Üzemanyag-drágulás: 400 forint fölé megy a gázolaj ára

Újabb üzemanyagár-emelés jön, a gázolaj ára lélektani határt lép

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik az idei év üzemanyagár-emelési trendje: a gázolaj literenkénti ára szerdától már 400 forint felett lesz.

A héten már a harmadik idei üzemanyagár-emelést kapjuk a nyakunkba, miután múlt héten kétszer is, összességében a benzinnél 13, a gázolajnál 6 forinttal emelkedett a literár. A Holankoljak.hu értesülése szerint ismét a benziné a jelentősebb, ám ezúttal csupán literenkénti 3 forintos drágulás, míg a gázolaj árát csak 2 forinttal veszik feljebb a hét közepén.
Hirdetés
Hiába kapja ugyanakkor a kisebb korrekciót a gázolaj, ára még mindig magasabb, sőt, szerdától már 401 forintos literáron kelleti majd magát, míg a 95-ös átlagára 386 forint lesz. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az egyes töltőállomásokon jelentős, akár 40-50 forintos árkülönbségek is adódhatnak, így továbbra is igaz, hogy a tankolás idejénél sokkal inkább érdemes annak helyére figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?