V8-ast is kap a Levante

V8-as motort is kap a Maserati szabadidő-autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem nagy meglepetés, hogy a Maserati is szeletet kér a luxus SUV-ok hamarosan egyre terebélyesebb piacából. Az is természetes, hogy a jövendőbeli, állítólag Levante néven forgalomba hozott szabadidő-autó megkapja a modenai gyártó V8-as motorját is.


A Fiat rengeteg pénzt költött a Chrysler nyereségéből a Maseratira. Így született újjá a Maserati Quattroporte és érkezhet hamarosan a piacra a Ghibli. Először 2011-ben köszönt be a Maserati a SUV-ok világába a Kubang tanulmányautóval. Sajtóhírek szerint nem a Jeep Grand Cherokee-t átépítve alkotják meg a Levantét, hanem inkább a négyajtós Quattroporte lehet a bázis. Amerikai kötődés nem sok lesz a kocsiban, bár az Edmunds online magazin szerint az elektronika a Chryslertől érkezhet.
Hirdetés

A motorkínálat 410 lóerős háromliteres dupla turbós V6-ossal indul, a 3,8 literes V8-as 530 lóerőt teljesít majd. Mindkét motort a Ferrari piszkálta fel a Maserati Quattroporte számára. Várhatóan egy kisebb teljesítményű V6-os is szolgálatba állhat kizárólag a kínai piacra. Dízelt is terveznek, a háromliteres V6-os 275 lóerőt és 600 newtonméter maximális nyomatékot mozgósít majd. Az összkerék-meghajtású Levante minden motorváltozatához nyolcsebességes váltót társítanak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:08
    Permalink

    A képeken szereplő autók különbözőek. Egy szabadidő autóba teljesen felesleges a V 8,ami egyébként szép formájú. Első ránézésre Kia, aztán közelebbről fedezhető fel rajta a sok apró finomság ami a Maseratit jellemzi. A 3 literes diesel bőven elegendő egy szabadidő autóba.Az az igazi kérdés mennyire használható majd igazán a szabadban és hogy birkózik meg a tereppel?i

Vélemény, hozzászólás?