Vagyonelkobzást is kaphatnak a jattért műszaki vizsgáztatók

Műszaki vizsga korrupcióval? Most szorul a hurok a kenőpénzt elfogadók nyakán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly bilincsben vitték el a vizsgabiztosokat a Mozaik utcából, a főügyész tájékoztatása szerint összesen 70 ember ellen emeltek vádat, 43-an letöltendő börtönbüntetést kaphatnak.


Hirdetés
Tavaly júliusban robbant ki a Mozaik utcai botrány, 20 vizsgabiztos ellen indult első körben nyomozás, akik a "gyanúk" szerint kenőpénz elfogadásával, soron kívül, illetve kisebb-nagyobb hibák felett szemet hunyva vizsgáztatták az autókat - erről itt írtunk. Utána az őket foglalkoztató nepperek is képbe kerültek, majd teljesen átalakult a vizsgáztatási rendszer. Most pedig már hivatalosan is látható, a Mozaik utcai és az egész vizsgáztatási rendszer alighanem jelentősen átitatva, a fejétől bűzlött.
Az MTI beszámolója szerint ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által hivatali kötelessége megszegésével, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 70 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint egy budapesti férfi - aki egy kormányhivatalban műszaki engedélyezési referensi munkakörben, később osztályvezetőként dolgozott - 2014 és 2018 szeptembere között társaival rendszeresen követett el vesztegetési cselekményeket.
Hirdetés

A vádlott feladatai közé tartozott a gépjárművek átalakításának és összeépítésének műszaki engedélyezése, valamint a járművek időszakos műszaki ellenőrzésével foglalkozó megyei vizsgálóállomások személyi és tárgyi feltételeinek rendszeres hatósági ellenőrzése.

Szolgálati jogviszonya alatt a vezetése alatt álló osztály ügyfeleivel kötött megállapodás alapján pénzért soron kívüli és kedvező elbírálást biztosított. Ahhoz, hogy a soron kívüli vizsgáztatás mindenhol zavartalanul mehessen, hivatali kötelességét megszegve a vizsgaállomások képviselőit előre tájékoztatta a tervezett ellenőrzések időpontjáról.
Hirdetés
A vádirat szerint a hatósági ellenőrzéseken a vizsgálóállomás képviselői - "az ellenőrzés jóindulatú lefolytatása érdekében" -, az ellenőrként dolgozó további kilenc vádlottnak is rendszeresen juttattak készpénzt.
A tájékoztatás szerint a vádlottak szabadlábon védekeznek, közülük többen beismerő vallomást tettek, hivatali jogviszonya már egyiküknek sem áll fenn. A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság 43 vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítéljen, és rendeljen el vagyonelkobzást azoknál, akik a bűncselekmények elkövetéséből anyagi hasznot húztak.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?