Van olyan, hogy nincs a rendőrnek igaza! Íme a példa

Több mint 200 autósnak visszajár a gyorshajtásért kiszabott bírság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még decemberi történet, hogy egy eltűnt 70 km/órás tempót engedélyező táblánál mértek és büntettek a rendőrök. Az ombudsman szerint nem jogosan, az autósoknak visszajár a bírság.

Nem vitás, hogy lakott területen belül, ott, ahol nincs sem korlátozó, sem magasabb tempót engedélyező tábla (illetve a település kezdetét jelölő táblánál sincs ilyen, ami amúgy a település egészére vonatkozna), 50 km/óra a megengedett tempó.
Ha egy útszakaszon ennél magasabbat engedélyeznek (például a budapesti 2x2 sávos, kellően széles Egér úton), akkor a sebességhatárt jelölő táblát minden kereszteződésnél ki kell helyezni. Igaz azonban, hogy legtöbbünk emlékezetből (is) vezet, tudjuk, hogy hol mennyivel szabad menni. Ennek esett áldozatául még decemberben temérdek autós, akiket egy átmenetileg eltűnt 70 km/órás táblánál fotóztak le a rend éber őrei.
A mérés dokumentációja szerint a legtöbb renitens 68 km/órával ment, autójuk - gyári előírás szerint - felfelé csaló sebességmérője vélhetően kevéssel 70 feletti értéket mutatott, és senki sem gondolta, hogy épp gyorshajtást követ el. Pedig az előírásokhoz ragaszkodva, bizonyos szempontból igen, hiszen az adott útszakaszra épp nem volt kint 50-nél magasabb tempót engedélyező tábla. Aki fellebbezett, az elveszítette az ügyet, s a többiekhez hasonlóan kénytelen volt befizetni a bírságot. Most viszont mindenkinek visszajár, ugyanis Dr. Szabó Máté ombudsman vizsgálatot indított, mely megállapította, hogy a rendőrök nem a jóhiszeműség és a tisztességes eljáráshoz való jog elve alapján jártak el. Ugyanis ahelyett, hogy jelezték volna a közút kezelőjének a tábla hiányát, odaálltak mérni. Az ombudsmani vélemény szerint a gyorsforgalmi útnak számító Egér úton ilyenkor is érvényben volt a 70 km/órás sebességkorlát, hiszen azt korábban rendelet határozta meg, s a mérés idején csak az autósok tájékoztatása maradt el, de az úton attól még a 70 km/órás korlátozás volt érvényben. Így aztán az említett tempót át nem lépő autósok számára nem volt jogos a büntetés, visszajár a bírság, illetve azt nem kell befizetni.
Hirdetés
Az ombudsman amúgy azt is gyanúsnak ítélte meg, hogy az autósok zöme egységesen 68 km/órás tempóval haladt a mérés jegyzőkönyve szerint, holott annak esélye igencsak minimális, ám ezt talán már végképp nem kellene boncolni...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Most otthon tuti büszkék rád, hogy jól megmondtad. Bár, semmi értelmeset nem tettél a tárgyhoz. Talán nem véletlen.
    Arról nem is beszélve, hogy egy fél éves hírhez sikerült hozzákotyognotok.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    De van a világon forgalmi rend változást jelző tábla. Nem? Annak megléte bizonyosan segítené a változások követését. De valóban nem szabadna megszokásból vezetnünk, de olykor még is sikerül. Nem igaz?

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    “A vasúti fényjelző hibájához meg semmi köze a rendőrségnek. Még megkülönböztető jelzésekkel sem hagyhatják figyelmen kívül. Tehát, ha bejelented nekik, vagy továbbítják, vagy nem. Esetleg, kimennek ellenőrizni. Úgyhogy az, hogy másnap még mindig tilos volt, előfordulhat, mivel rossz helyen jelezted.”

    Az autómban ülve, mégis, kinek kellett volna jelezzem? Nem hordok magamnál telefonkönyvet, a rendőrség meg azt mondta, hogy továbbítja a MÁV-nak, tehát, vagy a rendőrség szarik bele, vagy a MÁV, vagy mindkettő.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Minek kéne 90-et tartani? Pl. egy 1.0-s motor már elkezd enni. 🙂
    Amir te gondolsz, az a kötelező legkissebb sebesség. Ha az autópályán haladhatok 60km/h-val, akkor nehogy már lakotton kívül kötelezz a 90-re.
    Arról nem is beszélve, hogy milyen alapon döntöd el, hogy ki miért megy annyival, amennyivel? Talán újdonságot mondok, de mind az autóra, mind a soförre nézve korlátozhatják a megengadett legnagyobb sebességet. Tehát, ad abszurdum, te is vezethetsz olyan autót, ami a forgalmija alapján nem mehet csak teszem azt max. 75 km!h-val. De neked is lehet olyan egészségügyi problémád, aminek következtében a jogosítványodba bejegyzik, hogy csak 80km/h-val haladhatsz. Tudom, te erre is nagy ívben sz@rnál, de van aki be tartja a szabályokat, még akkor is, ha ez többeknek szúrja a szemét. Sőt, műszaki ok miatt is mehet kevesebbel, pl. nincs 5. fokozata, a jobb elsőn (mivel arra nem látsz rá mögüle) mankókerék van.
    Az eddigi tapasztalatom szerint, az esetek 95%-ban csak a notórius gyorshajtókat zavarja, ha valaki lassabban megy a megengedettnél. A többieket csak akkor, ha egyéb módon is akadályozza a forgalmat, pl. középre húzódással.

