Vége a km-óra pörgetésnek? Januártól hivatalosan rögzítik!

Befellegezhet a kilométeróra-pörgetésnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Januártól hivatalos nyilvántartásban rögzítik az autók kilométeróra-állását, így tisztulhat a használt autók piaca, kevesebb lehet a hamis hirdetés.

Közgazdasági alapvetés, hogy a kereslet előbb-utóbb kínálatot szül. Így van ez a használt autóknál is - természetesen korlátokkal. Például manapság a fiatal használtak hiánycikknek számítanak, hiszen egyrészt az elmúlt években hanyatló újautó-értékesítés következtében csökkent a kínálat, ugyanakkor szintén az előbbiből következően nőtt a kereslet is: az is használtat keres, aki eddig újat vett volna.
Elsőre azt hihetnénk, hogy használt autót pumpálni a piacra lehetetlen, ám a fiatal vagy fiatal jellegű autók kínálata bővíthető. Létezik ügyebár külföldről behozatal, amit a jövő évtől a mostaninál kedvezőbb regisztrációs adó könnyít, és a jelek szerint az autók újszerűbbé varázslása is virágzó iparág. Esztétikailag még egy erőteljesen lehasználtnak tűnő példány is könnyedén újjávarázsolható, és nem titok, hogy a kilométeróra-állások is manipulálhatók. Egyes piaci szereplők szerint bizonyos kor után szinte nincs olyan példány, amelynek eredeti lenne az óraállása.

Ha ez utóbbi nyilván erős túlzás is, a jelenség biztosan létezik. A legjelentősebb autós szakportálnak számító Használtautó.hu 70 ezres hirdetési állományából készített kimutatás is jól mutatja ezt. Az adatbázisban szereplő autók többségénél a hirdetők feltüntetik a kilométeróra-állást is: hét éves kor alatt arányuk 80 százalék felett van, és – bár folyamatosan csökkenő mértékben – egészen a járművek 18 éves koráig az autót kínálók többsége fontosnak tartja ezt az adatot megadni. A kérdés az, mennyire bízhatunk ezekben az értékekben - mennyire valósak a beírt számok? Természetesen nem azon kívánunk tanakodni, hogy a hirdetésekbe írt számok az autókban láthatókkal egyezőek-e, hanem azon, hogy utóbbi a valós futásnak megfelelő-e.
A kínálat a kereslethez igyekszik igazodni, a vásárlók pedig sokszor teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak, egyszerre szeretnének kedvező áron, keveset futott autóhoz jutni – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Fontos lélektani határ a 100 ezer kilométeres szint, nem meglepő tehát, hogy a kínálatban nagyon sok autó a 85-100 ezer kilométer közötti futásteljesítmény-kategóriákban sűrűsödik be, miközben kisebb mértékben szintén fontos határnak tűnik még a 125 ezres szint. Reálisan ennél jóval egyenletesebb eloszlást kellene kapnunk.
Hirdetések megoszlása futott kilométer alapján (80 és 150 ezer km között; db)
A hirdetett autók adataiból készített, az évjárat szerinti átlagos kilométereket vizsgáló ábrán egyértelműen látszik, hogy a személyautók 3-4 éves koráig nagyjából 25 ezer kilométernyi éves futásteljesítménnyel hirdetik a járműveket. Ám ezután látványosan ellaposodik a görbe, és a bevallott éves futás átlagos mértéke 10 ezer kilométer alá csökken. Még ha a negyedik év után már csupán évi 15 ezer kilométer átlagos futást tekintenénk is reális átlagnak, a tizenkét éves autóknál a meghirdetett értékek már az ennek megfelelő szinttől is 25 százalékkal maradnak el.
Meghirdetett használt autók átlagos futásteljesítménye (km)

A hamis óraállások többszörösen is megkárosítják az autóvásárlókat: egyszer a reálisnál magasabb eladási ár miatt, ezt követően pedig a nem várt rossz műszaki állapot miatti javítások költségei révén. Ráadásul drasztikus hibákat okozhat egy, a vélt kilométerállás miatt még nem esedékesnek hitt javítás, csere elmaradása. Gondoljunk csak például egy, a visszapörgetett kilométeróra miatt elhagyott vezérműszíj-cserére, melynek több százezres, akár milliós kár is lehet a következménye. Egyértelmű tehát, hogy a kilométerórák manipulációja ellen fel kell lépni, mert az többszörösen is károsítja az ilyen autó megvásárlóját.
Hirdetés

