Vajon a Duster, vagy a Vitara éri meg jobban? Megnéztük!

Árharc újult erőkkel: Dacia Duster vs. Suzuki Vitara

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújult a második generációs Dacia Duster, az esztergomi gyártású Suzuki Vitara pedig már sokszorosan. Vajon miként állnak az árakkal?

Múlt héten számoltunk be a megújult Dacia Duster menetpróbájáról (lásd itt), a cikknek már a címe is erősen feldobta a labdát a Vitarának, illetve a népszerű SUV-kategória vásárlóinak, Kornél pedig kemény kijelentéssel, de semmi valótlant nem állítva zárta a Duster bemutatóját: "amellett, hogy olcsóbb, szerintem bizonyos dolgokban jobb is, mint a Vitara". Ez így van, olcsóbb és bizonyos dolgokban jobb. De már akkor is megjegyeztem, hogy a Suzuki meg sok egyébben, legalább felszereltségével erősebb. Mivel a piac erős és igencsak népszerű versenyzőiről van szó - a Vitara megjelenése óta a hazai eladások vezetője, a Duster pedig a Vitara után a kategória második legnépszerűbbje - érdemes megnézni, hogy melyik miben jobb a másiknál, milyen ütőkártyákat vonultatnak fel a vevőkért, akik aztán végül nagyobb számban kötnek ki a Vitaránál, mint a Dusternél. Nem titok, hogy korábban is készítettünk már ilyen cikket, csak azóta mindkét modell frissült, s ma nem csak a Duster, hanem a Vitara is alaposan más modell, mint néhány évvel ezelőtt, a korábbi árösszevetésünk készítésekor, s persze az árak is jelentősen mások, magasabbak már, de ezt el kell fogadni, minden drágább lett.
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Dacia Duster 4341 1804 1693 2674 445-1478
Suzuki Vitara 4175 1775 1610 2500 375-1120
Hirdetés
Ami az évek során nem változott, az a méretezés. A Duster több mint 15 centivel hosszabb és csaknem 3-mal szélesebb, bő 2-vel magasabb is, ezért kívülről egyértelműen nagyobb autónak tűnik, belterében azonban már messze nem egyértelműen jobb. A Dacia továbbra is egyszerűbb anyagokat használ, belső szélességével és az ülőlap fölötti belmagasságával is a Vitara ad többet, a Dusterbe pedig még magasabbra kell beülni. Az első ülőlap ugyan a Dusterben hosszabb, de maga az ülés eddig egyértelműen komfortosabb volt a Vitarában, főként hátul, s ez aligha lesz másképp a frissítés után. Meglepő módon még hátsó lábtérből is jobb a Vitara, igaz, csomagterével az egységes VDA szabvány szerint is 70 literrel, csaknem 20 százalékkal nagyobb a Duster. Ha a belépő árat nézzük, akkor a Dacia valóban erős nyertes, hiszen még az új Duster is 4 millió forint alatt 3 899 000 forintról startol, igaz háromhengeres, 90 lóerős (turbós, egyliteres) motorral és klíma nélküli felszereltséggel. Míg a Duster kínálata egyre szélesebb (már EDC automataváltó is megtalálható benne, maradt továbbá a gyári LPG-rendszer és a dízelmotor, valamint a négyhengeres, 130 és 150 lóerős benzines opciója is), addig a Vitara csakis egyfajta motorral, az 1,4 literes, 48V-os lágy hibridrendszerrel kiegészített Boosterjet benzinessel kapható. Ez 130 lóerőt és 235 Nm nyomatékot ad, alapáron 6 fokozatú kézi, opcióként 6 fokozatú automata váltóval. Ha ilyen teljesítményű Dustert vennénk, akkor már eleve 5 499 000 forintos alapárral kell számoljunk, de a Vitara gazdag alapellátmányához közelebb álló, de azt még mindig nem elérő Prestige felszereltséggel már 5 849 000 forintba kerül a Duster is. Ráadásul stop-startja felárért sem tud olyan finom és gyors lenni, mint a Vitara lágy-hibridrendszerese.
Hirdetés
És mibe kerül az alap Vitara? Nos, a válasz erre sem teljesen egyértelmű, ugyanis van épp egy kis átállás a Suzukinál is. A félvezetőhiány ellenére (ismét) megy a termelés Esztergomban, de már gyári audiorendszer nélkül. Ami valljuk be, nem kis érvágás, hiszen nem csak az audiorendszer, hanem a teljes érintőképernyő, a tolatókamera, meg persze a navigáció sincs így az autókban. "Cserébe" 150 ezer forinttal olcsóbb lett a Vitara, így a most már a belépőnek számító GL+ 5 930 000 forintba kerül, míg a raktári, audiorendszeres verziók 6 080 000 forintba, de azok közül talán még az 5 710 000 forintos GL is megcsíphető. A GL még józan, 16 colos acélfelnis, de már az is full LED fényszórós, távolságtartós tempomatos és városi koccanásgátlós, automata klímás, s ha benne nincs is meg az érintőképernyő, MP3/WMA fájlolvasós, USB-csatlakozós és Bluetooth-kapcsolatos hifis. A GL+ már bőrkormányt, holttérfigyelőt, ezüst tetősínt, hátul is elektromos ablakot, ülésfűtést, 17 colos alufelnit, utastéri ezüst és króm felületeket is kap, de ugyebár vagy nem ad audiorendszert (és tolatókamerát, valamint okostelefon-tükrözést), vagy egy kevéssel már 6 millió forintnál is többe kerül, ha még raktári, korábbi gyártású. Az audiorendszer hiánya persze orvosolható, nem