Van új a nap alatt: alaposan megújult a RUF CTR-je!

Retro, de mégis új: bemutatkozott a vadiúj RUF CTR!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A RUF-nál valahogy így néz ki a jubileumi retro stílus, alapításának 80. évfordulóját ünnepli a márka. De azért egy GT verziót is kihoztak, csak úgy ünneplésképpen.

Az idősebb Alois Ruf 1939-ben alapította első gépjármű javító műhelyét, amelyből aztán a márka az elmúlt évtizedek során kinőtte magát. Ezen dátum előtt tisztelegnek most, a RUF CTR Anniversary kiadással, valamint egy modernebb megjelenésű GT verzióval.
Hirdetés

A retro CTR vonalvezetésében és a külsőségekben egyaránt az első generációs, 1987-es CTR-re hajaz, de azért azt mindenképpen el kell mondani róla, hogy

az első házon belül kifejlesztett szénszálas alvázat rejti a borítás, de javarészt az összes panel szénszálas elemekből áll.

Ennek köszönhetően sikerült egészen alacsonyan tartani az autó súlyát, mindössze 1200 kg-ot nyom.
A RUF egy ikerturbó, 3,6 literes, hathengeres motort rejtett el az autóban, mintegy 700 lóerővel, míg csúcssebessége 360 km/h. A CTR 2017-es kiadása ehhez nagyon hasonló volt, azon adatok alapján a kupé kevesebb mint 3,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, és a 200 km/h-át is megfutja 9 másodperc alatt.
A GT verzió kiindulópontjaként a 991-es Porsche 911-et használták fel a tervezés megkezdésekor. 3 literes, 515 lóerős, a forgatónyomaték pedig 645 Nm. A modell 3,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra. További részletek később érkeznek róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?