Mindezt a törvényalkotók is felismerték, egy törvénymódosítás révén 2012. január 1-jétől a járműnyilvántartás részévé válik a járművek km-óra állása, egészen pontosan az adatbázis nem csak a legutóbbi állást fogja tartalmazni, hanem az összes bejegyzést, azok időpontjával és kilométer-állásával. Hogy mely alkalmakkor fogják rögzíteni az állásokat? A rendszer nem lesz olyan szigorú, mint a Belgiumban átütő sikert hozó, az óramanipulációkat gyorsan visszaszorító Carpass rendszer, melyben minden egyes szervizlátogatáskor is bekerült a nyilvántartásba az óraállás, illetve az elvégzett javítás is, itthon mindössze a tulajdonosváltásokkor, illetve az időszakos műszaki vizsgák alkalmával rögzítik majd a futást. Adásvételkor ráadásul a szám „bemondáson” alapul, noha kötelező eleme lesz az adásvételi szerződéseknek a kilométeróra állása, azt senki sem ellenőrzi majd. Műszaki vizsgán azonban nem lesz menekvés, ott a vizsgabiztos olvas és ír.
A rendszer elvéből adódóan a km-óra adatok folyamatosan, felmenő rendszerben kerülnek majd be a járműnyilvántartásba, így egy új személygépkocsi esetén akár négy, egy már forgalomban lévő esetén két év is eltelhet anélkül, hogy km-óra adat kerülne a nyilvántartásba - amennyiben nem történik változás a tulajdonos vagy az üzembentartó személyében. Ez a két, illetve négy év bizony elegendően hosszú intervallum arra, hogy egyes piaci szereplőknek időről időre megérje manipulálni a kilométer-számlálót. Az adatrögzítés során ugyanis nem vizsgálják az értékek realitását, így elegendő, ha a következő rögzítéskor valamivel magasabb érték kerül a nyilvántartásba.

Mivel az autók forgalmi engedélye (legalábbis egyelőre) nem változik, abból nem lesz megtekinthető a kilométerállás-adatsora. Ahhoz egyébként korlátozás nélkül bárki hozzáférhet majd: 1250 forintért a jelenlegi információk szerint az adott járműre bejegyzett valamennyi km-óra adat megkapható lesz – így bármely használ tautó előélete lekérdezhető lesz, de (tippet adva ombudsmanunknak) az is megtudható, hogy ki, mennyit autózik, amiből pedig ugyebár anyagi helyzete is következtethető...
Első lépcsőben 2012. január 1-jétől az adatszolgáltatás teljesítésére személyes ügyintézéssel az okmányirodákban, illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához benyújtott írásbeli kérelem megválaszolásával kerül sor. Az említett hivatal szándéka szerint a későbbiek folyamán az adatok elektronikus úton lekérdezésére és az igazgatási szolgáltatási díj elektronikus fizetésére is lesz majd mód. Hogy mikor, az egyelőre még csak nem is tippelhető, közleményük szerint: „Az ehhez szükséges fejlesztések felmérése folyamatban van.”
Az elvileg január 1-től működő rendszer nyilvánvalóan az első rögzítési periódus, azaz legalább 2 év múlva mutathatja majd hatását, Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője utóbbival kapcsolatban szkeptikus. „Egyelőre sok a kérdőjel az új szabályozással kapcsolatban: nem tudjuk, pontosan milyen rendszerben rögzítik az adatokat, mikor lehet majd elektronikusan is lekérni a szükséges információkat, és nem egyértelmű, hogy kapcsolódnak-e komoly szankciók a visszaélésekhez – sorolja a bizonytalansági tényezőket a Használtautó.hu ügyvezetője. – Szükséges, de vélhetően nem elégséges lépés lesz ez a piac tisztulásához vezető úton. Alapvető változást azonban csak olyan rendszer bevezetése hozna, amely jóval rendszeresebb adatrögzítést ír elő, illetve amelyben a lebukások gyakorisága és a retorziók súlya megfelelően elrettentő hatást gyakorol. Szintén fontos feltétel a szemlélet fokozatos változtatása is: az átlagos autóvásárlók végre számoljanak le irreális elvárásaikkal, a valós kínálati lehetőségekhez igazítva azokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Na figyelj ide ha nem tudsz rendesen beszélni velem akkor nem kell kommentálni,mi az hogy hülye?Ha anyád nem tanított meg akkor szólj elintézem majd én!Nem vagyok sem kereskedő sem nepper de sajnos ez is tény itthon amit írtam, nem kell szerelőnek lenni de valakit elhívni és hinni neki szerintem nem nagy dolog.Olvasd végig még egyszer ha nem bírtad felfogni amit írtam.Saját szerelőm mondta hogy elhívják és nem azt veszik meg amit kellene,visszamegy az ember másnap és elhozza a kevés kilométerest aztán meg hordja folyamatosan hozzá!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    nos igen, a lehúzós márkaszervizek és maszekok világában inkább otthon gányol az ember.
    Én is sok autómat (és másét is) csináltam meg fateroméknál míg otthon laktam és ott volt a teljesen felszerelt garázs, ahol még teljes motorfelújítást is megcsináltunk. ( a fúráson, és köszörülésen kívül)
    De amióta panelban lakom, a garázs meg 40 km-re, időm meg nincs, ezért kerestem a környéken egy megbízható, és viszonylag olcsó szerelőt.Könnyű megtalálni az ilyet , mert ott sok az autó 🙂
    Ő vigyáz az autómra, ha elviszem valamiért, vagy csak műszakira vigye el, és készítse fel, akkor szokott figyelmeztetni hogy előreláthatólag a kopó alkatrészekből miket kell cserélni, kicserél olyan dolgokat is amiket mondjuk nem beszélünk meg, de még “belefér” neki, mert többet nem szokott kérni mint a körülbelüli ajánlat amit én azért szoktam kérni.
    Ezzel csak azt akartam írni hogy nem kell vagyonokat fizetni azért hogy az autó jó állapotú maradjon.Ez a tévhit csak a lehúzós kontárok miatt alakult ki.
    De hogy árat mondjak, és ez a szerelés díja, az anyag nincs benne:
    vízpumpa csere 4 ezer
    vezérlés csere 3 ezer
    hengerfejtömítés csere 10 ezer
    fékhatás, és lengéscsillapítás mérés 1000 Ft
    Akkor minek kinlódjak én mindennnel?
    De volt egy szintén maszek szerelő ahol a hengerfejtömítés cseréért fizettem 40 ezret, ezelőtt 6 éve..és még sz@rul is csinálta meg, így kénytelen voltam én megcsinálni mégegyszer 🙁

