Vagány arcot kapnak a jövő Opel modelljei, elsőként az új Mokka

Apránként szinte minden részlet kiderül a hamarosan debütáló új Opel Mokkáról

Különleges és divatos frontrésszel büszkélkedhet majd a kis crossover, ráadásul a világítás terén is prémium minőséget hoz.

Vadonatúj stílusú lesz az Opel Mokka: az eddigi ízelítőkből már megtudhattuk, hogy az egyterűs forma helyett a hagyományosabb kompakt crossover kialakítást kapja a modell, a stílusirányzat pedig az "iránytű" elvet képviseli majd, azaz hosszában a korábbi Opeleken is látott osztás választja majd ketté a kocsit, elöl és hátul pedig egy-egy vízszintes vonal keresztezi ezt. Most egy újabb gyári rajzon láthatjuk, hogyan is fog elölről kinézni a Mokka.
Hirdetés
Az új Opel Mokka elejét az úgynevezett "Vizor" díszíti majd, magyarul ez a sisakok rostélyának vagy üvegének formájára utal. Valóban egy egybefüggő, sötét színű elem fogja majd közre a fényszórókat az emblémával, ezáltal egyedi megjelenést kap a crossover. Ez a megoldás a legendás első generációs Opel Mantát idézi, annak hűtőrácsára emlékeztet a jármű teljes szélességében futó fekete rész, ezt vékony krómcsík öleli majd. A dizájnelem vizuálisan szélesíti az egyébként kompakt SUV-ot, emellett viszont letisztult formavilágot is kölcsönöz neki. A fölösleges részletek száműzésével kiemelkedik az Opel embléma is, mely fölött az új fényszórók vizuális, vízszintes vonása keresztezi a függőlegesen futó osztást. A márka szerint a megjelenés precíz, ami egyébként illik a vadonatúj fényszórókhoz is: nem csupán LED-esek, hanem IntelliLux LED mátrix lámpák adnak majd fényt, ami ritka felszereltség ebben a szegmensben.

Az orr-rész stílusát egyébként a Mokka után érkező újabb Opel modellek is megkapják, a márka arculatát ez határozza majd meg jó időre.

Mark Adams, a külső dizájnért felelős vezető elmondása szerint a Vizor "tiszta és jellegzetes, ugyanakkor hű marad a német filozófiához, miszerint a forma a funkciót követi. Az elektromos modelleken nincs szükség első légbeömlőkre, így a Vizor könnyedén integrálja a jövőbeli fényszóró- és egyéb technológiákat." A rajzon felfedezhetjük még a sportos kialakítású bevágásokat az első sárvédő fölött, valamint a függőleges kettéosztás már a lökhárítók aljáig lefut majd, ezáltal is határozottabb megjelenést adva a Mokkának. A szárnyszerű nappali menetfények pedig a Vizor elemmel együtt a későbbi Opelek arcán is visszaköszönnek majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?