is csak egy Sokol rádióval, hanem a 2 DIN-es egység helyére helyezhető, az árkedvezmény értékében már gond nélkül elérhető hasonló vagy akár komolyabb tudású egyéb, akár androidos készülékkel. Mivel - ahogyan már említettem - a Vitara nagyon gazdag ellátmányához felérő Duster a "fullos" Prestige verzió, így már 5 849 000 forintba kerül a 130 lóerős Dacia versenyzője is, amivel bizony nem olcsóbb, mint a kifutó GL, de ha kérjük hozzá a Suzukinál meglévő ülésfűtést (60 000 Ft), akkor már 5 909 000 forintnál tartunk, s bár automata klímát és holttérfigyelőt, valamint 17 colos alufelniszettet is kapunk már, távolságtartós tempomatot és koccanásgátlót, full LED fényszórót még felárért sem. Igaz, jár viszont a 8 colos, gyári navigációs, vezeték nélküli (!) telefontükrözős érintőképernyő és a 6 hangszórós, Bluetooth-kapcsolatos hifi is. Garanciából a Dacia alapból 3 év/100 ezer kilométereset ad, ez opcióként (190 ezer forintért) akár 5 év/200 ezer kilométerre toldható. A Suzuki alapáron ad a 3 év/100 ezer kilométer mellé 7 év/200 ezer kilométeres, a motorra, a turbóra, a váltóra és a hibrid rendszerre élő garanciát.
Hirdetés
Dacia Duster vs. Suzuki Vitara - műszaki adatok és alapárak
Dacia Duster 1.33 TCe 130 Prestige Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet Hybrid 48V GL+
Emissziós norma Euro 6d
Üzemanyag Benzin
Hengerűrtartalom [cm3] 1333 1373
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6
Teljesítmény [LE/fordulat] 130 (4500-6000) 130 (5500)
Nyomaték [Nm/fordulat] 240 (1600-3500) 235 (2000-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,6 9,5
Végsebesség [km/h] 193 190
Kombinált fogyasztás (WLTP) [l/100 km] 6,2 5,4-5,6
CO2-kibocsátás [g/km] 141 121-126
Saját tömeg [kg] 1242 1165-1205
Megengedett össztömeg [kg] 1767 1770
Abroncsméret 215/60 R17 215/55 R17
Alapár (akciósan) [Ft] 5 849 000 5 930 000
Automata váltó felára 850 000 Ft (TCe 150 motorral) 560 000 Ft
4x4 felára 850 000 Ft (TCe 150 motorral) 740 000 Ft
Jól látható, hogy hasonló motorral és felszereltséggel a Vitara és a Duster ára nagyon-nagyon hasonló. A Vitara jobb országúti és autópályás jellemzőket, kedvezőbb fogyasztást és dinamikát, feszesebb útfogást, a Duster jobb terepszögeket és "kátyúállóbb" futóművet ad. Ha automata váltóra vágyunk, azt a Dacia csakis fronthajtással, a TCe 130 motorral azonos, de 150 lóerős teljesítményű TCe 150 motorral, a csúcs Prestige felszereltséggel, 6 699 000 forinttól kínál, s ugyanennyiért adja azt összkerékhajtással, de kézi váltóval. A Suzukinál olcsóbb a 6 fokozatú bolygóműves automata, ami az audiomentes GL+ szinttel 6 490 000 forintba kerül, s az összkerekes is olcsóbb (6 670 000 Ft-os árával), mint a Duster. Továbbá a Suzukinál a kuplungmentesség és a 4x4 társítható is, úgy 7 230 000 forintba kerül a GL+. Ráadásul a Suzukinál panorámatetős, még gazdagabb ellátmányú GLX verzió is van még, 8 030 000 forinttól. Igaz, vélhetően nem utóbbi lesz a vevőfogó. Az viszont egyértelmű, hogy míg a szerényebb felszereltségű alapverziójával a Duster az olcsóbb, ha már automata váltót és/vagy összkerékhajtást várunk el, akkor a ráadásul jobban felszerelt, hosszabb garanciát adó Vitara adja a szerényebb árat. A vevők ezrei nem tévednek, nem véletlenül a Vitara a piac és a szegmens vezetője, persze azzal sem, hogy a Duster áll a második helyen, ár/érték arányban ugyancsak erős versenyzőről van szó.
Dacia Duster Prestige (fullextrás) vs. Suzuki Vitara GL+ (alap) - felszereltségek (Ft)
Dacia Duster TCe 130 Prestige Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet GL+
ESP x x
Visszagurulásgátló x x
Frontlégzsákok x x
Oldallégzsákok elöl x x
Függönylégzsák x x
Holttérfigyelő rendszer x x
Táblafelismerő - x
Isofix a hátsó szélső helyeken x x
Szervokormány x x
Állítható magasságú vezetőülés x x
Magasságában és mélységében állítható kormány x x
Fedélzeti számítógép külső hőmérővel x x
17"-os könnyűfém felni x x
Tetősín x x
Bőr borítású kormány és váltókar x x
Tempomat és sebességhatároló x távolságtartós
Koccanásgátló - x
LED menetfény x x
LED fényszóró - x
Ködfényszórók x x
Elektromos ablakok elöl-hátul x x
Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök x x
Automata klímaberendezés 50 000 x
Távirányítós központi zár x x
Kulcs nélküli nyitás és indítás 75 000 -
Ülésfűtés elöl 60 000 x
Bőrhatású kárpitozás 200 000 -
Osztottan dönthető hátsó ülés x x
Tolatóradar x -
Tolatókamera x -
Multi-view kamera 75 000 -
Bluetooth kihangosítós hifi x -
Navigáció Kelet-Európa térképpel x -
Európa térkép 30 000 -
Defektjavító készlet x x
Pótkerék 50 000 -
Keréknyomás-szenzor x x
Stop-start elektronika x x
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.21. at 19:01
    Permalink

