Vadabb külsővel, limitáltan jön a Suzuki Swift Sport Katana

Harminc darabos széria készül a Suzuki Swift Sport Katana változatából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Swift különkiadással reklámozza új motorkerékpárját a Suzuki, a Swift Sport verzióhoz képest is vadabb külsővel borzolja a kedélyeket, de sajnos csak a hollandok kiváltsága lesz az új modell.

Ügyes marketingstratégiát alkalmaz a Suzuki, mivel a megjelenő új motorkerékpár híre az autórajongók fülébe is eljut, hála a Swift Sport Katana változatnak. A Suzuki ikonikus motorkerékpárja 1981-ben jelent meg, majd 2006-ban nyugdíjba vonult, ám most visszatér, ennek kapcsán debütált a látványos Swift. A mindössze 30 példányban készülő Swift Sport Katana kizárólag a holland piacon lesz elérhető, vélhetően pillanatok alatt fog elfogyni az összes ünnepi darab. A modell csak kétféle színben lesz elérhető, 15 darab fekete és ugyanennyi szürke készül belőle, a külsőt pedig látványelemek dobják fel: 18 colos fekete OZ felni, piros betétes lökhárító, eltérő színű tükörház mind a Katana kivitel sajátja, továbbá grafika kerül az oldalajtókra, csík a motorháztetőre, a C oszlop fölött pedig az látható, hogy hanyadik legyártott példányt birtokoljuk.
Hirdetés
A belső sem maradt érintetlen, piros cérnával varrott bőrülések és váltószoknya, illetve ugyanilyen színű betétek szolgáltatják a sportosabb hangulatot. A szériaszámról a beltérben sem fogunk elfelejtkezni, ugyanis azt az ülésekbe is belevarrják. Műszaki téren is hoz változást a Swift Sport Katana: a normál Swift Sporthoz képest ültetett futóművel és átdolgozott kipufogórendszerrel érkezik. A motor tekintetében nem lesz változás, marad az 1,4-es turbómotor. Az ára jóval drágább lesz mint a Swift Sporté, átszámítva körülbelül 9,3 millió forintot kérnek majd a visszatérő motorkerékpár előtt tisztelgő modellért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.09. at 21:46
    Permalink

    Szánalmas az ára.
    Legalább felhúzták volna 160-170 lóerőre, akkor még lenne némi alapja, de akkor sem sok.
    Ennyi pénzért már komoly autókat lehet kapni.

  • 2019.05.10. at 10:31
    Permalink

    Az ár az valóban brutál, bár a listaár a Suzukinál azért elég képlékeny, de még egy nagyobb összeget levonva is valóban sok marad… bár ezek a limitált kiadások nyilván nem az árérzékeny piacoknak készülnek, se a Suzinál-se másnál.

    Amúgy meg könnyen lehet hozzányúltak a motorhoz, közbe papíron nem változik a teljesítmény, a japánoktól ez nem áll messze… a kipuf más, lehet már önmagába az is hoz pár lóerőt.

    Nyílt titok hogy a gyári Swift Sport se 140lóerős, kb. 10-15lóerővel erősebb padon mérve. A gyorsulása se véletlen jobb kb. 1mp-cel a gyári értéknél. Használtam ilyen autót 1hétig, kb. 5.5M lett volna akkor névre írva, ha kell egy kis bugi ennyi pénzért nincs jobb újautó-ajánlat.

    A “gyenge” dolgot meg hagyjuk már, az átlag-utcakép autók 90%-át körbeautózód vele, erősebb-jobban gyorsuló autó meg mindig lesz, hacsak nem GT-R v. Teslával jársz.

  • 2019.05.11. at 23:18
    Permalink

    Le van írva a cikkben, hogy a motorhoz nem nyúltak, tehát nem piszkáltak bele a japánok. Ez azért nem úgy megy, mint a sarki sufni tuning műhelyben, hogy a Józsi majd megpiszkálja egy kicsit, aztán hátha jobban megy majd.
    A 140 LE meg azért lett hivatalos gyári adat, mert annyit tud. Nyilván ettől lehet eltérés egy meghatározott minimális %-ban, de 10-15 LE-vel még akkor sem lehet erősebb, ha “nyílt titok” 🙂 🙂
    Jó kis kocsi ez, de a helyén kell kezelni. A 9,3 millió brutális ár egy Suzukiért, ez a pár darab Hollandiában lehet, hogy elfogy, de ennyi a történet. Ennyi pénzt a Kizashiért sem adtak, pedig nagyobb kategóriás autó. Az sem volt rossz autó, de megbukott egyrészt az ár miatt, másrészt, mert nem volt variálható, egy motor és egy automata váltó volt csak.
    És mégegyszer mondom kezeljük a helyén a Suzukit. Nyilván egy kis Polskit körbe lehet vele autózni, de pl. egy sima Astra (sem nem Sport, sem nem más) az 1.6 T motorral (200 LE) átugorja, és az 6,88 millióért elérhető.
    És, csak hogy érzékeltessem, hogy a 9 millió forint fölötti árkategória mit is jelent. Ez az 1,4-es Swift 140 LE-vel 9,3 millió. A Hyundai I30 N listaára 8.449 millió Ft és az egy 2 literes 250 LE-s autó. Az I30 N Performance 2.0 T-Gdi típus, ami 275 LE-t és 353 Nm-t tud 9,249 millió Ft listaáron. És az már nagyon más ligában játszik.

Vélemény, hozzászólás?