Városban 100 km felett mehet villannyal az új Audi Q5 konnektoros hibrid változata

Megérkezett az új Audi Q5 PHEV

Kétféle teljestményszinttel debütált a Q5 konnektoros hibrid változata, de a legfontosabb, hogy óriási villany hatótávval közlekedhet.

Mindenképp a kétliteres, négyhengeres TFSI motor a hibrid hajtáslánc alapja a Q5 PHEV-ben, ám belépő szinten "csak" 295 lóerő a rendszerteljesítmény 450nm forgatónyomaték kíséretében. A váltó 7 fokozatú duplakuplungos, a gyorsulás pedig sportautós, hiszen 6,2 másodperc alatt százon van a SUV. Aki ennél is több erőre vágyik, választhatja a 362 lóerős változatot 500 Nm forgatónyomatékkal, amely már 5,1 másodperc alatt eléri a 100 km/h tempót.

Az akkumulátor viszont mindkét modellben 25,9 kilowattóra kapacitású, ami persze 45 százalékkal nagyobb az elődben használtnál. Az Audi minimum 100 kilométeres villany hatótávot ígér, sőt, városi használat esetén ennél akár többet is. A töltés pedig 11 kilowattal történhet, így két és fél óra alatt 100%-ra tölthető az akksi. A PHEV hajtáslánc mindkét karosszériához, tehát a sima SUV és a kupés tetővonalú Sportback modellhez is elérhető a hazai árakról azonban még nincs pontos információ, viszont azt már tudni lehet, hogy Németországban 26,4 millió forintnak megfelelő euró az alapára.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre