Vajon melyik dízel kompakt kombival járunk a legjobban?

Összehasonlító teszt: Fiat Tipo Kombi, Ford Focus Kombi, Kia cee'd_sw, Renault Megane Grandtour

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tipikus céges flottaautókat eresztettünk egymásnak dízelmotorral. Focus, cee'd, Megane, Tipo - melyik a nyerő?


Formás, elvileg olcsó autóként érkezett piacra a Fiat Tipo, ami tesztünkön már elárulta, hogy dízelmotorral annyira nem is olcsó. Utólag pedig azt kell mondjam, nagyon kemény próba elé állítottuk: hozzá hasonló összegért megkapható, hasonló méretű modellekkel eresztettük össze. Adta magát, hogy egyik kollégánk nemrégiben kapta meg friss autóját, az 1.5 TDCi-vel szerelt Focus Kombit, de szereztünk még egy Kia cee'd_sw-t és egy Renault Mégane Grandtourt is, mielőtt kihajtottunk a Hungaroring mellé egy összevetésre.
Hirdetés

Mivel az összehasonlító egy kissé SOS szerveződött, az importőri cee'd a hazai Kia cee'd club színeiben Horváth Gergővel érkezett, ugyanis épp számukra volt kiírva, de ezt egy csöppet sem bántam, hiszen a Groupama Tanpálya tesztünkben közreműködő instruktora, Pesti Tibor legalább annyira elkötelezett Ford Focus tulaj/rajongó, mint amennyire Gergő cee'd-es. Hogy még egy csavar legyen a történetben, a Megane kapcsán a teszt reggelén derült ki, hogy tudjuk vinni, így elsőre fel se tűnt, hogy teljesítményben mindegyik konkurenstől elmarad legalább 30 lóerővel. Nem érződik rajta. Formában egyébként a két frissebb modell, a Tipo és a Megane viszi a pálmát. Nem csak azért mert ez a két modell ad alapáron LED menetfényt, hanem minden részletükkel is. A Tipo megjelenésben komolyabb (igaz, az alapverzió nem ilyen csinos alufelnis és krómos hűtőmaszkos, mint a tesztautó), a Megane viszont pontosan olyan alapverzióban járt nálunk, amilyenként táblázatunkban is szerepel. És bizony óriási szó, hogy az alap Megane is mutatós, fiatalos, nem mellesleg elöl-hátul LED menetfényes.
Fiat Tipo Kombi, Ford Focus Kombi, Kia cee'd_sw, Renault Megane Grandtour - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Fiat Tipo Kombi 4571 1792 1514 2638 550-1650
Ford Focus Kombi 4560 1823 1469 2648 490-1516
Kia cee'd_sw 4505 1780 1485 2650 528-1318
Renault Megane Grandtour 4626 1814 1449 2712 521-1504

