Útjavítás biztosan nem tartósan

A munkát elvégezték, de az eredménye alig több a nullánál - kátyúzás Oroszországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon sem lehetünk elégedettek az utak állapotával, s még rosszabb a helyzet tőlünk keletebbre. Ennek nem feltétlen az időjárás az oka.

A héten érdekes adattal találkoztunk a hagyományos aszfalténál minden szempontból jobb tulajdonságú, hosszú távon olcsóbb, gumival modifikált bitumenből készített aszfaltút bemutatásakor: a Magyar Közút Nonprofit ZRt. idei felmérése szerint a 32 ezer kilométeres közúthálózat 50,9 százaléka kifejezetten rossz állapotú. Minden bizonnyal még rosszabb adatokat láthatnánk Ukrajna vagy Oroszország vonatkozásában, s ennek nem csak a még szélsőségesebb időjárás, hanem az alkalmazott gumiépítési, illetve javítási technológia az oka.
Hirdetés
Az alábbi videón látható, pocsolyába öntött aszfalt például biztosan nem fog a korábbi réteg maradványához kötődni, sokkal inkább a víz alatt csaknem biztosan meglévő koszhoz, törmelékhez, s megszilárdulása után szinte biztosan ki fog onnan mozdulni. Így aztán annak ellenére aligha változik az utak állapota (ezen videó szerint épp Oroszországban), hogy a javítók elvégezték munkájukat. Csak ugyebár annak az eredménye nem lett, illetve nem lesz sok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:07
    Permalink

    Mindenben egyetértek, veled. Annyival egészíteném ki, hogy az újonnan épült utak kivitelezőinek, 20 év garanciát kellene vállalni és, ha ezen időn belül úthibák keletkeznek, kötelezni kell, hogy saját költségén, tisztességesen, újraépítse! A kivitelező cég vezetésének, személyes felelősséget kellene vállalni, mert nagy divat, hogy a cég, pár éven belül köddé válik és nincs kin érvényesíteni, a garanciát. Semmi gond, ha a cégvezetés, felelősségre vonható. Néhány, újraépíttetett út után, ugrásszerűen emelkedne az útépítések minősége. Több példát is tudnék mondani, a néhány év alatt tönkremenő, egyébként, újonnan épített útra.

  • 2017.10.29. at 21:07
    Permalink

    Bizony, tartunk kelet fele. Ócska útjavítások, nem megfelelő időben. Bármilyen hihetetlen a kihült aszfalt rávitele töredéke a rendes aszfaltnak. A munka keleti jellegű. Van költségkímélés -mégis drága, hova megy a felesleg?-, meg szibériai utak. Tessék megnézni például a Székesfehérvár-Velence közti újjá épített, nem egészen 1 éves útszakaszt! MÁR LEGALÁBB 1-2CM-ES NYOMVÁJUK VANNAK AZ UTON!!! Mi lenne a megoldás? A kivitelező cég vezetőinek talán nem kéne engedni új cég alapítását, a régi bezárása után, a műszaki ellenőröktől talán örökre el kéne vonni az ellenőri státuszt az egész EU területén belül, de mind ez nem az én dolgom. Én csak azt látom, hogy sok pénz megy el szar munkára. Itt is Kaposszerdahelyen. Van olyan csatornázott szakasz, amit másodszor bontanak (ez 3. nekirugaszkodást jelent). Mennyivel egyszerűbb lenne mindent elsőre megcsinálni, megfelelő tömörítéssel és kövezéssel. Azt hiszem az idő már megint átcsúszik az alkalmatlan útépítési időjárás felé….

  • 2017.10.29. at 21:07
    Permalink

    Ilyen helyre (de már lassan Magyarországra is) csak terepképességű autót szabad venni, aminek nem árt,
    ha netán 90-el átgázolnak rajta.

  • 2017.10.29. at 21:07
    Permalink

    Olyan mint Magyarország csak itt már alig kátyúznak mert a pénzt is ellopja a mocskos kormány.De fizess baleseti adót súlyadót 400 ft os benzint hányinger

Vélemény, hozzászólás?