Vagányságból ötös a Kia Stonic

Kia Stonic menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a tudás számít, legalább annyira az előadásmód is, ezt bizonyítja az autópiac, illetve az ott leginkább növekvő kis crossover szegmens legújabb képviselője, a Kia Stonic is.


Láttuk már Amszterdamban, most pedig Berlinben vezettük is a Kia legújabb, legvagányabb crossoverét. Miért éppen Berlinben? Mert a Stonic falakat dönt. Ez a márka legvagányabb, leginkább személyre szabható SUV-ja, 9 karosszériaszínnel, 5 különböző kontrasztos (fekete, fehér, zöld, vörös vagy narancs) tetőszínnel, 20 kéttónusú színkombinációval és olyan egyedi külsővel, hogy mire beleülünk, el is hisszük, hogy ez egy tökéletesen egyedi autó, pedig valójában egy nagyon vagány köntösbe rejtett Rio.

A Stonic és a Rio nem csak (2,58) méteres tengelytávjával, hanem legtöbb belső elemével és motorpalettájának egy részével is egyező. De ez nem baj, mert a Rio nem egy rossz autó, az pedig piaci trend, hogy manapság már nem lehet egy alapvetően teljesen korrekt hagyományos modellből megélni, több kell a vevőknek. Az, hogy olyan autót kapjanak, amin megakad a szomszéd és a járókelők szeme. Ehhez pedig tökéletes eszköz a Stonic, az a Stonic, ami most ugyanabba a kisméretű crossover szegmensbe száll be, amit a Kia szerint 2010-ben a Soul alapított, s amibe érkezett 2011-ben a Nissan Juke, majd 2012-ben az Opel Mokka, 2013-ban a Peugeot 2008 és a Renault Captur. A listát még hosszasan sorolhatnánk, csak az idei évben jött még a Citroën C3 Aircross, az Opel Crossland X, a SEAT Arona, meg persze a Stonic Hyundai megfelelője, a Kona. 2012 óta ez, a szaknyelven B SUV szegmens az európai piacon 1,8-ról 8,2 százalékos piacrészre hízott az idei évig, 2022-re pedig már 13,4 százalékos lesz a tortaszelete a jóslatok szerint, azaz 10 autóból 1 ebből a szegmensből való lesz, s az elemzések szerint a ma legnépszerűbb kompaktok eladásait fogja közelíteni. B crossoverbe, illetve SUV-ba ülnek ugyanis a kis- és kompakt egyterűkből, a hagyományos kisautókból és kompaktokból, valamint a kompakt szabadidő-autókból is, s ez a szegmens az, ahol a legkisebb a márkahűség, magyarán az, amivel a legtöbb új vevőt lehet megfogni. És leginkább mivel? A külső megjelenéssel.
Hirdetés
Kia Stonic - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4140 1760 1500 (1520)* 2580 352-1155

Alapos piacelemzés eredménye tehát a Stonic, ami azt adja, amire a kuncsaftok vágynak, szabadidőautós megjelenést, a 18,3 centis hasmagassággal jó járdamászó-képességet, a divat szerint elvárt alsó műanyagborítást frappáns vonalakkal megtörve, elöl-hátul fémszínű betéttel. Összkerékhajtás - ahogyan az a szegmensben egyre inkább megszokott - nincs. A tetősín opció, de annak formája is egyedi a hátsó rögzítésén túlnyúló résszel. A kontrasztos tető targa-hatást kelteni hivatott, de ez csak felülről, meg persze az után tűnik fel, hogy mindezt hangsúlyozzák. Ami viszont a lényeg: a Stonic valóban jól néz ki, kedves kölyöktigris arcú a márka elmaradhatatlan sokszögletű hűtőmaszkjával. És bár belülről szinte minden a Rióból ismerős, mivel a szürke és a bronz beltéri hangulat mellett kérhető narancs és zöld dekorelemekkel is, ott is kellően egyedivé tehető. Tudjuk, ez annak ellenére vevőfogó lehet, hogy a helykínálat nem jobb, mint egy Rióban, kisautós szinten persze jó a helyzet, átlagtermettel elöl-hátul el lehet férni, ha egy kicsit passzentosan is. A csomagtér 325 helyett már 352 literes, ülésdöntés után a hátsó álpadlóval sík felülettel kapunk több mint 1 köbméteres rakteret, ami szintén nem rossz a Riónál épp csak 7,5 centivel hosszabb, 4,11 méteres autóban.
A motorpaletta belépője itt is az 1,25 literes, 84 lóerős benzines, amit a Rióban imádtunk, van a 100 lóerős 1,4-es, amihez már 6 fokozatú váltó jár, plusz az 1,0 literes T-GDI 120 pacival és 172 newtonméter, már 1500-as fordulatról elérhető nyomatékkal. Bár utóbbi háromhengeressége miatt (meglepő módon a hátsó ülésről jobban) érezhetően rezegteti a karosszériát, imádható, mert elég jól mozgatja a Stonicot. A háromhengeres turbómotor jövőre érkeik majd 100 lóerővel is, ahhoz alapból csak 5 fokozatú váltó jár majd, de opcióként 7 sebességes duplakuplungos automatával is elérhető lesz. Talán utóbbi lesz a legjobb verzió, a sokat autózók pedig 1,6 literes, 110 lóerős, abszolút korrekt dízellel is választhatják, de a menetpróbán a háromhengeres turbós és az 1,4-es szívó is elég takarékosnak bizonyult.
Kia Stonic - műszaki adatok
1.25 MPI 1.4 MPI 1.0 T-GDI 1.6 CRDi
Emissziós norma Euro 6b
Hengerűrtartalom [cm3] 1248 1368 998 1582
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE] 84 (6000) 100 (6000) 120 (6000) 110 (4000)
Nyomaték [Nm] 122 (4000) 133 (4000) 172 (1500-4000) 260 (1500-2750)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,2 12,6 10,3 11,3
Végsebesség [km/h] 165 172 184 175
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,2 5,5 5,0 4,2
CO2-kibocsátás [g/km] 118 125 115 109
Saját tömeg [kg] 1145 1160 1185 1255
Megengedett össztömeg [kg] 1600 1610 1640 1700