    A jelenlegi 29 éves autómat sokan megvennék tőlem az aktuális piaci áron, mert reménykednek benne hogy lesz egy jó vételük. 🙂 pedig 253 ezer km van benne 🙂

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Annyi minden rossz elhangzott itt, kivétel nélkül meghamisított futásteljesítmények, lebarmolt használók és vásárlók, csaló kereskedők, hogy azt a hatást keltik az olvasóban, legcélszerűbb újat vásárolni.
    Használtan csak úgy vagyok hajlandó autót vásárolni, hogy tüzetesen, nyugodtan, időt nem kímélve, “átszellemülve” körbenézem, nem érdekel a kilométer óra állása, majd átgondolom mennyit ér meg nekem minden várható nyűgével, rizikójával együtt. Ha annyiért adja a kereskedő adja, ha nem, akkor marad az új. Most persze még egyik sem aktuális, de ehhez tartom magam a későbbiek folyamán is.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Ezerszer túlbeszélt dolog, de mégis foglalkozni kell vele.
    Nap mint nap találkozok a vevőkkel, ki milyen megközelitéböl nézi az autót:
    -céges autó nem kell… Mert?…kérdem. Mert a magánszemélyes a tuti,a cégesben sok a km ki- tudja meg hogy szervízelték meg egyébkent is jóbb egy nyugdijástol háztol megvenni a sokkal kevesebbet futott autót. Erre mondok egy pár ellenérvet : jelenleg magyarországon az eladó autók kb. 70% céges, lehet hogy 180-200e km futásúak de vezetett szervízkönyvesek általába jobban szervízeltek mint sok magánszemélyé , fiatalok és olcsobban meglehet venni mit egy keveset futott??? magánzemélyest. …Otthagynak, jobban tudják.
    …Majd külföldröl hozok jövöre, mert olcsobb a regadó! …Az ugye nem baj hogy a kintibe X2 a kilométer mint az itthoniba, de mire bekerűl a a magánszemélynél is 120e km lessz az órába, ne-hogy a szomszéd megszólja. Ilyen a mai vásárló, melynek az agyával kell valamit kezdeni!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    “Egyértelműen a vevők a ludasok,…Ennyi a sok hülye meg is érdemli!!!”

    Ha csak szimplán hülye vagy, akkor jó neked (boldogok a lelki szegények), de ha óratekergető nepper, akkor szurkolok neked, hogy egyszer valami ukrán maffiatagot sikerüljön átb@sznod…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    [i]“persze mindkét oldalon minden irányban lehetnek kivételek.”[/i]

