Városi törpeautó a Dakaron, és mégsem

Versenyautó smart és quad keresztezéséből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden Dakar-ralinak megvannak a maga csodabogarai, az egyik 2013-as a smartnak látszó versenytörpe - lett volna.


A Dakar-ralin évről évre feltűnnek furcsaságok - azon túl, hogy a világ legnehezebb tereprali-viadalánál szebb, csábítóbb és komolyabb kihívás nem létezik az offroadereknek, jobb reklámot sem kívánhat egy különc építőmester annál, mintsem az egész világ lássa munkáját akcióban és versenyképesen. Hogy aztán tényleg versenyképes lehet-e a spanyol José Luis Álvarez smart buggyja, ellentétben a régebben szintén szerencsét próbáló és szintén nem nagy Citroën 2CV-vel, Renault 5-tel, Citroën AX-szel vagy Fiat Pandával, egyszer majd csak kiderül.
Hirdetés
Ez a smart persze pusztán szemre az a Mercedes-féle smart fortwo, amely városi rohangálásra "született". A Rally Raid Smart csapat összkerekes prototípusának alapja egy XP 900-as Polaris quad. Álvarez sem egy kezdő kalandor, hiszen kilencedik nyolcszor indult már a Dakaron, főképp quaddal. Update: a mindössze 750 kg tömegű, extrém rövid tengelytávú együléses, tehát navigátor nélküli "autó" mégsem lehetett ott a limai rajtnál, mert nem állt össze a költségvetés. Jó 17 ezer euró híja volt, a már 80 ezret, durván 23 millió forintot felemésztő projekt így sajnos kudarcot vallott. Talán egy év múlva megvalósul az álom.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?