matrica. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodájában az 1470 forintos szolgáltatási díj megfizetése mellett az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak. Ezt Kibédi-Varga Lajos is megerősítette, kiemelve, hogy 10 napos vagy havi matricával nem lehet utólagosan rendezni a jogosulatlan úthasználatot, csak éves megyei vagy országos éves matricával. Hozzátette: attól függetlenül azonban, hogy az autósnál hányszor regisztráltak jogosulatlan úthasználatot a türelmi idő alatt, az 1470 forintos szolgáltatási díjat csak egyszer kell megfizetni. Hurrá, hát legalább ennyi előnyük van az autósoknak, akik amúgy könnyedén hajthatnak fel tévedésből is a már fizetős szakaszokra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:55
    Permalink

    Hivatalos forgalmazásból származó eredeti matricával szemben milyen jogon alkalmaznák ezt a diszkriminációt? Ráadásul, nem biztos hogy tudtad, tilosban jártál amikor vetted a jogosultságot, hiszen sem a kitáblázás, sem egyéb féltetlek nem voltak igazán adottak az első napokban. Ha mégis megtagadnák a jóváírást, akkor panaszkodj bátran minden fórumon! Akkora botrány lenne belőle, hogy azt nem teszik zsebre.

  • 2017.10.28. at 22:55
    Permalink

    Természetesen ez a szám, lassuló ütemben, még nőni fog. Viszont a megyei matricák ügyfeleket vesznek el az arányaiban drágább matricáktól. Nyilván olyanokat akik egy-két-több megyeivel kiválthatják az éves, esetleg az évi 8-10 db tíznapos, stb. matricát. A mérleg bizonyosan plusz lesz, ahogy azt eleve elvárták. Kérdés, hogy mekkora a többletbevétel? Végül is mindegy, főleg ha azt az utak karbantartására költik.

Vélemény, hozzászólás?