A Kia jó szokása, hogy még a nem kifejezetten versenyautónak szánt modelljeinek bemutatóján is van zárt pályás dinamikus próbalehetőség. Míg a Riót január végén Estorilban, a volt F1-pályán, a Stonicot Berlin mellett a valahai NDK területén egy még a második világháború előtt épült katonai reptéren vallathattuk (és fotózhattuk). Szenzációs, egyben lúdbőröztető helyszín volt az egykori bombázókat indító betonplacc, de a nap meglepetése nem csak a hely volt, hanem az is, hogy az emelt hasmagasságú Stonic milyen döbbenetesen stabil, még tempós fordulókban is. Mondjuk nem véletlenül. Alapáras ESP-je (vagy a márka szavaival VSC-je) olyan dolgokra is figyel, mint a nyomatékirányítás, a kanyarodáskori ívbelső kerekek fékezése a stabilitásért, de vészfékezésnél szépen szabályozza a kerekenkénti fékerőt is, meg persze visszagurulásgátlást is tud. Eltalált az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű, még inkább dicséretet érdemlő a végállásai között mindössze 2,5 fordulatos kormány, amit úgy hangoltak, hogy versenytársakénál gyorsabb, precízebb legyen, azaz jobb kanyartempókat érhessünk el. Nagyon úgy néz ki, hogy sikerült, ám a viszonylag feszes futóműről már a német utakon is kiderült, hogy a 15-17 colos felnik közül utóbbit a komfort érdekében kevéssé lesz ajánlott választani.
A szeptember végén a hazai piacra is megérkező Stonic a Kia 7 év/150 ezer kilométeres általános garanciájával és vagányságával mindenképp egy üde és értékes ajánlata lesz a kisméretű crossoverek (már kifejtetten erősen növekvő) piacának, alapára a gyári finanszírozással 3,599 millió forint lesz, amivel olcsóbb, mint vetélytársai (Juke, Mokka, Crossland X, Captur). A motorok felárait a második, LX Exclusive szinten van értelme nézni, a belépőhöz mérten az 1,4-es szívó 400, az 1,0 literes turbó benzinesé 600, míg az 1,6-os dízelé 950 ezer forinttal kerül többe. A felszereltségek elemeit jövő héten ismerhetjük majd meg, de az már most elmondható, hogy a Stonic elég jó autónak és ajánlatnak tűnik. Opciós biztonsági rendszereivel (sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelő, ráfutásos ütközésre figyelmeztetés gyalogosfelismeréssel, éberségfigyelő) 5 NCAP csillagos biztonságot ígér. A Rióhoz mérten vagányabb külső és a futóműemelés 500 ezer forintos alapár-különbséget jelent, igaz, ebből még egy „százast” enged a márka új, visszavásárlási ajánlattal kombinált finanszírozása. Hiába, a divatot a Kiánál is meg kell fizetni, de a konkurenseknél jobb áron adott termék az első próbán tényleg nagyon rendben lévőnek mutatkozott. Biztos, ami biztos, megnézzük majd itthon, hosszabb távon is.
Kia Stonic - akciós alapárak (Ft)
1.25 MPI 1.4 MPI 1.0 T-GDI 1.6 CRDi
LX 3 699 000 - - -
LX Exclusive 3 999 000 4 399 000 4 599 000 4 949 000
EX Limited 4 299 000 4 699 000 4 899 000 5 249 000
EX Premium 4 899 000 5 299 000 5 499 000 5 849 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.09.20. at 09:21
    Permalink