Méretben is a Megane a legnagyobb, a cee'd a leginkább kompakt, tengelytávban ugyanakkor a Fiat a legszerényebb. Bezzeg csomagtér tekintetében, alap és bővített méret kapcsán is a Tipo nyer, ugyanakkor egyik kompakt kombi puttonya sem mondható kicsinek. Ami az utastér méreteit illeti: belső szélességben a Tipo nyer, ám a különbségek minimálisak. A legnagyobb hátsó lábteret egyértelműen a tengelytáv-bajnok Megane adja - olyan nagyot, hogy az egy kategóriával feljebb is dicséretes lenne. Ülések kapcsán a Megane esetén szinte hihetetlen, hogy már a bázisverzió is milyen jó oldaltartású első üléseket kap, ülőlapból ugyanakkor szokás szerint fukarkodnak a franciák, az elöl-hátul a Renault-nál a legkisebb. A legnagyobb ülőlapot elöl a cee'd, hátul a Tipo adja, ugyanakkor itt sincsenek komoly különbségek. A tesztcsapatból hárman a Kiában ültünk a leginkább kényelmesen, ketten ugyanakkor a Fordban.
Fiat Tipo Kombi, Ford Focus Kombi, Kia cee'd_sw, Renault Megane Grandtour - belső méretek
Fiat Tipo Kombi Ford Focus Kombi Kia cee'd_sw Renault Megane Grandtour
Belső szélesség elöl (mm) 1500 1480 1490 1475
Belső szélesség hátul (mm) 1500 1455 1470 1435
Belmagasság elöl (mm) 920-990 910-1000 930-1000 915-995
Belmagasság hátul (mm) 930 955 960 930
Hátsó lábtér 180 cm-es sofőr mögött (mm) 230 240 230 260
Ülőlap hossza elöl (mm) 505 520 525 505
Ülőlap hossza hátul (mm) 495 490 490 460
Csomagtér maximális szélessége (mm) 1370 1170 1360 1370
Csomagtér szélessége a kerékdobok között (mm) 1000 1140 1030 1100
Csomagtér magassága (mm) 450-690 460-760 455-755 450-670
Csomagtér hossza (mm) 980 950 950 930
Csomagtér hossza üléshajtással (mm) 1640 1635 1650 1750
Raktérnyílás szélessége (mm) 1040 1110 1060 1040
Raktérnyílás magassága (mm) 760 800 930 750
A Focus kapcsán elmondható, hogy a leginkább igényes és jól összerakott belteret adja, minden átgondolt, szépen megoldott, ugyanakkor az alapvetően 2011 óta futó (azóta persze jelentősebben is frissített) széria műszerfala kissé nyomasztóan az elöl ülőkre nő, középkonzolja is elég széles. Anyagminőségben egy döntetlen második-harmadik hely osztható a cee'd és a Megane számára. Egyik sincs a csúcson, de mindkettőben vannak puha, kellemes plasztikok is. A dizájn a Megane esetén frissebb, de a cee'd sem vészesen koros, az persze esetében is érezhető, hogy a második generáció is elmúlt már 5 éves, így persze egy - főként a külsőt érintő - frissítésen is túl van már. És hosszú szünet után utolsó helyen említhető a Tipo, amiben bár az ülések korrektek, a kivétel nélkül kemény plasztikok nem egy 5-6 millió forintos autóhoz illők. Márpedig az 1,6-os dízel Tipo alapáron is 5,1 milliós, a tesztautó pedig már bőven 6 millió forint felett járt.

A négy autó közül kettő 1,5, kettő 1,6 literes dízelmotort hordott orrában. A Fiat 1,6-osa ugyanúgy 120 lóerős, ahogyan a Ford 1.5 TDCi-je is. Nyomatékban a Tipo a bajnok 320 newtonméterrel, teljesítményben pedig a Kia, 136 lóerővel. A Megane 90 lóerejével és 220 Nm nyomatékával elvileg sereghajtó, de ez nem érződött rajta, váltója ugyanis nincs túl hosszúra áttételezve, nem úgy, mint a papíron legfürgébb Fiatnak. Katalógushuszárok megjegyezhetik, hogy a Fiat 10,1 másodperc alatt 100 km/órára ér és megfutja a bűvös 200-at is, ám vezetve a leginkább kelletlen, 50-nél kapcsolgathatunk hármas és négyes között benne - a mezőny legkevésbé precíz váltójával -, míg hozzá képest még az erőváltásokkor mocorgó váltójú Megane is jobbnak érződik. Vezethetőség szempontjából egyértelműen a Ford a legjobb: a legprecízebb váltó, élénk és közvetlen kormány, korrekt futómű jellemzi. Igaz, esetében a hátsó rendszer a cee'd megoldásához hasonlóan multilink, míg a Megane és a Tipo hátul csatolt lengőkaros. Ennek megfelelően a két legjobb futómű a Focus és a cee'd alatt található, de a Megane alapvetően lágy (legalábbis a 195/65 R15 abroncsokkal valóban lágy) rendszere is egészen korrekt. A Tipo esetén azonban túlzottan nagyok az amúgy is legmagasabb karosszéria mozgásai. A fék adagolhatósága és ereje a Tipo esetén a legrosszabb, a Megane fékje megszokást igénylően harapós, a Kia és a Ford pedig ebben is eminens.
A tesztelt verziók műszaki adatai
Fiat Tipo Kombi 1.6 MultiJet II Ford Focus Kombi 1.5 TDCi Kia cee'd_sw 1.6 CRDI Renault Megane Grandtour 1.5 dCi
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1499 1582 1461
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/8 4/16 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/6
Teljesítmény [LE] 120 (3750) 120 (3600) 136 (4000) 90 (4000)
Nyomaték [Nm] 320 (1750) 270 (1750-2500) 300 (1750-2500) 220 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 10,1 10,7 10,5 14,1
Végsebesség [km/h] 200 193 194 174
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 3,7 3,8 4 3,7
CO2-kibocsátás [g/km] 98 98 104 95
Saját tömeg [kg] 1395 1368 1314 1400
Megengedett össztömeg [kg] 1945 1900 1920 1911
Akciós alapár [Ft] 5 105 000 5 125 000 5 154 000 5 099 000