    Még mindig sehol nincs a Duster a Vitarához képest.

    Egyszerűen annyival többet ad a Vitara már sima GL szinten is, és akkor ne beszéljünk a GL+ és GLX felszereltségekről. A GL+-ban már tolató kamera, ülésfűtés, csak hogy kettőt említsek ami NAGYON megemeli a komfortot és használhatóságot. Duster hol van ehhez képest, talán a legfullosabb duster már tudja?

    De mind1.. tekintsünk el ezektől.
    Jöjjön a számomra a felszereltségnél és megbízhatóságnál nem kevésbé fontos tény:

    Az egyiket Mordorban gyártják az orkok.

    A másikat meg Esztergomban a magyarok.

    Na, ennyit erről, ezzel rövidre is zártam a kérdést.

    • 2021.09.22. at 14:19
      Permalink

      “Az egyiket Mordorban gyártják az orkok.

      A másikat meg Esztergomban a magyarok.”

      Ez a mucsai megjegyzés biztosan fontos szempont a vásárlóknak, elég, ha a 2020-as európai eladásokra pillantunk :

      Vitara : 43 727 db
      Duster : 139 269 db

      • 2021.09.22. at 17:44
        Permalink

        Tekintve, hogy a Dákó egy nagy konszern részeként (reanult-nissan-mitsubishi) Európa budget márkája, annak van szánva, ergo, nyugat-európa ezt veszi trágyahordónak, melós autónak, olyan autónak, amiért nem kár.. teljesen érthető, hogy többet adnak el belőle, mint Vitarából.

        A Suzukinak Európa, mint piac, periféria. Nyugat-Európának semmilyen kötődése nincs a Suzukihoz, közép-európában a magyaroknak azért van.

        Ha ebből a szemszögből nézzük, azért jóval nagyobbnak kéne lenni a különbségnek a dácsa javára, eladási számokban..mivel a nyugati pénztárcának egy duster ára aprópénz.

