Üzemanyagcellás helyett hoz villanyautót a Toyota?

Nem fogy a Toyota Mirai. Befuccsolt az üzemanyagcella?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úttörőből utolsó lehet a Toyota, legalábbis a villanyautó-piacon. A márka 2020-ra tervezi első önálló elektromos autója debütálását.

Az elmúlt egy évben többször csökkentette a Mirai árát a Toyota, mégsem sikerült érdemi mennyiséget eladnia üzemanyagcellás típusából. Pedig a Toyota hasonló úttörő szerepet szánt a Mirainak, mint 20 éve a Priusnak, elhanyagolva az időközben előretörő villanyautók piacát. A Prius fejlesztője és a Toyota másik szakembere az idei Párizsi Autószalonon egyaránt az üzemanyagcella mellett tették le voksukat, sőt még buszába is üzemanyagcellát pakolt a Toyota. Ám a cégvezetés nyilván felülírhatja mindezt, ha a piac mást diktál. Márpedig ha valamit Kaliforniában nem lehet eladni, akkor tényleg szinte sehol máshol sem.
Hirdetés
Állítólag a Toyota 2017-ben kezdi meg új, teljesen elektromos típusa fejlesztését, amely 300 kilométer feletti hatótávval debütál majd 2020-ban. Valójában ez lesz a márka első igazi sorozatgyártású saját villanyautója, hiszen a tengerentúlon 2015-ig kínált elektromos RAV4 hajtásláncát a Tesla fejlesztette. Ez már önmagában érdekes, hiszen a Toyota és a Tesla 2010-es együttműködésével nagyrészt a japán óriás segítette elindulni a kis amerikai márka szárnyalását. Miért ne tette volna, hiszen az üzemanyagcellára voksoló Toyota nyilván nem tekintette konkurensnek a csak villanyautót fejlesztő Teslát. A hidrogént igénylő üzemanyagcellás járművek fejlesztésére komoly összegeket áldozó 3 gyártó közül elsőként a Hyundai jelent meg villanyautóval is, s az Ioniq immár hazánkban is kapható. Állítólag a Honda is készít tisztán elektromos változatot Clarity típusából, holott azt eredetileg kifejezetten üzemanyagcellásnak fejlesztette. Jövőre pedig - ha igazak a hírek - a Toyota is beszáll a villanyautó-bizniszbe, bár a 2020-as bemutatóval ott már korántsem játszik úttörő szerepet. Rebesgettek újabb együttműködést is a Teslával, ám ha ez igaz lenne, akkor a villany-RAV 4 gyártásának befejezésével valószínűleg nem adta volna el Tesla-részesedését a Toyota.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?