Vászontetős Cayenne-t is tervezett a Porsche, íme a prototípus

A torzszülött Cayenne-re egyszerre kétféle hátsót rajzoltak a tervezők

Már a kétezres évek elején a kabrió SUV gondolatával kacérkodott a Porsche, végül a Nissan valósította meg a nyitott telekjáró ötletét.

Idén ünnepli 20. évfordulóját az első Porsche SUV. A cégnek van mit megköszönni a “felpumpált 911-nek”, a kétezres évek elején a Cayenne rántotta vissza a Porschét a szakadékból. A kerek jubileum apropóján egy igen érdekes prototípus gurult ki a Porsche raktárából.
Hirdetés
A németek a normál Cayenne mellett három másik variánson is törték a fejüket. A tervek között szerepelt egy nagyobb verzió, amit három üléssorral szereltek volna, a sportautós vonalon a maradva egy kupé és egy kabrió gondolatával is kacérkodtak. Utóbbi egy prototípus formájában el is készült, de még nagyon messze volt attól, hogy megvalósuljon. Az autó elölről szériának tűnik, oldalról viszont hiányzik két ajtó, a hátsó résszel nem igazán tudtak mit kezdeni, így elég farnehéz a dizájn. A hátsó is egy kérdőjel, ugyanis aszimmetrikus, kétféle verziót is kipróbáltak egyazon autón. Műszaki adatok nem állnak rendelkezése, mivel a SUV nem képes önálló helyváltoztatásra, csupán a külsőt próbálgatták a tervezők. A Porsche akkoriban még nem állt olyan jól anyagilag, mint most, így egy különleges, de nem sok profitot hozó típust nem mertek bemutatni, pláne hogy akkor még a sima Cayenne is sokaknál kiverte a biztosítékot. A koncepciót később több más gyártó is magáévá tette, többek között a Nissan, a Volkswagen és a Land Rover is bemutatta a maga vászontetős crossoverét, de ezek a modellek nem tarolták le a piacot.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?