        • 2021.09.23. at 07:42
          Permalink

          “nyugat-európa ezt veszi trágyahordónak, melós autónak”

          Erről volna valamilyen bizonyítékod? Vagy csak annyi, hogy a Dusterbe több trágya fér, mint a Vitarába. Ki ne találd már, hogy a Vitarát reprezentációs célokra vásárolják…

          • 2021.09.23. at 09:15
            Permalink

            Szó sincs róla.
            A Vitara is igás ló.
            Rendőrök, katonák, mentősök, orvosok, újabban meg munkaügyi ellenőrök autója.

            https://www.google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/global/20210922/bevasarolt-a-kormany-suzuki-vitarakbol-501716%3famp?espv=1

            Szolgálati autó.
            Mindezek mellé a magyar népautó. Olyan, mint egy svájci bicska, mindenre jó.

            Mindemellett egy nagyon szerethető, hűséges, megbízható vas, ami sosem hagy cserben. És nem, ez nem mondható el minden autóról.

            A román csodáról biztos, hogy nem. 😊 És kérlek ne, ne süllyedjünk le odáig, hogy egy francia-román retket egy japánhoz hasonlítgatunk. Nagyon komolytalan, ne tegyük. Nagyon nem egy kategória a kettő.

          • 2021.09.23. at 10:50
            Permalink

            “Mindemellett egy nagyon szerethető, hűséges, megbízható vas, ami sosem hagy cserben. És nem, ez nem mondható el minden autóról.

            A román csodáról biztos, hogy nem.”

            Téves :
            whatcar.com/news/2021-what-car-reliability-survey-family-suvs/n23403
            whatcar.com/news/2021-what-car-reliability-survey-small-suvs/n23402

            Majdnem döntetlen, a Duster picit jobb.

            Mutatok még meglepőbbet :
            whatcar.com/news/2021-what-car-reliability-survey/n23397

  • 2021.09.21. at 19:43
    Permalink

    Aurelius: kinek mi.. Nekem fűtött garázs van, kb. felesleges a fűthető ülés, de a tolatókamerát is feleslegesnek érzem, főleg ha van radar – ami szerintem sokkal használhatóbb.

    Nekem a kétzónás klíma ezeknél sokkal fontosabb lenne, de az meg még a fullos vitarában sincs. 2010-es kisautómban már volt…

    • 2021.09.22. at 12:02
      Permalink

      Ha felesleges is a fűthető ülés, ha elakarod adni az autót erős hátrány lesz.
      Amúgy ez a garázsból indulok el dolog is csak önnyugtatás, persze ha te úgy használod az autót hogy elindulsz a garázsból, elgurulsz valahová, aztán egyből kiszállás nélkül visszagurulsz a garázsodba akkor megértem.

      Kamera helyett hogy jobb a radar viszont már nettó butaság. Igazándiból a kamerát kéne kötelezővé tenni minden új autóban, pláne hogy jóformán már minden autó infotainmentje tud(na) kezelni egy kameraképet. Pár mm-re ráállok bármire kamerával, a radar az utolsó 10-12centinél már csak sípol, továbbá simán lehet olyan hogy hibásan jelez valamit, pl. egy magas padkát, radar szerint még simán mehetsz, de már 1centire a lököstől. Ha tolatsz ki pl. egy utcából/udvarból/bárhonnan, kamerán már előre látod ha mozgolódás van, pl. gyerek kisétál két autó közül, nekem volt ilyen, egyből fék és megálltam, a radar akkor jelzett be hogy akadály van.

    • 2021.09.22. at 17:50
      Permalink

      Akinek fűtött garázsa van, az szerencsés, de erős kisebbség.

      Egy Vitarát azért nem sajnálok annyira kint a nyílt ég alatt, az Suzuki, bírja.
      Persze egy Rav4-es is bírja vagy egy NX, de azt már nagyon sajnálnám, mivel nincs garázsom.

      A sima radar neked használhatóbb, mint a kamera a piros/sárga határjelzésekkel és csipogással, ha valaki jön mögötted ? Elég logikátlan, dehát kinek a pap, kinek a papné..

    • 2021.09.22. at 19:37
      Permalink

      Mikor a kollégánk vett egy Dustert , akkor alaposan leteszteltük. Az összeszerelésről csak annyit mondok, hogy az ujjunk befért olyan helyekre, ahová a hangya micsodájának sem szabadna. Silány termék.

