Városi crossover váltja Amerikában a Lexus CT-t?

Egy év múlva érkezhet a Lexus legújabb crossovere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota C-HR prémium testvéreként, de már a Multi Stage Hybrid rendszerrel érkezne a Lexus első kisméretű crossovere 2018 októberében.


A tavalyi Párizsi Autószalonon láthattuk először a Lexus UX koncepciót, ami egy városi, úgynevezett szubkompakt crossovert vetített elő. A japán Mag-X magazin értesülései szerint, egy éven belül valóság lehet az extravagáns tanulmányautóból, amit az európai ED2 formatervező stúdió tervezett. A japán luxusmárka első kisméretű crossovere állítólag az NX által megkezdett dizájnvonalat viszi majd tovább, persze a koncepciónál valamivel visszafogottabb módon. Azért annyira nem kell visszafogniuk magukat, hiszen az egyre népesebb szegmensben már-már követelmény a merész, divatos, fiatalos külső, a Lexustól pedig amúgy sem áll távol, hogy néhány meghökkentő vonással megtörje a finom külsőt. Azt pedig a szegmenstárs C-HR óta tudjuk, hogy az anyacég Toyota sem rest vad modellekkel megrengetni a piacot.
Hirdetés

A legfrissebb Lexus érdekes módon nem a C-HR Prius-hajtását, hanem az LC 500h-ból ismert, új generációs Multi Stage Hybrid rendszert kapná, a 10 sebességi fokozatot imitáló e-CVT-vel. Tehát egy újabb hibriddel bővül a városi crossoverek szegmense. Mi több, igen fontos feladatot szánnának neki, ugyanis a Lexus UX váltaná az amerikai piacról épp kivezetett CT 200h-t. A Lexus UX 2018 októberében érheti el a kereskedéseket, előtte azonban egy leleplezést és egy autószalonos bemutatkozót is várhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?