Vajon V6 nélkül is sláger lesz a GLC?

Bemutatták a Mercedes-Benz GLC új generációját, mutatjuk a részleteket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már az előd GLK megjelenésekor nagyot robbant, azóta töretlen a sikere ebben a méretben a csillagos SUV-nak. A gyártó egyik slágermodelljeként magasra került a léc, vajon a V6-os motor nélkül, helyette sok modern kütyüvel is az eladási listák élén marad?

Négyhengeres benzinesekkel és dízelekkel az orrában mutatkozott be a GLC legújabb generációja, ráadásul minden erőforrás kap elektromos rásegítést is. A benzinesek és a dízelek is 2,0 literesek, négy modellváltozat lágy hibridrendszert, három pedig konnektoros hibrid hajtást kap, ez utóbbiak mind 100 kilométer feletti tisztán elektromos hatótávra lesznek képesek. A váltó minden esetben 9 sebességes automata, természetesen az összkerék-hajtás is marad az opciók közt. A csúcsmodell 381 lóerős rendszerteljesítményre és 750 newtonméteres maximális nyomatékra lesz képes.
Hirdetés
Kívül csak egy keveset, belül állítólag jóval többet nőtt a modell, miközben a légellenállása is javult, ez utóbbit az autó aljának burkolatát, a felniket, a tetőszpojlert és a lökhárítókat optimalizálva érték el a mérnökök. A hatékonyság mellett a kényelem és a minimális menetzaj is az elsődleges szempontok közt szerepelt. Dizájn terén egyértelműen felismerhető maradt, ám a hűtőráccsal összeérő fényszórók sokkal modernebb látványt kölcsönöznek az újdonságnak. Hátul az új fényszórók és az enyhén kupésabb tetővonal, oldalról pedig a 18 és 20 col közötti méretben választható felnik teszik sportosabbá. Belterét egyértelműen az új S-osztály inspirálta, a 12,3 colos digitális műszeregység egy döntött, 11,9 colos központi kijelzővel párosul, amely a gyártó új MBUX rendszerét futtatja. Nagyvonalú a Mercedes a kényelmi funkciók terén is, alapáras többek közt a vezeték nélküli telefontöltés, az Android Auto és az Apple Carplay, valamint a fűthető ülés is. Az újdonságok közé tartozik az ujjlenyomat-olvasó is, amely automatikusan állítja a vezetői profilt és az ahhoz rendelt beállításokat.
Hirdetés
Aki még ennél is több technológiát akar, annak sem kell máshol kopogtatnia, az opcionális szélvédőre vetített kijelző ugyanis színes és nagyfelbontású, emellé kérhető a 360 fokos kamerarendszer és az úgynevezett "átlátszó motorháztető" is. Utóbbi még véletlenül sem arra ad lehetőséget, hogy munka közben nézegethessük a kétliteres hibridünket. Ez egy off-road funkció, amely az autó orra alatti részt mutatja a kijelzőkön, kiegészítve a kerekek helyzetével és a kormányállással. Mindezek mellé rendszeres, automatikusan települő szoftverfrissítésekre is számíthatnak majd a leendő GLC-tulajok. A bevezetés pontos dátumát és az árakat még nem árulta el a Mercedes, ám akinek nem lenne elég a 381 lóerős konnektoros hibrid, annak sem kell csüggednie: jövőre egy AMG változatot is bemutatnak. Hogy ebbe is négyhengeres erőforrás kerül, vagy netán még visszatér egy utolsó hajrára a V6, azt egyelőre még nem tudjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?