    Kb. erről beszélek. Nem akarom ismételni korábbi beírásaimat, de most kénytelen vagyok. 97 decemberében vásároltam egy másfél éves Golf TDI-t 39.000 km-rel, ami németből jött. Azért került be, mert törött volt, bár nagyon szépen kijavították (valószínű itthon). Mindent kaptam vele, szervizkönyv, munkalap. ezekből kiderült az új autónál a márkaszerviz 26.000 km-nél cserélte le a gyárban betöltött olajat, de olajszűrőt még akkor sem! Azt én cseréltem benne először! Az a márkaszerviz szervizelte, amelyik kiadta az új autót. EZ AZTÁN A NÉMET PRECIZITÁS, TÖRŐDÉS, ODAFIGYELÉS!!!
    Másik eset: van egy jó ismerősöm, volt munkatársam, aki vegyész doktori címe ellenére egy olasz tulajdonú autó és bontott alkarész kereskedő cég ügyvezetője lett. Volt neki egy kedvenc cégautója, és elkövette azt a hibát, hogy olajat mert benne cseréltetni sok sok kilométer futás után. Húú hogy mit kapott érte! “Ti magyarok hülyék vagyok, nem értetek az autóhoz, nem kell abban olajat cserélni, csak utántölteni ha fogy!” Ilyet pofázik egy vegyésznek! Katasztrófa minden tekintetben! Szóval amíg ilyenek vannak, addig nekem ne beszéljen senki arról, hogy nagyobb gondot fordítanak általánosságban nyugaton a karbantartásra, mint itthon. Ez csak két példa volt, de lehetne sorolni az eseteket hosszan.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Én értem arni mire gondol.

    Németben ha Jürgennek kigyullad a szerviz esedékesség kijelzése, akkor elfárad a márkaszervizbe és ott a nem kevés pénzéért minőségi munkával és alkatrészekkel gondosan szervizelik a kocsiját. A pénz nem számít, mert van. Az alkatrészek, felhasznált anyagok terén pedig nincs átverés, mert a szervizben dolgozó szerelő nincs rászorulva anyagilag, hogy a ki nem cserélt alkatrészekkel vagy olajjal sefteljen.

    Nálunk mi van?
    Márkaszervizbe jó esetben addig megy az autó, amíg a garancia miatt “muszáj”. Vagy addig sem, mert drága. De sajnos a márkaszervizekről is nagyon durva sztorikat hallani, elsumákolt de kiszámlázott anyagok, alkatrészek, stb, amik utána megfelelő alkatrészes adok-veszek portálokon tűnnek fel.

    Még rosszabb esetben az autó sosem megy márkaszervizbe (2-3 éves kora után biztos nem), ami önmagában még nem lenne baj. A baj az, hogy a pénztelenség miatt maszekben a lehető legolcsóbb alkatrészekkel és anyagokkal (15w40 tesco olaj) van szervizelve. Mert mit választ a kuncsaft, mikor az autószerelő megkérdezi, hogy az 5 féle utángyártott alkatrészből melyiket kéri? A legolcsóbbat. Melyik olajat veszi? A legolcsóbbat.

    A szerviz esedékessége pedig a “jó az még”, “bírja az még”, “most nincs rá pénzem”, “elmegy ez még 15e Km-t ezzel az olajjal” elv mentén van megállapítva.

    Na ez a különbség a német meg a magyar szervizelés között, persze mindkét oldalon minden irányban lehetnek kivételek.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Nekem viszont saját példám, tapasztalatom, bizonyítékom van meggyőződésemre. Nem véletlenül mondtam azt amit mondtam. Számomra ebben nincs jelentősége annak, hogy fizetnek e érte vagy sem.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Nem arra reagáltál, amire a mondtam: “E tekintetben a német kolléga nagy tévedésben van!!!”

    Az idézőjeles részt erre értettem:
    [b]“Röhög a vonal végén, te barom, hát ezek nálunk még a zúzdában is jobbak, mint amiket otthon kenegettek kacsazsírral, hogy fényes legyen!”[/b]

    Tehát szilárd meggyőződésem, de ezt már megbeszéltük egy másik cikknél, hogy sem a német szervizek, sem a német tulaj nem foglalkozik nagyobb gonddal, nagyobb odaadással az autóval, mint a magyar szerviz vagy tulaj. Sőt! A legtöbb esetben a magyar tulaj sokkal jobban gondját viseli autójának, műszakilag is! mint a német. Tehát erre értettem a német kolléga tévedését, azaz a vastagbetűs részre.
    Mostani példád meg arról szólt, hogy az egyik autón mennyit tekertek vissza Mo-on, de attól még lehet jó.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    [i]“Nem sok (de 20 000 km)az átlag pórgetése.”[/i]

    Ezt a mondatodat nem igazán értem. Ennyi km visszapörgetése értelmetlen, olyan kicsi érték ami miatt hozzá sem szabad nyúlni.
    Mellesleg az autókereskedő megtanulta a leckét, ezentúl a ha módosítja az óraállást, akkor mindkettőt egy számra kell hozni. :).

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Márkakereskedönél vettem használt diesel kocsimat.Átvizsgált,megkímélt állapotban volt.Egy apro kivétellel,egy kissebb hiba miatt elvittem egy másik szervízbe(garanciális volt a kicsike),ott szóltak,hogy a km vissza van pőrgetve.Visszavittem a kereskedöhöz,s perrel fenyegettúk.Minden további vita nélkül adott további árkedvezményt,s kérdezte melyik kilométert állítsa át a külsöt(amit látunk),vagy a belsót amit csak a számitógéppel és a hozzávaló programmal vehető észre.Mi az első verziót választottuk,s a valós km re állítattuk.Úgyhogy ha a vizsga szervízben történik tök mindegy,hogy írják e az adatot vagy sem.Ugyanez a márkakereskedó gyanusan egyforma km rel árulja továbbra is a használt autóit.Nem sok (de 20 000 km)az átlag pórgetése.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Igen. Újabb példa arra,hogy a jogalkotóink igen is megdolgoznak a pénzükért. Tudják mit kell csinálni,csak az a nagy kérdés:hogyan. Ennek semmi értelme ebben a formában. Addig,amíg eredet vizsgálatot és műszaki vizsgát végeznek úgy,hogy a jármű meg sem jelenik ott, egy percig se fog problémát okozni az “óra átállítás” sem. Aki nem vak látja milyen országban élünk. A kis kapu már akkor nyitva volt,amikor az “új rendelet” még meg se fogant a fejekben. A megoldást egy GPS-készülék jelenthetné(új autó esetében),ami pontos paramétereket küldene egy központi rendszerbe. Nyilván valamellyest megdrágítaná az autó vétel árát de aki használtként szeretné azt majd megvásárolni,sokkal jobban ismerné a jövendőbelit.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Ha egy egységes javitási adatbázist hoznának létre a jogalkotók és ennek belépési feltételeit azon emberek is elfogadnák akik ebben érdekeltek lennének akkor már egy nagy lépést tettünk előre.De addig amig Németországi totálkáros holland árvizkárosult gépkocsikat látunk itthon érvényes műszakival szaladgálni “kevés kilóméterrel sérülés mentesen ” addig nincs miről vitatkozni . Tanulság viszont van , a vásárlást nem szabad elkapkodni nagyon fontos hogy hozzáértő szakemberrel szakemberekkel felvértezve szabad csak autót venni . Ami nagyon fontos a jó autó még használtban is drága a másik nagyon fontos hogy a gk leinformálható legyen . Erre lenne hivatva a fent emlitett adatbázis . De az is előrelépés lenne ha a biztositó társaságok a kártörténeti igazolást kiadná a megvásárolni kivánt járműről de ez még sajnos nem műküdik

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Akkor is így gondolkozol, ha téged basznak át valamivel, amihez nem értesz? Megérdemled? A hozzá nem értés vagy egy irreális elképzelés máris erkölcsi és jogalapot ad az eladónak, hogy átbasszon?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Nem szép dolog ezt az egészet csupán a vevőkre kenni, és nem szabad általánosítani. Mint korábban írtam, megtetszett a nyáron egy kisdiesel. Nagy nyugalommal körbejártam, türelmesen és tüzetesen, módszeresen végignéztem. Ekkor megállt az idő körülöttem :). Természetesen a kilométerórát is megnéztem, de nem érdekelt, nem adtam neki hitelt, az autó érdekelt úgy ahogyan van. Olaszból behozott 5 éves, óra szerint 47.000 van benne. Neppertől természetesen. Eredetvizsgálat, átírás, új forgalmi, új gumik stb. Az árcédula 1,7 millióról szólt. Ez sem érdekelt. Azt mondtam, ebben a helyzetben nekem 1,3 milliót megér. Ha adja van üzlet, ha nem nincs üzlet. Nem adta. Azóta is ott áll. Nem létkérdés hogy megvegyem…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Egyértelműen a vevők a ludasok,mert a magyar azt szereti és abban hisz amit lát fel sem tűnik neki hogy ugyanolyan kocsinál a szervízkönyves 150e km-es vagy a 70e km-es de már sehol a szervízkönyv.Nem gondol bele ha ő vette volna újonnan akkor mi van a szervizkönyvvel mert ugye legalább 1-ső nagy szervizig nem dobom el,de utána sem!Ennyi a sok hülye meg is érdemli!!!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Mackó

    Nekem lenne egy kérdésem:

    Ha egy autóban az egyik alkalommal a vizsgán 150.000km van, a következőn pedig 110.000, akkor megbüntetik a tulajt?
    És ha azt válaszolja, hogy elromlott a műszerfal, vett egy bontott óracsoportot, abban pedig ennyi az állás?
    Lehetetlen ellenőrizni…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Nem feltétlenül. Ha Thaliát vettél, vagy más, hasonló kategóriájú autót, akkor valószínűsíthető, hogy városi autós vagy és nem, vagy csak nagyon ritkán mész hosszú útra, így sokkal lassabban szaporodnak a kilométerek.