A motorok járása kapcsán a Tipo dízele egyértelműen a leghangosabb, stop-startja nem túl gyors. Zajban második helyen áll a Ford 1,5-öse, amihez csak felárért járna stop-start, ebbe az autóba bölcsen nem került bele, ahogyan a cee’d-be sem jutott. Járáskultúrában a koreai dízel hajszálnyit még a szintén igen finom franciát is veri. A Megane igazából egy jellemzőjével, középen kissé nagy kormány-holtjátékával marad alul a cee’d-hez mérten, az viszont elvitathatatlan, hogy a kettejük közötti különbség már-már inkább ízlés kérdése. Vezethetőség, „komoly autósság” kapcsán egyértelműen a Ford nyer, ugyanakkor takarékosságban egy hajszálnyit jobb tudott lenni a Megane. Nem is az a jelentősebb, hogy az 5 eco körön (kivétel nélkül szinte forgalommentes városi és országúti szakaszon, meleg motorral indulva) 3,96 l/100 km átlagot hozott a Ford kereken 4 literes értékével szemben, hanem inkább az, hogy vele a legjobb rész-érték 3,5 l/100 km volt, míg a Forddal 3,8. A fogyasztásverseny harmadikja a Kia lett 4,34, utolsója a Fiat, 4,64 l/100 km értékkel. Meg kell jegyezni, hogy a sereghajtó Tipo és a győztes Megane még egyaránt téli gumit, míg a két másik versenyző már nyári abroncsot viselt.
Fogyasztásteszt eco körökön, váltott sofőrökkel - l/100 km
Fiat Tipo Kombi 1.6 MultiJet II Ford Focus Kombi 1.5 TDCi Kia cee'd_sw 1.6 CRDI Renault Megane Grandtour 1.5 dCi
Eco kör 1 4,8 4,0 4,4 4,3
Eco kör 2 4,5 3,9 4,6 4,1
Eco kör 3 5,0 4,3 4,2 4,0
Eco kör 4 4,6 3,8 4,3 3,5
Eco kör 5 4,3 4,0 4,2 3,9
Átlag 4,64 4,0 4,34 3,96