    Mellesleg, neked mi a 90 nem tartása? Ha neked 90-et mutat az órád és más nem annyival megy? Vagy ha valaki nem megy a GPS szerinti 90-nel? Mert ha csak 5-10 km/h-val megy lassabban, akkor sokkal nehezebb megelőzni, mintha 70-nel haladna. Ha meg egy 85-tel “tötyörgőt” (akinek 90-et mutat az órája) előzöl (mert neked épp csak 88-at) és 95-tel elkapnak, amiért kapsz egy helyszínit, akkor megint mindenki más hibás lesz, csak te nem, akkor azért hisztizel.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Én erre azt mondom, hogy aki lakott területen kívül nem tud 90-et tartani, az se vezessen. Ok, a teherautó nem mehet többel, de miért kell állandóan azokat is kerülgetni, akik mehetnének?

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    A parkolási díj, az olyan, ami valóban jogtalan, hisz semmilyen szolgáltatást nem kapsz érte, és tényleg csak a pénzbeszedés a célja. Tenni nem tudsz ellene, mert parkolni muszáj. Viszont a sebességhatárt átlépni nem szükséges. Tudjuk, hogy nem szabad, tudjuk, hogy megbüntetnek érte, akkor miért is a hiszti, ha szándékosan megszegjük?

    Nem hinném, hogy az útkezelő leadta a drótot, hogy kintfelejtettünk egy táblát, oda lehet menni méricskélni.

    A vasúti fényjelző hibájához meg semmi köze a rendőrségnek. Még megkülönböztető jelzésekkel sem hagyhatják figyelmen kívül. Tehát, ha bejelented nekik, vagy továbbítják, vagy nem. Esetleg, kimennek ellenőrizni. Úgyhogy az, hogy másnap még mindig tilos volt, előfordulhat, mivel rossz helyen jelezted.

    A pénzbehajtásról meg annyit, hogy pl. Pesten a Hungária körúton egy óra alatt többet foghatnának, mint egy két falut összekötő úton egy hét alatt. A városokban a gyorsforgalmi utak kereszteződéseiben gyakori, hogy visszaveszik 50km/h-ra a korlátozást, amit az autósok 99,9%-s nem tart be (ha működik a lámpa, én sem), azt a 0,1%-ot meg, aki mégis, anyázások közepette letolják (na, én nem).

    Hogy pótos IFA, távolsági busz vagy egy hipermodern kamion, az tök mindegy, mivel egyik sem mehet 70km/h-nál többet lakotton kívül, és mindegyik közel 20 méter. De egy járműszerelvény akár 24 méter is lehet, ráadásul az már nem is haladhat 70km/h-val sem. Ha ezek nem okoznak gondot, akkor egy 3-4 méteres szgk miért?
    Arról ne is beszéljünk, hogy egy 70-nel haladó kisautót könnyebb megelőzni, mint egy (szabálytalanul) 80-85-tel közlekedő “hosszú” járművet, és még a sebességkorlátozást sem kell átlépni, hogy meglegyen a kellő sebességkülönbség.

    Gondolom, ha valaki fizetés nélkül akar távozni a közértből, mert pl. nincs ideje végigvárni a sort, annak a megbüntetését mindenki jogosnak tartja, pedig az senki sem veszélyeztet és nem nagyobb szabályszegés, mint a közlekedési szabályok be nem tartása. Ha valaki azért lop, mert éhezik, azt is megbüntetik, gyorshajtani viszont nincs semmi oka (vészhelyzeten kívül) senkinek!