    Egy nagy kategóriás autóban már inkább lenne irreális ez a futás-teljesítmény.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Nem kell azért annyira aggódni, van egy mondás, amiben sok igazság van és így hangzik: ha kocsit akarsz venni, először a tulajt vedd szemügyre, és csak utána az autót.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    “a magyar számlás sok km-es kocsit nem vesz, csak szervíz nélküli irreálisan alacsony km állású roncsot.
    A piac diktálja a sumákolást. Sajnos….. ”

    azért én ebbe a gondolat menetedbe annyiban belekötnék, hogy egyáltalán nem a piac diktálja a sumákolást, az embereket átbasszák és az átbaszásból alakult ki a sok éves de alacsony km-es tévhit, ami ma már sajnos elvárás… de ki ennek az okozója? hát nem a vásárló…

    vegyünk példának 2 db ugyanolyan 7 éves kocsit 180e km-el, az egyiket ennyivel árulják, a másikat a szomszéd viszont 95e km-el persze visszatekerve, egyértelmű a visszatekert fog elkelni… ezek után a 180e-es tulaj is fogja és visszatekerteti vagy csúnyán enged az árból ha el akarja adni…
    kérdem én miért a vásárló a hibás ha a két tök egyforma és állapotú kocsi közül a kevesebb km-est választja? egyértelmű hogy minden tekintetben jobbat akar a pénzéért
    ez kicsit mi volt előbb a tyúk vagy a tojás kategória

    én örülök ennek a kezdeményezésnek és remélem komolyabban szigorítani is fogják, akár évente kelljen (még új autónál is) km szemlére vinni vizsgabázisra, vagy a szervizeket (is) kötelezni erre… digitfénykép 2 perc csókolom, mehet az adatbázisba
    illetve kőkeményen büntetni kellene a visszatekert eladó autókat, de hogy bizonyítod hogy nem te tekerted vissza, hanem így vetted kintről, pl egy kereskedő esetében? nehéz kérdés…
    de legalább elkezdődött valami

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    A kormány sem feltétlenül jó támpont. A cégnél, ahol dolgozom, van három egyforma Peugeot Expert. A messze legkevesebbet futottnak van a kormánya, a legrosszabb állapotban, ugyanis, a kollégának, aki vele jár, iszonyatosan kérges a tenyere. Nem vicc.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Sok érdekeset jót írtál, egy viszont nagy általánosságban nem igaz, de ezt már tárgyaltuk egy másik cikkben, és így hangzik:

    [i]“Röhög a vonal végén, te barom, hát ezek nálunk még a zúzdában is jobbak, mint amiket otthon kenegettek kacsazsírral, hogy fényes legyen!”[/i]

    E tekintetben a német kolléga nagy tévedésben van!!!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Poki írta
    Nekem van egy új Toyota Corolla, – Sol felszereltségű – japán összeszerelésű, /2006.06./ autóm. 2007. 01.30.-i a forgalomba helyezés ideje, eddigi futásteljesítménye 14385 km. Szerviz rendben.
    Ezek szerint eladásnál ez a kmóra állás nem lesz hihető?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Elhiszem hogy van olyan is, hogy elrakja az illető a puccos alufelnit, bár 47.000-nél eladja a gyönyörű, küllemre hibátlan autóját? Nehezen hihető. A konkrét esetben viszont ami példát hoztam, rajta volt a puccos alufelni! Ezeken voltak a kopott összevissza gumik. 47.000 km alatt le sem megy a gyári gumi egy 75 lóerős kisautóról, különösen akkor nem, ha még téligumit is használ mellé.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Vettem egy D Kadettet hat éve. Teljes motorgenerál, féltengelyek, lakatolás stb. Az órát szétszedtem, és nullán raktam össze. Nekem onnéttól kezdve szinte új volt. (Csak 30.000-et mentem vele, mert vettünk egy nagyobbat – ez utóbbit 3 hónap után ellopták…)

