Vajon hogyan tülköljünk a lehető legjobban?

Hosszú egyenletes, netán sok apró? A Google autója már dudálni is tanul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Arra is megtanítják a Google autóját, amit csak vészesetben szabad: dudálni.


Nem elég önmagukat elvezetniük a jövő sofőr nélküli autóinak, a többi közlekedőt is látniuk, szükség szerint figyelmeztetniük kell. Ennek természetesen szerves része lesz már az autók közötti kommunikáció, de a gyalogosokat, illetve a "hagyományos" sofőröket azért nem elektronikus üzenetben fogják tájékoztatni arról, hogy netán szabálytalanságukból adódóan útban vannak. Utóbbira megmarad a jó öreg kürtszó.
Hirdetés

De vajon milyen az ideális dudálás? Ezt még most sem tudhatjuk meg, ugyanis a Google egyelőre csak annak tanításánál tart, hogy mikor kell dudáljon az önvezető autó. Ha pedig utóbbit már jól fogja tudni, akkor majd azt is megnézik, hogy a különféle helyzetekben mely dudaszókra reagálnak a lehető leggyorsabban az emberek. A Google szerint autójuk olyan lesz, mint egy türelmes sofőr: csak valóban vészhelyzetben fog tülkölni.
A Google autója természetesen nem csak baj esetén hangot adni, villanyautóként a gyalogosokat és a kerékpárosokat folyamatosan tájékoztatnia kell, hogy "jön" - épp annak érdekében, hogy ne adódjon vészhelyzet. Az "alapzaj" - amiről még nem tudni, hogy mit fog utánozni - természetesen sebességfüggő lesz és csak kifejezetten lassú tempónál fog előjönni, hogy véletlenül se találja majd a közönség "aljas lopakodónak" a természetesen elektromos hajtású önvezető autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?