Bár az összevetés legdrágábbja elvileg a Focus, valójában nem az. Míg ugyanis a Ford, a Kia és a Renault egyaránt ad nyíltan hirdetett akciós árat, a Fiat nem. Így aztán a négy kombi ára mindössze 55 ezer forintos árszórást mutat, mind 5,1 millió forint körül mozognak – akciósan, alapfelszereltséggel. A Megane alapverziója gyakorlatilag extrázhatatlan, viszont minden fontosat adó, Bluetooth-kihangosító, sebességhatárolós tempomat, jó hangzású távirányítós hifi, manuális klíma már van benne. Elektromos hátsó ablak, tolatóradar vagy automata klíma viszont felárért sincs hozzá. Egyáltalán nem rossz ajánlat 5,1 millió forintért. Ha viszont van még 400 ezer forintunk, a Kia cee’d az alapverzióhoz a 390 ezer forintos Exclusive csomagot megrendelve már kétzónás automata klímás, tempomatos, bőr-, ráadásul fűthető kormányos, fűthető üléses, tolatóradaros, ködfényszórós, szabályozható intenzitású szervókormányos és Bluetooth kihangosítós. A fűthető ülés, a szabályozható kormányrásegítés, a tempomat, a kihangosító, a ködfényszóró, valamint a bőrözött kormány és váltógomb már a 220 ezer forintos Komfort csomagban is benne van. Ha a Tipót extrázzuk, drágább lesz, mint a nála sokkal jobb cee’d, a Ford pedig extrázva akciósan is, de csak minimális többlettel a mezőny legdrágábbja. Ennek ellenére a legjobb ajánlata lehet, ugyanakkor személyes próba és preferencia alapján a cee’d és a Megane is kerülhet első helyre. A Tipo viszont így, hogy dízelére nincs árkedvezmény, nem tud labdába rúgni; ahogyan tesztjében is írtuk: benzinmotorral, akciósan, olcsóbb autóként jó lehet, de 5 millió feletti alapárral már nem egy vonzó ajánlat. Garanciából amúgy már a Fiat is 5 év/100 000 kilométerest ad, ahogyan a Ford és a Renault is, a Kia pedig ugyebár 7 év/150 000 kilométereset. Ez alapján + a kötelező személyes próba és kereskedői alkudozás után döntsön mindenki saját belátása szerint. Az öttagú tesztcsapatból két-két voksot kapott a Focus és a cee’d, egyet a Megane, ami persze még többet is kaphat, ha például a céges keret 5 millióig szól, annyiért belőle lehet a legjobb ellátmányút megkapni.
Fiat Tipo Kombi, Ford Focus Kombi, Kia cee'd_sw, Renault Megane Grandtour - felszereltség a tesztelt motorral és alapkivitelben
Fiat Tipo Kombi 1.6 MultiJet II Pop Ford Focus Kombi 1.5 TDCi Trend Kia cee'd_sw 1.6 CRDI LX Renault Megane Grandtour 1.5 dCi Life
Akciós alapár 5 105 000 Ft 5 125 000 Ft 5 154 000 Ft 5 099 000 Ft
Távirányítós központi zár x x x x
Elektromos első ablakok x x x x
Elektromos hátsó ablakok x 55 000 Ft Exclusive csomag*** -
Manuális légkondicionáló x x x x
Automata légkondicionáló 80 000 Ft 56 000 Ft Exclusive csomag*** -
Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök x x x x
Stop/start rendszer x 70 000 Ft 100 000 Ft x
Szervokormány x x x x
Szabályozható rásegítésű zervokormány x - Komfort csomag** -
Állítható első kartámasz 25 000 Ft 30 000 Ft x -
Bőr kormány és váltókar 35 000 Ft x Komfort csomag** -
Első-, oldalsó és függönylégzsák x x x x
Visszaurulásgátlós ESP x x x x
Kerékméret 205/55 R16 205/55 R16 195/65 R15 205/55 R16
Tetősín x 40 000 Ft x x
LED menetfény x - - x
Tempomat 30 000 Ft 55 000 Ft Komfort csomag** x
Állítható magasságú vezetőülés 20 000 x x x
Defektjavító készlet x - - x
Szükségkerék - x x -
Teljes értékű pótkerék 30 000 Ft 15 000 Ft - 25 000 Ft
Tolatóradar 60 000 Ft 63 000 Ft Exclusive csomag*** -
Tolatókamera - 68000 - -
USB csatlakozós rádió x - - x
USB-s és CD-s, kormányról vezérelhető rádió - x x -
Bluetooth kihangosítós hifi 50 000 Ft 150 000 Ft Komfort csomag** x
Navigációs rendszer 210 000 - - -
Fűthető első ülések 52 500 Ft - Exclusive csomag*** -
Fűthető első ülések és szélvédő - 95 000 Ft - -
Fűthető első ülések, kormánykerék és szélvédő - 125 000 Ft - -
Fűthető első ülések és kormánykerék - - Exclusive csomag*** -
Végső ár az elérhető extrákkal 5 487 500 Ft* 5 574 000 Ft 5 544 000 Ft 5 124 000 Ft
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Felszereltségenként változik, a cégnél levő fapad Focus 3-ak kopogósak, egy 30×10 centis fekete műbőr betét van a az első könyöklőn, hátul még annyi sem. A felső rész való iga, hogy puha, de nem csak egy felső részből áll a kárpit (az a felület egyébként már a Focus 2-őn is puha volt).

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Most komolya, veszitek a fáradtságot hogy beszerezzetek 4 kombit, aztán képesek vagytok a legirrelevánsabb katalógusadatok alapján követkzetetéseket levonni? Egy családi kombinál ez a legirrelevánsabb adat…
    [url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/14/a_kihivas_keressuk_az_idealis_csaladi_autot[/url]
    Ennyire nem lehettek amatőrök…

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Az első bekezdéseddel egyetértek, a Tipo szerintem is abban a ligába való. Viszont akkor meg drága, mert a Fluence az 4millió körül volt kapható jobb felszereltséggel és még benzinesben is erősebb motorral (115 vs 95) mint a Tipo. Amikor ősszel autót néztünk, akkor a kifutó benzines Fluence volt 3,7millió, napfénytetővel és metálfénnyel megállt volna Limited felszereltségben (abban nagyobb volt a kijelző a középkonzolon, mint a Tipoban) 4,1millióért, vagy benzin helyett dCi motorral, 6 sebességes kézivel 4.2-4.3 körül.
    Másik példa, ami a Tipo ellen szól, a szintén kifutó CElysse: 4millióért HDi-t kapsz (igaz, nem kombi), egész jó felszereltségben, de ha elég a 116 LE benzines, akkor 3.6millió az ára.