    Mindig jót mosolygok a mai “divat SUV” név hallatán. 🙂 Pláne, mikor alacsonyabb, mint egy alsó-közepes járgány.
    Nekem egy 308 SW van otthon, 155 cm magas. Mégsem hívják se egyterűnek, SUV-nak pláne nem. Csak egy sima kombi és kész.
    Még anno írtam a CX-3-as láttán, hogy se “se nem hasznos, se nem praktikus, viszont mutatós”.
    Ez a megállapítás ide is igaz, meg a Kona-ra is.

  • 2017.09.20. at 09:41
    Permalink

    Ez van. Egyszerre nem lehet mindent. 🙂 Ha magasabb a kocsi, kevésbé alkalmas nagyobb tempójú utazásra, a megnövekedett légellenállás, fogyasztás, szélérzékenység, stabilitás romlás stb. miatt. Ha még a hasmagasság is növekszik, az meg még tovább rontja ezt a helyzetet nagyobb tempónál. A magasabb üléshelyzet természetesen kényelmes be és kiszállást ad, amit igen díjazok.

  • 2017.09.20. at 12:41
    Permalink

    hát mutatósnak azért nem mondanám. Ha mutatós közeli suv-okat mondanék az inkább a kupé jellegű torzszülőtt, amit az X6 kezdett el behozni a köztudatba. a többi egy megemelt kombi kb kis túlzással.
    Annyi, h kényelmes a beszállás, de minden másban sz@r, szóval számomra érthetetlen ezeknek a torzszülöttek ajnározása, viszont a kupé-suv-ra azt mondom, hogy ott talán már a formára is lehet erőltetni, hogy jópofa, bár nekem még mindig a laposság és sportosság a nyerő. Egyetlen egy ilyen SUV tetszik, az pedig a toyo CHR érdekes módon, lehet simán vennék, ha lenne 200-230 ló körüli verzió (bár az interiőrért járna a f@szkorbács, de nem érdekelne 😀 ). Megültetve nagy kerekekkel nagyon vagány tud lenni, többi.

  • 2017.09.21. at 07:37
    Permalink

    [i]Annyi, h kényelmes a beszállás, de minden másban sz@r, szóval számomra érthetetlen ezeknek a torzszülöttek ajnározása, [/i]

    A megemelt hasmagasság nem csak a beszállásnál jón jól. Ugyanígy jó, amikor a gyerekülést/gyereket rakod be/ki hátra, amikor csomagot pakolsz, amikor itthon az útnak nevezett aszfalt patchwork-ön mész vele, stb.

  • 2017.09.21. at 10:30
    Permalink

    A legfelső képen, ha csak az A-oszloptól hátrafelé nézem, teljesen olyan, mint az 1. generációs Toyota Auris:

    [url]http://www.carmagazine.co.uk/car-reviews/toyota/toyota-auris-hsd-2011-review/[/url]

    Szerintem nagy sikernek ígérkezik, tényleg olyan sallangmentes design-ja van, hogy nincs olyan részlete, ami miatt bárki húzhatná a száját. Gondolom, a Kona-bemutató is közel van már. A Chevelle SS miatt pedig külön respektáció:)

  • 2017.09.21. at 12:30
    Permalink

    szubjektív szempontok. sokan 5 centivel mélyebbre is letudják rakni a gyerekülést, plusz a gyereket nem örökéletig kell gyerekülésben rakni, szóval egy szűk intervallumról beszélünk. a magyar utak hulladékok ez meg nem opció, ez a kormányok hibája illetve irreleváns felhozni . Csomag pakolásnál pont, hogy az alacsonyabb magasság jobban jön, hogy nem kell 5-10 centivel magasabbra pakolászni mindent (akár egy nehezebb tárgyat is) nem tudom mi az a rengeteg stb még, amire gondolsz. kifejthetnéd.

  • 2017.09.21. at 15:29
    Permalink

    Ez jo lett.
    Kellene, igy ahogy van, bar talan nem sarga szinben.
    SUV ide vagy oda, meg emelt hasmagassag ide vagy oda, nekem is bejönnek ezek a “varosi terepjarok”.

Vélemény, hozzászólás?