Utoljára frissül a Volkswagen turbómotorja?

Hiába a villanyosítás, új belsőégésű motorral rukkolt elő a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan már nem telik el úgy nap, hogy ne lepleznének le új villanyautót, így egyre inkább úgy tűnik, hogy a belsőégésű motoroknak leáldozóban, de szemmel láthatóan a Volkswagen még tovább csiszolja a TSI motort.

A dízelbotrány óta a Volkswagen igyekszik rendbe tenni igencsak megcsappant renoméját, ezért az utóbbi években a villanyosítás elkötelezett híveként mutatkozik a márka a nagy nyilvánosság előtt. Igaz, a szavakat tettek is követik, hiszen euró milliárdokat fektetnek a gyárak fejlesztésébe annak érdekében, hogy az infrastruktúrájukat felkészítsék a villanyautók sorozatgyártására. Nemrégiben a Volkswagen azt is bejelentette, hogy az amerikai piacról hamarosan teljesen száműzik a belsőégésű erőforrásaikat, Európában pedig az Uniós rendelkezések miatt kénytelen 2035-től kivezetni a "régi vágású" motorokat a német gyártó a többi autóipari szereplővel együtt, még ha ez a döntés nem is nyerte el annyira néhány márka tetszését.
Hirdetés
Ennek ellenére a Volkswagen nem engedi el teljesen a belsőégésű motorok témáját, ugyanis a wolfsburgiak lerántották a leplet az új 1.5 TSI motorjukról, melyet nemes egyszerűséggel csak 1.5 TSI evo2-nek neveztek el. A négyhengeres erőforrás egyik nagy fejlesztése, hogy a katalizátort és a részecskeszűrőt egyetlen motorkomponensbe integrálták, ennek egyik előnye, hogy a motor előállításához a korábbinál kevesebb ritkafémre van szükség, emellett pedig a Volkswagen állítása szerint kevésbé környezetszennyező és takarékosabb is mint elődje. A most bemutatott erőforrás 150 lóerőt kínál majd és azt is nyilvánosságra hozták, hogy kezdetben a T-Roc és a T-Roc Cabrio modellekhez kínálja majd a most bemutatott motort a Volkswagen. Természetesen később további modellek is megkapják majd az 1.5 TSI evo2-t, a konnektoros hibridekben összesen 272 lóerős összteljesítményt kínál majd a hajtáslánc az elektromos rásegítéssel. A hírek szerint 2023-ban a Volkswagen Passat és a Skoda Superb is ezzel gurulhat az utcákra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?