Valentin napon mutatják be az F1-es Mercedest

Hetedik világbajnoki címéhez segítheti hozzá az új F1-es Mercedes Lewis Hamiltont

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A száguldó cirkusz indulása előtt néhány héttel leplezik le a F1-es csapatok új autóikat. A Mercedes a bemutatót február 14-re, Valentin napra időzítette. Lewis Hamilton idén hetedik világbajnoki címének megszerzésére készül vele.

Az új autót Silverstone-ban, egy zárt körű pályanapon mutatják majd be, de képeket azonnal közzétesznek róla, illetve ezen a napon az új versenygép bejáratására is sor kerül. Habár a szabályok szerint egy erre a célra kifejlesztett gumival maximum 100 km tehető meg. Az ilyen események jellemzően filmforgatásnak minősülnek, de a mérnökök már itt is hatalmas mennyiségű adatot be tudnak gyűjteni.
Hirdetés

A Mercedes a tavalyi konstruktőri és egyéni világbajnoki címek megszerzése után idén hetedszer szeretné elhódítani a koronát és ugyanez a célja Lewis Hamiltonnak is. Ha idén is neki sikerül a legtöbb pontot gyűjteni, azzal utoléri világbajnoki címek számában az eddigi csúcstartót, Michael Schumachert. Sőt, nem csak a világbajnoki címek, de a futamgyőzelmek számában is új bajnokot avathatunk. Schumacher tragikus balesetéig 91 elsőséget szerzett, Hamilton jelenleg 84-nél jár. Ha megismétli a tavalyi eredményét, és megint sikerülne legalább 11 versenyt nyernie, azzal elhódítaná ezt a rekordot is.
A többi gyártó sem tétlenkedik közben. A Ferrari február 11-én mutatja be az új autóját, de nem lesz bejáratás. Az első köröket a február 18-i barcelonai teszten fogják megtenni. A Red Bull és a Renault bemutatóját február 12-re időzítették, míg a McLaren 13-án leplezi le a saját versenygépét.
Hogy hogyan alakulnak 2020-ban az erőviszonyok, azt nehéz megtippelni, de az első rajtkockáért való küzdelemben nem várhatunk nagy változást. A Mercedes kihívói továbbra is a Ferrari és a Red Bull lesznek. Igazi fordulatokat majd a 2021-ben életbe lépő szabályváltozások hozhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?