    Én a vezethetőség miatt vettem végül Fordot, az elején én sem fértem el benne. Kellett egy hónap, mire sikerült úgy magamra állítani a fotelt, hogy ne nyomja a térdem, kényelmesen el tudjak benne férni elől. És még mindig nem tudok rendesen a combomon ülni, viszont végre nem a seggemen 🙂 Igaz, kellett hozzá, hogy mindkét első fotelt állíthatóvá tudd tenni (Titanium tudja, a jobb egyhez meg kértük extraként)

    i30-t mi is néztük, élőben is, de szerintem csak azért nem azt vettük, mert nem adtak valami jó árat egy viszonylag jól felextrázott autóra. A Ford adott, egyedileg válogattam össze amit akartam, azért lett az.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Mindegyik jó lehet, olyan kicsik a különbségek, hogy az dönthet, hogy akinek választania kell éppen melyik márkával, típussal szimpatizál. Ha nekem kellene választanom, akkor a Megane és a Focus közül vinném valamelyiket.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A Focus ajtókárpitja éppen hogy nem kopogós, a felső rész ujjal benyomható, a könyöklő résznél pedig szövet, alatta szivaccsal. A kettes Focus, na az igen, annak tényleg kő kemény volt. Miért írsz olyat, ami nem igaz?

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A Focus ajtókárpitja éppen hogy nem kopogós, a felső rész ujjal benyomható, a könyöklő résznél pedig szövet, alatta szivaccsal. A kettes Focus, na az igen, annak tényleg kő kemény volt. Miért írsz olyat, ami nem igaz?

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Illetve az, hogy lehet, hogy csak a Megane ára stimmel? A Tipo ~5,7 milla (navigációval), a Ford és a Kia pedig 5,8 millió.
    A Focus beltere hogy lehetett a nyertes, mikor ajtókárpitjai szintén kopogós kemény műanyagok? A Renault és a Kia jobbat ad annál.
    Fiatnál a Pop felszereltséghez széria az állítható magasságú vezetőülés, az állítható magasságú utasülés kerül 20e Ft-ba, kormányról vezérelhető rádió pedig 30.000.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A kormányok átmérőjét megmértétek, vagy csak szemre írtatok megállapítást?

    Határon autózó: Azoknál jelentősen nagyobb és a minősége is jobb, a keményvonalas alsó-középnél pedig gyengébb minőségű, viszont ha azonos szintre extrázod őket, teljesítménytől a felszereltségig, akkor annyival olcsóbb is.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Na te is gyepes agyú vagy, ezzel az F-betűs marhasággal. Akkor most már Opelt se vegyél, mert megvették a FFFFFranciák, F-betűs lett, látod? 🙂

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Van az a mondás, hogy “F” betűst autót nem szabad venni; Fiatot, franciát meg Fordot, így elég kevés lehetőség mardadt a vásárláshoz, kivéve, ha hozzá lett volna véve egy olyan autó, mely kb 20 éve ott van a flottás autók sorában. Ez az Opel! Vélhetően az Astra-K nyerte volna meg a ha itt van! 🙂

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A Fiat Tipo nem ebbe a ligába való. A többivel ellentétben a Tipo budget (“jóárasított”) típus. Nem is érten hogy kérhetnek el ugyanannyit érte, mint a többiért. Ahogy Csalfa írta, a C-el-izé, Pug 301, Rapid, Fluence a versenytársai.

    A Focus jó autó, tényleg élmény vezetni, csak az a fránya műszerfal, és középkonzol ne “ölelne” annyira köröl.
    3 éve szalonban próbáltam (próbaúton is) és nyomta a térdem. Valódi kaloda érzés még a jobb egyben is.

