Valami meg kell, hogy védje az F1-pilóták fejét

Bukókeret jöhet már 2014-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Belga Nagydíjon történt durva baleset ismét rámutatott arra, hogy előbb-utóbb muszáj lesz jobban védeni a pilóták fejét. Például bukóketreccel.

A Grosjean-okozta hétvégi F1-baleset szerencsés kimenetelű volt (a Hamilton McLarenével összeakaszkodás eredményeként a Lotus irányíthatatlanul repült át Alonso Ferrarija felett úgy, hogy közben csak centikkel kerülte el a pilóta fejét), de mindig nem úszhatóak meg az ilyen jellegű bukások - szögezte le Paddy Lowe, a McLaren technikai igazgatója. A pilótafülkék befedésének ötlete - komolyan - először 2009-ben, Massa emlékezetes, kis híján végzetes hungaroringi balesete után merült fel. Sőt, röviddel előtte ugye Henry Surtees, az 1964-es F1-világbajnok John Surtees fia életét vesztette egy F2-es versenyen - egy kiszakadó kerék találta fejen Angliában, a Brands Hatch-i pályán.
Hirdetés
Lowe szerint most már minél előbb megoldást kell találni, muszáj lesz konszenzusra jutni a hasonló drámák elkerülésének érdekében. "Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy tegyünk végre valamit. Nyitott karosszériás sorozat ide vagy oda, ez egy komoly biztonsági hiányosság, márpedig ilyen balesetek újra és újra előfordulnak, s mindig nem lehet szerencséjük az érintetteknek."
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága jó pár éve dolgozik az ügyön (a "pajzsot" úgy tesztelve, hogy különböző irányokból kerekeket ágyúznak rá nagy sebességgel). Szó volt plexiburáról és bukókeretről is, mindenesetre két éven belül elkészülhetnek a végleges verzióval, azaz 2014-től nem csak motorfronton várható változás, de biztonsági téren is. "Célunk, hogy 2014-re végezzünk a projekttel" - mondta a bizottság munkáját segítő szakember. "Elsődleges szempont, hogy a pilóták akadálytalanul kiláthassanak az ülésükből, nekik persze az az ideális, ha semmi nincs a szemük előtt. De gondoljunk csak bele, több utcai kocsiban vagy a régi Volkswagen kisbuszokban is van a szélvédő közepén egy pillér, mégis megszoktuk. Ha nem túl vastagok a csövek, nem jelenthetnek majd túl nagy problémát."
Stefano Domenicali ugyanakkor azon az állásponton van, hogy egy ilyen szerkezeti módosítást alaposabban meg kell fontolni, mert új veszélyeket is rejthet. "Mindannyian azon dolgozunk, hogy rátaláljunk a legmegfelelőbb védelemre" - nyilatkozta a Ferrari csapatvezetője. "A mostanában tesztelt verzióval kapcsolatban is van probléma, hiszen például tűz esetén azonnal mozdíthatónak kell lennie."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:07
    Permalink

    Szánalmas ez a nyavalygás, de komolyan.

    Az F1, meg úgy általában az autósportok veszélyesek, és ami még többeket is meg fog lepni, sehol a világon nem kényszerítik a pilótákat pisztollyal a versenyautókba.

    Lehet Gameszos szippantós kocsit is vezetni, kevesebb veszéllyel jár, persze nem bikinis csajok fognak a garázsban körbeállni és valószínűleg a Top Gear meghívása is el fog maradni.

Vélemény, hozzászólás?