      • 2021.09.22. at 22:00
        Permalink

        Céges autóként használunk Vitarat, és szomszédos cég Duster-t! A Vitara-nál is jócskán hagy némi kívánnivalót! a kivitelezési és összeszerelési minőségi
        pl. csak egy kis apróság, de fura számomra, hogy ha a Vitaran az ablakemelő motor dolgozik az egész belső műanyag időm/kárpit mozog, torzul, gombok kijárnak a helyükről, stb! Apróságok, de mégis egy kicsit fura dolgok!

  • 2021.09.22. at 18:21
    Permalink

    “Amúgy ez a garázsból indulok el dolog is csak önnyugtatás, persze ha te úgy használod az autót hogy elindulsz a garázsból, elgurulsz valahová, aztán egyből kiszállás nélkül visszagurulsz a garázsodba akkor megértem.”
    Ha fűtött garázsból indulsz, órák kellenek mire teljesen kihűl egy autó ülése. Ha bemész a boltba és utána félóra múlva visszaülsz, nem lesz jéghideg az ülés. Egyébként van ülésfűtés az autómban, de nagyon ritkán használom.

    “A sima radar neked használhatóbb, mint a kamera a piros/sárga határjelzésekkel és csipogással”
    A kamera nem csipog, a radar csipog. És ha ültél már Suzukiban, akkor tudod hogy a piros/sárga határjelzés statikus, azaz nem görbül a vonal ha forgatod a kormányt, nem is tudok belőle tolatni így.. Nyílegyenesen persze oké, de parkolóba beálláskor számomra a tükör nagyobb segítség. És mivel a szemeimmel egyszerre csak egy fele tudok nézni, így inkább a tükröt nézem…

    “Ha tolatsz ki pl. egy utcából/udvarból/bárhonnan, kamerán már előre látod ha mozgolódás van, pl. gyerek kisétál két autó közül”
    Erre valóban jó a kamera, de másra szerintem nem. Viszont kamera nélküli autóval se ütöttem el soha senkit.

    • 2021.09.25. at 19:16
      Permalink

      “Ha fűtött garázsból indulsz, órák kellenek mire teljesen kihűl egy autó ülése. Ha bemész a boltba és utána félóra múlva visszaülsz, nem lesz jéghideg az ülés. Egyébként van ülésfűtés az autómban, de nagyon ritkán használom.”

      Én is fűtött garázsból indulok, valóban hatalmas előny, de pl. mikor megállok, felkísérem a gyerekeket, (max.10perc) mikor visszaérek és tényleg cidri van (értsd: mínusz) simán rátolom akkor is még egyszer átmelegíti az ülést, egy nagybevásárlás kb. 40-50perc, mire visszaérek tök hideg az autó/ülés, akkor is… de nyilván mindenkinél más az ingerküszöb.

      De eladásnál akkor is hátrány lesz.

      Flottakezelőnél dolgozom, naponta több/különböző márkájú autót megmozgatok, mélygarázs/szervizek parkolója, szűk helyek… kamerás autóval sokkal biztonságosabban/jobban lehet tolatni, a régebbi Swiftekbe pl. csak kamera volt radar nélkül, azzal is bármikor “kimernék állni” bármilyen radar ellen.

  • 2021.09.23. at 10:51
    Permalink

    “Vajon a Duster, vagy a Vitara éri meg jobban?”

    Ebben az ársávban??
    Legalább 10 konkurens van amiből minimum 5 teljesen más kávéház, mint a feltupírozott munkagép Duster, vagy az elképesztően gagyi részleteket elfelejteni képtelen Vitara.
    Addig volt létjogosultságuk a csóró magyar piacon, amíg a konkurensek minimum 1-2millióval többe kerültek…

  • 2021.09.23. at 18:37
    Permalink

    Komolyan . Mintha egy ratyi klub oldalán lennék . Jaj ülésfűtés jajj jajj. De komolyan nem mindegy. Legyetek férfiak már végre . Egyébként mind a kettő megbízható de lo budget autó . Nekem Duster van . Puritán mind egy faék de úgy megy a kátyús magyar utakon mint ha fosón csúszna. Teljesen meg vagyunk vele elégedve. 2018 ban 1 millával volt olcsóbb mint a suzi. Inkább bele tankolom azt a többletet.

    • 2021.09.24. at 06:04
      Permalink

      Az, hogy totál igénytelen vagy, az nem egyenlő a férfiassággal.

      Bőven elég lett volna neked egy niva, minek költöttél el annyi pénzt fapad dusterre?

  • 2021.09.24. at 14:26
    Permalink

    Járjál Nivával.