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Felmerült bennem cserélni kellene a szaladgálós kisautómat. Nézzünk körbe, mit kínálnak a nepperek. Szalonállapotú, Olaszországból behozott Seat Ibiza kisdiesel. Valóban gyönyörű, makulátlan! 5 éves, 47.000 km-rel. Mind a 4 keréken különböző gyártmányú és mintázatú kopott gumik. Tudod ki hiszi el hogy tényleg annyit futott!? Szóval lehet kozmetikázni, órát visszatekerni, mégis csak egy kicsit hozzáértő, tárgyilagos személy számára is rengeteg árulkodó jel marad. Mindent úgy sem lehet kikozmetikázni, mert nem éri meg. Persze akik ide írogatnak azoknak nem kell ezt magyarázni. Sajnos ők vannak kevesebben.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Egyetértek a hozzászólóval .Sajnos itthon a fejekben még a régi szocialista értékrend van amikor is egy autó 150ezret tud futni és utána jön a nagygenerál.A piac kikényszeríti hogy az eladó visszatekerje az órát.Pár példa :Honda Jazz 2002-es 144ekm-rel 137ezerig vezetett szervízkönyvvel a kutyának sem hónapokig ,93 ezerrel 1 hét alatt eladva .1998-as Audi A4 365(!)eKm-rel -amúgy makulátlan sérülésmentes 350ig szkönyv- senki ,210ezerrel napi 3 hívás .1998-as BMW E36 dízel 415(!!!)eKm végig vezetett sz.könyvel semmi a 215öt többen sokallták de hamar elvitték.Akkor mi legyen???A saját autómban 340ezer van ,olyan mint az új 17 évesen ,több ismerősöm jár bőven 300 felett futott német autóval és egyik sem bánja.Sajnos az autóvásárláshoz is fel kell nőni .Ez nem egy mosógép…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Kilóméterállás, Az egy éve vett autóknál, szinte borítékolható hogy visszapörgették, egy vizsgáztatáson döbbentem rá hogy, így van… A vizsgáztató mondta, 100-ból 99 autó óráját visszapörgették, tapasztalatból beszélt..

    Reménykedem hogy a 2012 januárjától való szigorítás, hosszú éveken belül meghozza gyümölcsét,és megtisztul majd a piac,,, jómagam legalább 10-év múlva szeretnék újabb autót vásárolni,addigra tiszta lappal kezdhetek.. 🙂

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Mellesleg az a tevhit hogy a sokat futott auto nem lehet jo vetel nem csak magyarorszagi jelenseg itt Angliaban ahol en elek ugyanezzel a problemaval kuzdenek akik autot akarnak eladni es megmerem kockaztni hogy mashol sincs ez maskepp.Pedig nekem az a tapasztalatom hogy aki sokat hasznalja az autot az rendszeresen szervizeli ellenben aki keveset az jo ha ketevente csinaltat egy olajcseret…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Sziasztok!
    Az a furcsa hogy Magyarorszagon mindenki azt hiszi hogy ert a kocsikhoz pedig valojaban ez nem igy van..Nekem egy oreg szaki hivta fel a figyelmemet arra hogy a kilometerora allasa semmit nem jelent az eg-vilagon!Az emberek attol felnek a legjobban hogy az ora vissza van tekerve pedig valojabban sokkal aggasztobb ha nincs es az oraallas ennek ellenere alacsony hiszen majdnem biztos hogy az az auto egesz elete soran a varosban volt hajtva lampatol lampaig porgetve, orakat alapjaraton ketyegve lampaknal,keresztezodeseknel-ugye kapizsgalod mar mirol is beszelek a motor alapjaraton is kopik(annak ellenere hogy az ora nem mozdul) nem is beszelve a sok valtasrol,kuplungolasrol,fekezesrol…Ha pedig nem varosban hasznaltak akkor azert alacsony az oraallas mert rovid tavokat tettek meg az autoval ami nem lenne baj ha a szervizkonyvben evi 2 pecset jelezne az olajcseret mivel a rengeteg hideginditas es hidegen futas miatt a gyarto evi 2 olajcseret ir elo-ez egyebkent a varosi vezetokre is vonatkozik.
    Az oreg azt modta inkabb legyen sok a kilometer mint keves mert az autopalyan negyede ugy kopik az auto mint a varosban hiszen nincs inditgatas,fekezgetes valtogatas,porgetes!!!Ahogy abban is igaza volt hogy a megoldas az lenne ha uzemorat szamolna az auto szamlaloja nem pedig kilometert mert az uzemora az sokkal tisztabb kepet ad az auto eloeleterol,elhasznaltsagarol…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Hello.

    Van egy golf 3 1,4 -em, 219e valós km-rel. Ha 100e-rel kevesebbet mutatna az órája senki nem gondolkodna rajta, hogy tényleg annyi van benne. Van mellette egy primera, idén vettem óra szerint 197e km. Most 218e van benne. Hogy igaz e, nem tudom, de nem is érdekelt. Vettem rá gumit, olajat is kapott már 2x, fékbetétet, meg pár izzó. Most van otthon műszakin. Meg se fordul a fejemben, hogy valamelyikkel valami gond előforduljon. hozzáteszem ebben benn van, hogy a szerelőm agyára járok minden kis hülyeség miatt. Szeretném eladni őket, mert cserélném a parkot régen kiszemelt autótípusokra(használt, öreg, no de persze németből). EL tudom? NEM
    A legtöbben fel se hívnak, mert látják a km-t.
    Bújom a mobile.de, autoscout24.de és a többi német használtautós honlapot, és ezek a km állások átlagosnak, sőt néha kevésnek számítanak. Amelyik autó tányleges szervízkönyves 100e km-rel vagy az alatt rendelkezik (és nem törött stb)az itt már “kincs” kategória és megkérik az árát.
    3-4 éves céges kocsikban 3-4-500ekm van és még ezek után sem szarok,ált ezek kerülnek hozzánk és még keletebbre. Le kéne már erről a km mizériáról szokni.

