Vadállatok autói

Amikor előkerül az autók állati énje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerinted van az autóknak állati énjük? Egy svájci művész elképzelte, hogy milyen lehet, ha igen.

Egy bizonyos Frédéric Müllernek köszönhetjük a most következő képeket, amelyeken néhány vadon élő állatról mintázva rajzolt át néhány igazán klasszikus járgányt. A négy állat között találunk aranyos és kevésbé aranyos példányokat is. Ha tippelnem kell, akkor talán a pandamackóról és egy 1977-es Fiat 600 házasításából született jármű lesz a közönségkedvenc. Sajnálatos módon az óriáspanda ugyanolyan ritka jelenség, mint a Fiat 600-as, de remélhetőleg a bohókás medvefélét sikerül megmenteni a kihalástól. Szintén sokak kedvence lehet az 1963-as bumfordi Aston Martin DB5. A dizájner tökéletesen adta vissza a vízilovak pofáját eltorzítva kicsit James Bond egyik leghíresebb autóját. A „Fiat pandához” hasonlóan ez a jármű is megkapta a füleket a tetőre, hogy még jobban hasonlítson a mintául szolgáló állathoz. A növényevők után a csúcsragadozók következnek. Az 1967-es Ford F-250-es egy oroszlánt rejt. A hűtőrács sokkal jobban hasonlít egy valódi oroszlán nózira, mint például a Kiák tigrisorr hűtőmaszkja és a Ford felirat helyett inkább egy hangutánzó szavacskát (ROAR) rajzoltak a motorháztető élére.
Hirdetés
Végül egy vidám krokodil maradt utoljára, aki talán a négyesfogat legmenőbb verdáját kapta, egy 1967-es Corvette Stingrayt. Az ikonokus amerikai verda fülek helyett éles fogakat kapott és tényleg vadállatias kisugárzással csábít.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?