    Dehogy megbízhatóbb a duster…inkább a tapasztalatoknak (saját, illetve Vitara és duster tulajok beszámolói) hiszek, mint a whatcaros felméréseknek. Ez kb az a szint, amikor jönnek a hírek, hogy a magyarok a legkövérebbek, a magyarok dohányoznak a legtöbbet és hasonló kaliberű felmérések, listák.

    Tessék:

    Ezen a listán meg a Suzuki vezet.

    https://www.carbuyer.co.uk/lexus/172392/the-best-car-brands-in-the-uk-driver-power-2021

    Ja, a dákónak még mindig 3 csillagos a töréstesztje, úgytudom. Vitara 5 csillag.

    Ami megakar halni, az Dácsát vesz.

    • 2021.09.24. at 15:46
      Permalink

      Mindig tetszik, aki inkább hisz egy öt fős mintának, mint egy több ezer fősnek…

      “Ezen a listán meg a Suzuki vezet.”
      Nekm úgy tűnik, hogy a Porsche. A Vitara szó nem is szerepel az oldalon, papa.

      “Ja, a dákónak még mindig 3 csillagos a töréstesztje, úgytudom. Vitara 5 csillag.”
      Rosszul tudod, pajti. Az EURO NCAP tesztje nem csak törésteszt, abban benne van a gyalogosvédelemtől a vezetési asszisztensekig minden. A Vitara valóban jobb, de a cikk az új Dusterről szól, annak még nincs EURO NCAP tesztje.

      “Ami megakar halni, az Dácsát vesz.”
      Lássuk :
      “Érdekes eredményre jutott a g7.24.hu: márkák szerinti bontásban kikérték az üzemben lévő autók számát és a baleseti statisztikákat, majd összevetették a kettőt.
      Ami a halálos balesetek számát illeti, ebben a Daewoo márka szerepelt messze a legrosszabbul, akár vétkes, akár vétlen volt a sofőr: a forgalomban lévő autók számához mérten ilyen típusú járműben haltak meg legtöbben tavaly Magyarországon. A dél-koreai modellt követi az Alfa Romeo, a Seat, a Mercedes és a Honda. Érdekes módon az utóbbi négy márkánál a halálos baleset okozója többnyire az ezt vezető sofőr volt, de közülük is a Seat esetében legrosszabb a mutató.

      Arányaiban a legkevesebb halálos baleset a Dacia, a Mazda, a Kia, a Hyundai és a Citroën márkáknál volt, és a Citroën kivételével ez mindig a másik fél hibája miatt következett be. Pontosabban a Dacia kilóg a sorból, ugyanis ilyen márkájú autóval a g7.24.hu szerint nem történt 2016-ban halálos baleset. ”
      alapjarat.hu

      Remélem, segítettem.

  • 2021.09.26. at 07:06
    Permalink

    Mindkét csoportban tag vagyok a facebookon és a Vitara megbízhatóbb szerintem legalábbis kevesebb meghibásodásról lehet olvasni. A Duster csoport meg tele van olyanokkal, hogy gyújtás kapcsoló, trafó, akksi, fűtőmotor ventilátor, kuplungpedál, megrepedt tető vízelvezető miatti beázás, megbolonduló össze-vissza villogó műszerek (szoftverhibák vagy állandó felbukkanó szoftverfrissítés), túl hamar rozsdásodó kipufogó és felület kezeletlen futómű elemek stb. Tipikus Renault hibák szorozva kettővel. Vitara sokkal kelendőbb is lehetne ha mondjuk retrosabb lenne például hasonlítana az első szériás Vitarára mind terepképességekben mint külsőleg. Jimny-nél bejött Vitaránál is működne szerintem.

  • 2021.09.26. at 07:28
    Permalink

    Suzuki még rossz motort nem csinált. Dusterben az újabbik Nissan származék 1.6Sce szívó benzin felejtős jó pár db eszi az olajat, az 1L/10ezer km teljesen elfogadott. Igaz ettől nem lesz baja (ha után töltik). Akiknek ettől több olaj fogy, ott a széria hibás dugattyú és gyűrűk cseréje szükséges. Szintén ezeknél a motoroknál szokott lenni vezérmű dekni tömítettségi probléma, alul-hátul ereszti az olajat. És igaz el nem szakad, és át sem ugrik, de vezérműlánc csörgése, láncvezető és vezérlés módosító problémája miatt szintén jó párnál volt már garanciális javítás. Az 1.2Tce még ennél is problémásabb.

Vélemény, hozzászólás?