Variációk egy témára – Opel Zafira Life 2.0 D

Opel Zafira Life 2.0 D teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Véletlenül sem akarta elengedni a Zafira nevet az Opel, pedig napjainkban kissé leáldozott a hagyományos egyterűeknek. Ezért átörökítették a nevet egy furgonból kialakított személyautóra. Vajon jó döntés volt?

Jól bejáratott név a Zafira, az Opel népszerű egyterűjének azonban betett az új divathóbort, amit egyszerűen csak SUV-láznak szoktam nevezni. De ki tudja, lehet, hogy egyszer újra visszahódítják a vásárlók szívét ezek a praktikus járművek. Az Opel ezért nem jegelte a nevet, inkább átruházta egy áruszállítóból kialakított személyautóra. Ami már csak azért sem rossz ötlet, mert így a Zafira névről továbbra is a tágas utastérre asszociálnak majd a vásárlók. Annyi csak a bibi, hogy egy kicsit karakterét vesztette az autó, hiszen azonos platformra épül a PSA többi furgonból kialakított kisbuszával (Peugeot Traveller, Citroën Spacetourer, illetve a Toyota Proace modellel). Különbséget egyedül a fényszórók, a hűtőmaszk és az első lökhárító némely részlete jelent. Hátul pedig még ennyi különbséget sem találni. Az utastérben meg aztán főleg nem, de ezzel semmi baj nincs, mert a lényeg a kényelem, a variálhatóság és az otthonosság, amiben nem lehet csalódni. A tesztautó a Zafira középhosszú változata volt 4,95 méteres hosszúsággal, amelyben 8 ülést helyeztek el 2-3-3 felosztásban. Így legalább annyira alkalmas transzfer szolgálatra, üzleti felhasználásra, mint igazi családi autónak. A két hátsó sor egy sínen előre és hátra is mozgatható, ennek megfelelően változik a csomagtér mérete is. Maguk az üléssorok is osztottak, a bal oldalon két hely mozog együtt, míg a jobb oldalon csak egy. Az elektromos tolóajtók pedig tágas nyílást tárnak fel, amin keresztül még a leghátsó sorba is könnyű beszállni, majd elhelyezkedni a rendkívül kényelmes, fekete bőrülésekben. Ráadásul nem hat túl komornak a sok sötét árnyalat, hiszen a hatalmas panorámatetőn rengeteg fény ömlik be. A tolóajtókat egyébként nem érdemes rángatni, a mechanika nem engedi a manuális beavatkozást. Az ajtók önállóan, kissé komótosan elfoglalják az épp aktuális helyüket. Elöl szintán a kényelem az úr, ám itt még fűtést és masszázsfunkciót is kaptak az ülések, illetve kartámaszokat, bár ezek elég keskenyek, vezetés közben inkább fel is hajtottam. A műszerfal végtelenül egyszerű, az érintőképernyős kijelző alatt a klíma vezérlése, alatta pedig a tolóajtókat működtető gombok találhatók. Utóbbiakból természetesen az utasoknak is jutott, tehát nem kell megvárniuk, amíg elöl lesz szíves valaki megnyomni a nyitást vagy a zárást. A vezető további hasznos tételeknek is örülhet, például a HUD-nak, igaz csak plexire vetített változatnak, de már ez is sokat könnyít a dolgán, ahogy a multifunkcós kormánykerék is, ami igazán kellemes darab a bőrburkolatával. A váltókart kicsit távolinak éreztem, de gyorsan hozzá lehet szokni, nyújtózkodni azért nem kell érte, de a fém váltógombot inkább bőrre cserélném, mert a hideg hajnalokon kellemetlen érzés nyúlkálni hozzá. Ellenben szépen, határozottan mozog a kulisszában, a nem túl hosszú áttételezés pedig passzol a kétliteres dízelmotorhoz.
Hirdetés
A hatfokozatú, manuális egységnek a PSA kisbusz 150 lóerejét és 370 Nm forgatónyomatékát kell továbbítani az első kerekekhez. Ez az erő pedig tökéletesen elegendő az autó meglódításához. Persze valószínűleg 8 utast már jelentősebben megérez, de öt személlyel alig érezni különbséget az „üreshez” mérten. Ha kell, 12 másodperc alatt százon van, a 17 colos, kéttónusú könnyűfém felnik mögötti fékek pedig igencsak harapósak, gyorsan meg is állítják a terhelés nélkül 1726 kilogrammos járművet. Tény, hogy hidegen hangos a dízelmotor, bemelegedve azonban elhalkul, a rádióra egy kis kakaót adva észrevétlen marad. Vezetni pofonegyszerű, bár a teherautós érzés végig jelen van, hiszen mégiscsak egy furgon az alapja. Váltósegéd jelzi, hogy mikor érdemes kapcsolgatni a takarékosság jegyében. Ha követjük az utasításait, tényleg kedvező fogyasztással hálálja meg. Többnyire üresen és sok városi kilométerrel 7,7 litert mértem 100 kilométeren, és a fedélzeti számítógép sem csalt túl sokat, mert 7,5 litert mutatott. A futómű is a furgonos jellegzetességeket mutatja. Hátul csatolt hosszlengőkaros felfüggesztés dolgozik, ami a hátsó utasokat néha dobálhatja, persze inkább csak a túlságosan huplis, keresztbordás útszakaszokon. Elöl is érezni ebből valamit, de épp csak annyit, hogy a sofőr tudja, ez most biztos nem esett jól a hátul ülőknek. Mert vezetni kimondottan kellemes az autót. Kicsit hajókázósan hullámzik, de a kormány megfelelő mennyiségű visszajelzést ad és kellőképp közvetlen.