    Mégegyszer hangsúlyoznám, ha valaki képes elveszteni a türelmét olyan mértékben, hogy az már veszélyes lehet rá vagy másokra nézve, az ne vezessen!!! Forduljon pszihiáterhez. Ha mégis kezdesz “túltöltődni”, állj félre, sétálj pár percet, nyugodj le… addig a “totyogó” is továbbhalad. 🙂

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Erről, eszembe jut az az eset, amikor a rendőrségnek jeleztem, hogy az egyik, környékbeli vasúti átjáróban, folyamatosan pirosan villog a fénysorompó, miközben a vonat, már régen elment. Másnap, kimentem a helyszínre és – mily meglepő – még mindig piros volt a lámpa. Ennyit arról, hogy szólni kell a hatóságnak.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Az hogy jogtalanul buntetnek az termeszetes.
    Nekem parkolas volt igy hogy nem volt tabla s a gep se ment 1,5evig jartam birosagra
    irtam a levelet ugyvedet fogadtam majd meguntam befizettem.
    Az hogy az automat elloptak es a feljelentest is alig akartak felvenni szo szerint
    gusztustalan modon lesz….k az is nekik termeszetes ami ellen nem tudsz mit tenni.
    30as kintfelejtett tablarol meg annyit hogy Apam 1x jelezte a kozutkezelonek a tablat
    es hat 3nap mulva is ott volt a rendorok meg mogotte a bozotba.
    Es a potos IFA allatfaj mar elegge kihalt es szerintem barmilyen turmeles
    az ember a 90es tablanal 60-70el cammogo csodabogarra idovel mindenki berag.
    Az a helyzet hogy rossz a rendszer ujjal mutogatas magasiskolajat meg mindenki
    csillagos otossel elvegezte es utanna o a tokeletes.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Nem, nem tartok bevaskalaposan minden szabályt, csak amelyik veszélyezteti a közlekedés biztonságát. És nem bírálom felül, hogy melyik szabály miért van. Amikor úgy döntöttem, hogy megszerzem a jogosítványt, tisztában voltam a szabályokkal, és azzal is, hogy azokat be kell tartani, így utólag nem reklamálok miattuk.
    Nem kötelező vezetni, ha nem bírod, nem akarod betartani a szabályokat, hagyd abba! 🙂
    Felteszem, az élet más területein is csak azokat a szabályokat, törvényeket tartod be, amik egyeznek a te ízléseddel.

    Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az nem lehet hivatkozási alap, hogy miként szokta meg az autós. A példáim is kizárólag erre vonatkoznak.

    Az probléma, hogy a rendőr nem jelezte a közút felé, hogy hiányzik a tábla, de az nem, hogy a 200 autósból egy sem? Csak akkor hisztiztek, mikor megkapták a csekket. Ugyanez vonatkozik a gyorshajtók slágerére, a “kintfelejtett 30-as táblára” is. Ha szerintük kint lett “felejtve”, miért nem értesítik a megfelelő szervet? Ja, hogy hisztizni, meg a rendőrt szídni sokkal romantikusabb.

    Megint elő kellett cibálni a notórius gyorshajók másik slágerét is, az “indokolatlan lassúhaladást”. Mi neked az indokolatlan? Lakotton kívül 75-80? A pótos IFA csak 70-nel mehet, az nem zavar? Pedig sokkal nehezebb megelőzni, mint egy kisautót. Ha meg ilyeneken annyira felhúzod magad, hogy az már a közlekedésbiztonság rovására megy, akkor inkább háztartást vezess, ne gépjárművet.
    Pont ebből látszik, hogy nem a megengedet sebességnél 10-15%-kal lassabban haladók a veszélyesek, hanem a mögöttük tobzódó idegbetegek! Szomorú, hogy az úrvezetőket mindenféle pszihológiai vizsgálat nélkül küldik az utakra, de még a hivatásosok között is sok akad, akire ráférne egy alapos felülvizsgálat! 🙂

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Gondolom, ha megszokásból elütök valakit a gyalogátkelőn, mert a múlt héten még nem volt ott, akkor is meg fog védeni az ombucmanus, mivel csak megszokásból vezettem! Vagy mi van, ha valóban leveszik, mert átszabályozták a forgalmat, vagy kitesznek egy 30-ast, mert dolgoznak az úton? Akkor is vezethetek megszokásból? Esetleg, átprogramozzák a lámparendszert, én meg megszokásból áthajtok a tiloson, megvéd-e az ombudsman?
    Egyébként, ha megnézzük, hogy egy-egy gyorsforgalmi úton a kereszteződések, gyalogátkelők miatt kirakott 50-et hányan tartják be pl. abból a szegény 200 autósból, akkor csak többségében megkapták, amit már rég kiérdemeltek. Ez most csúnyán hangzik, de úgy gondolom igaz.

  • 2017.10.30. at 04:14
    Permalink

    Hát igen. Most kimondták a kulcsszót: “nem jóhiszeműen jártak el”.Sunyin elbújva, lesből minél több gyanútlan autóst lekapni! Hogy élvezhetik! Ez jellemző rájuk. És még van pofájuk azt hangoztatni,hogy ez a biztonságos közlekedés érdekében történik. Mikor ez már rég a sarcolásról szól! Nem törődve azzal, hogy családokat lehetetlenítenek el az irreális, a cselekmény mértékével messze aránytalan bírsággal.Sőt! Nem elég az iszonyat magas bírság, még a pontokat is igen bőkezűen mérik! És ezen még tovább akarnak szigorítani….Hát menjenek az anyjukba!!!

Vélemény, hozzászólás?