Üzemanyagcellával Le Mans-ban

ACO GreenGT, a zöld versenyautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még alig vagyunk túl az idei 24 órás Le Mans eseményein, máris körvonalazódik a jövő: a dízel forradalma után küszöbön az elektromos versenyautók megjelenése. Az első fecske a GreenGT lehet.


A hétvégén Le Mans-ban lezajlott 24 órás versennyel kapcsolatban ugyan még az Audi győzelme, de még inkább a két négykarikás autó bukása a téma, azonban a 2012-es futamra való felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. A Peugeot már erre az évre vonatkozólag is húzogatta a mézesmadzagot, hogy csatába küldi a hibrid 908-ast, ha másért nem, hát egy éles teszt erejéig, de ebből nem lett semmi, a kocsi csak statikus kiállítási tárgyként volt jelen a verseny helyszínén. Hogy jövőre ott lesz-e a startnál, még nem tudni, a mostani vereség miatt valószínűleg igen, ám ha minden jól alakul, más különlegesség is fókuszba kerülhet, példának okáért az Audi is említett már részint, vagy teljesen elektromos Le Mans-i gépet, s vannak egyéb nevezők is. Az Automobile Club de L'Ouest (ACO) bejelentette, hogy elektromos üzemű, GreenGT LMP H2 prototípusával szeretne 2012-ben elindulni a leghíresebb hosszútávú viadalon. Az üzemanyagcellás jármű benzin vagy gázolaj helyett hidrogént tankolna, ebből 700 bar nyomáson egyszerre 12 kilogrammnyit tud tárolni egy speciális tartályban, és a teljes versenytávot emissziómentesen tehetné meg. Jelen állás szerint még csak 134 lóerő az erőforrás teljesítménye, de ez várhatóan, a folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően 402 lóerőre fog felkúszni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?