A 12,4 méteres fordulókör sem zavaró, ha már hozzászokott a sofőr, továbbá ijesztő dőléseket sem produkál csupán a jármű építésmódjából adódó jellegzetességekre kell figyelni. A hosszú utakat adaptív tempomat könnyíti, emellett a csúcsfelszereltségű változatban a gyalogosfelismerővel felvértezett vészfékrendszer, a sávelhagyás-jelző, a holttérfigyelő és fáradtságfigyelő is a biztonságos célba érést segíti.

Sőt, az üzemmódválasztót majdnem ki is felejtettem. Természetesen nem lesz tőle terepjáró a Zafira Life, de az ESP-vel taktikázó Intelligrip segíthet a havas útfelületen vagy épp a sáros, esetleg homokos talajon is jobban boldogulni. Mindezt alapáron 10,85 millió forintért a kétliteres változat esetén. Azonban ez az ár jócskán tovább növelhető, hiszen a gazdagon felszerelt tesztautó már 13 970 000 forintot kóstált. Persze, ahogy az elején említettem, ez a konfiguráció inkább üzleti célú felhasználásra termett, így nem csak viszi a pénzt, de a gyűjtésében is segíthet.
Értékelés
Pozitív
Igényes utastér, variálhatóság, takarékos, erős dízelmotor
Negatív
Sprőd hátsó futómű
Árak
Tesztmodell alapára
10 850 000 Ft (2020.04.01.)
Tesztautó ára
13 970 000 Ft (2020.04.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
370 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12 s
Végsebesség:
184 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4956 mm
Szélesség:
2010 mm
Magasság:
1930 mm
Saját tömeg:
1726 kg
Össztömeg:
2750 kg
Tengelytáv:
3275 mm
Karosszéria-kivitel:
kisbusz
Csomagtér:
152-1796 l
Belső szélesség elöl:
1600 mm
Belső szélesség hátul:
1600 mm
Belmagasság elöl:
940-980 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240-400 mm
Ülőlap hossza elöl:
460 mm
Ülőlap hossza hátul:
420 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1160 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1160 mm
Csomagtér magassága:
1190 mm
Csomagtér hossza:
430 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2250 mm
Raktérnyílás szélessége:
1260 mm
Raktérnyílás magassága:
1300 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
370 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
184 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12 s
CO2-kibocsátás:
142-152 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?