Várjunk a locsolással, húsvét előtt sem érdemes autót mosni

Ismét szaharai por érkezik az ország térségébe, de a korábbinál szerényebb mennyiségben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Némi eső és vele szaharai por is várható a hosszú hétvégén, most sem érdemes tehát autót mosni.

Ha hosszú hétvége, akkor szaharai por. Március 15-én is érkezett, húsvétkor is érkezik az autókat álló helyzetben is összekoszoló csapadék, az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint

pénteken egyenesen saras eső várható.

Facebook-oldalukon azt írták a: Copernicus EU - CAMS által kiadott előrejelzések ismét szaharai por érkezését jelzik. Kiemelték, hogy ez most nem lesz annyira tömény, mint a múltkori, de pénteken a záporok után lehetnek nyomai a tereptárgyakon, autókon.
Hirdetés
Az előrejelzés szerint csütörtökön még sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. Napközben elsősorban az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül, Sopron környékén megerősödhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 Celsius-fok között alakul, fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű, eső pedig pénteken, elsősorban a nyugati és az északi megyékben várható, némi szaharai porral, ami a meteorológiai szolgálat a Facebook-bejegyzése szerint egy teljesen átlagos jelenség, amelyet a mostani fejlett előrejelző rendszerek már nagyon pontosan tudják előrejelezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?