Vajon mi is kapunk az indiai Skodából?

Új fotókat mutatott a Skoda az álcázott Kushaq SUV-ról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amikor a Kushaq nevét elárultak, még csak egy skiccet mutatott az autóról a Skoda. Most már azt is láthatjuk, ahogy az álcázott változatok a tesztköreiket futják.

Érdekes felütéssel kezdik az álcázott Kushaq megmutatását a Skoda sajtóoldalán. A főcím szerint Indiában készül ugyan, de a világ számára. Ugyanakkor egyetlen más szóval sem említik, hogy eljuthat-e Ázsiából Európába az új típus. Az biztos, hogy az autót az MQB platform indiai igényekhez igazított MQB-A0-IN változatára építik. Akik jártasak a Skoda padlólemezeinek számozásában, ebből már tudják is, hogy egy Kamiq méretű autóról van szó, bár erről még nem árultak el szinte semmit. Amit tudni lehet, az az, hogy két benzinmotor közül választhatnak majd a vásárlók. Az egyliteres és az 1,5 literes erőforrást is az indiai károsanyag-kibocsátási normákhoz igazították. Kizárólag elsőkerék-hajtással kínálják majd, de váltókból elérhető lesz hatfokozatú manuális és automata, illetve a 7 fokozatú DSG is. A 2651 mm tengelytávolságú Kushaq egyébként a Volkswagen csoport India 2.0 projektjének első fecskéje. Őt követik majd szépen sorban a további közepes méretű ferdehátú és SUV modellek, hiszen a vállalat egymilliárd eurót fektetett ebbe a piacba. Habár arról tényleg nem esett szó, hogy eljuthat-e nyugatabbra is az autó, vagy csak a neve, de azért a fentebb említett címadás sokat sejtető. Sőt, mire a hír megírásának végére értem, a Carscoops már fotókat közölt az Európa behavazott tájain guruló, álcázott Kushaq modellről! A márciusi hivatalos bemutatón talán többet elárulnak a Skoda terveiről.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?