    Végül Hyundai i30 1.6 CRDI lett. Kicsivel igényesebb (bár távol-keletiesebb) a Ceed-nél, de pl. alapból DLR, Steerflex.
    Magas felszereltséggel 5.4 M-ért. Nem bántam meg.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Vagy te olyan buta mint csalfa romlejó, csak a pjng-pong asztal másik oldalán állsz. Beszélgessetek egymással, kárt már nem tesztek a másikban.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A cikk nem írja, de a Cee’d egyik bosszantó hátránya a gyakorlatilag minden visszajelzést nélkülöző (középállásban ráadásul bizonytalan) kormány. Valószínűleg a KIA is érezhette, hogy nem sikerült valami jól, ezért a pótcselekvésnek berakta a tényleg értelmetlen FlexSteer-t
    Az 1,6-os dízel jól megy, de szívó benzines motorok sajnos idegesítően nyomatékszegények (a csomagtartó 528 literes katalógusadatát remélem a gyártó sem gondolta komolyan).

    De ettől eltekintve nagyon jó az általános minőség, igényes, kulturált és nagyon megbízható autó. Ár-érték arányban a piac talán legjobb vétele.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A cikk nem írja, de a Cee’d egyik bosszantó hátránya a gyakorlatilag minden visszajelzést nélkülöző (középállásban ráadásul bizonytalan) kormány. Valószínűleg a KIA is érezhette, hogy nem sikerült valami jól, ezért a pótcselekvésnek berakta a tényleg értelmetlen FlexSteer-t
    Az 1,6-os dízel jól megy, de szívó benzines motorok sajnos idegesítően nyomatékszegények (a csomagtartó 528 literes katalógusadatát remélem a gyártó sem gondolta komolyan).

    De ettől eltekintve nagyon jó az általános minőség, igényes, kulturált és nagyon megbízható autó. Ár-érték arányban a piac talán legjobb vétele.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Ha már így kielemezzük:
    “Vezethetőség szempontjából egyértelműen a Ford a legjobb: a legprecízebb váltó, élénk és közvetlen kormány, korrekt futómű jellemzi. Igaz, esetében a hátsó rendszer a cee’d megoldásához hasonlóan multilink, míg a Megane és a Tipo hátul csatolt lengőkaros. Ennek megfelelően a két legjobb futómű a Focus és a cee’d alatt található, de a Megane alapvetően lágy (legalábbis a 195/65 R15 abroncsokkal valóban lágy) rendszere is egészen korrekt. A Tipo esetén azonban túlzottan nagyok az amúgy is legmagasabb karosszéria mozgásai. A fék adagolhatósága és ereje a Tipo esetén a legrosszabb, a Megane fékje megszokást igénylően harapós, a Kia és a Ford pedig ebben is eminens.”

    A csatolt lengőkar is lehet bőven elegendő közútra Lásd Megane RS még versenypályára is, az utcai versenyzőket meg szimplán elítélem. Ráadásul nem 14 vagy mennyi hátsó szilentet kell cserélni hanem 2 db-ot.

    A fék adagolhatóságáról meg annyit hogy ha harap az jó mert tudjuk az emberek többsége nem tud blokkolva fékezni a reakcióidejük meg nagyon rossz még a sofőröké is romlik hosszú etapok után.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Nekem három éves Focusom van, nagyon kiforrott, és megbízható, most van benne 90e. km, hiba 0. Csak ajánlani tudom. A műszerfalnak a kiálló, belógó csücskei nem optimálisak, nagyon belógnak a térbe, ezt leszámítva nagyon szeretem.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    Ezek közül akkor csak a Focusnak van normális csomagtartója… Nem értem, hogy a többinek miért nem sík a csomagtere ülésdöntés után… így teljesen haszontalanok kombinak, tényleg nem a litereket kell nézni.

  • 2017.10.27. at 19:29
    Permalink

    A Tipón azért minden tekintetben látszik, hogy nem ebben a ligában játszik – elég, ha csak a műszerfalat vagy a váltóját nézzük a többivel összevetve. Két kategória közé lőtték be – gondolom, a Fiat pénzügyi helyzete ezt tette lehetővé -, viszont ezt a melót elég jól elvégezték. A kompakt kategória élmenőinél elmarad szinte mindenben, viszont a Logan, Granta, C-Elysée, 301, Rapid, Toledo, stb. – modelleknél meg komolyabb autó benyomását kelti. Tulajdonképpen az új Tipónak nincs valós konkurense, amivel össze lehetne ereszteni.

    A Focusról meg nem gondoltam volna, hogy kvázi “régi motorosként” is mérce tud lenni ilyen sok dologban még mindig. Nem véletlen, hogy kategóriája egyik etalonja.

Vélemény, hozzászólás?