    ui:

    Swiftet mindig el lehet adni, mert mindig 100e alatt futott az összes 🙂

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Hello mindenki . És mi lesz pl. : a 89-2004 ig gyártott suzuki swift órákkal , mert azok csak 99999-ig mutatják és utána fordulnak . ? Ott, hogy fogják megállapítani ?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Ismerve a jó magyar mentalitást és a határtalan leleményt bármilyen szigorítás csak kiskapuk keresésére sarkallja hazánk fiát.Nem igazán lehet ezt megállítani bár talán egy jó precedens értékű büntetés jó lehet.Mindenesetre a valós km állás letolja a használt autó árakat.Én is ismerek olyan embert aki állandóan a Suzukijában ült és jó utakon külföldön gyűjtötte a km-eket.Szinte szalonállapotú autóját 30k km-rel adta el miközben 300k-ret futott. Az én autómmal évi 6-8k km-t megyek ki fogja nekem ezt elhinni hogy a 10 éves autómban 120k km van?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Gumis vagyok.
    Amikor gumit kerestek nálam, igyekeztem a gyári paraméterekkel rendelkező gumit, vagy megfelelő váltóméretet ajánlani.
    Ez így nézett ki:
    -Hello! Mondeora kéne gumi!
    -Ok. 185/65R14 28.000.-Ft a garnitúra, Felszerelve, centrírozva.
    -Rendben, hívlak, ha aktuális.

    Egy hét múlva:

    -Hello! VETTEM 4 db 165/65R14-et, alig kopott, 20.000.-ért. SZERINTED jó lesz?
    -SZERINTEM NEM, mert nem váltóméret, stb.
    -Mindegy, megvettem, olcsó volt. Mikor tudod felszerelni?

    Így aztán manapság nem az a kérdés, hogy milyen autóra kell, hanem, hogy mekkora felni?
    Szomorú dolog ez, nem örülök neki, de ha ezt kéritek, ezt kapjátok!
    Akinek nem inge………

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Az óraállás nyomon követése csak részben lehetséges. Arra persze jó ha egy utólag visszatekerést akarnak megcsípni de arra se mindig. Azt azért nem árt tudni, hogy sok ember és a flottakezelők birtokában van aaaaa tudás. Ez pl. azzal jár, hogy az autót csak minden második alkalommal viszik szakszervízbe miközben rendszeresen visszaállítják az órát. Így biza pl. 3 éves korár 100-et mutat az óra 200 helyett és még szépen könyvelve is van.
    Más esetben meg a szervizelésért felelős polgár, a saját autóját szervizelteti le ilyenkor meg a szervizlistán és az óraálláson megint csak nem az igazság fog szerepelni.
    Kétlem, hogy a manipuláció megállítható, legfeljebb egy kicsit szűkíthető a kör.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Szerintem is vizsgakor kellene rögzíteni a pontos állást mert:
    megveszem a kocsit mondjuk 180 ezerrel, belerántok 3 év alatt ugyanennyit,majd mikor eladom visszatekerem 210 ezerre.Hihető nem?
    A vizsgabázison dolgozónak üzenem hogy az utolsó két műszaki vizsgás papírjaimon a következő található:
    2009-ben km óra állása 150000, 2011-ben 100000km.
    Jelenleg 259512.Akkor most én csaltam?
    Amúgy miért hihetetlen az évi 10 ezres futásteljesítmény?
    Én vezetek itthon egy szervizkönyvet a kocsiról.2007-ben vettem 227000 km-rel, most 4 év után alig több mint 30 ezerrel mutat többet..
    Ha valami baja van azonnal viszem szerelőhöz, vagy ha tudom megcsinálom.
    A kocsi állapotát kell nézni, nem a km-órát.
    A céges kocsival mentem ma, 3 éves Astra CDTI 211 ezer kilométerrel, de mintha most jött volna a szalonból.Folyamatosan szervizelve, autókozmetikázva stb…
    Direkt ránéztem az ülésekre, váltóra, kormányra, kárpitokra, de tényleg mintha most vették volna olyan állapotú volt.
    Sokkal ésszerűbbnek tartanám ha adásvétel előtt lekérdezhető lenne a magyarországi forgalombahelyezés utáni tulajdonosok száma.Ebből azért lehetne következtetni a kocsi állapotára is, mert ha sok tulaja volt akkor valamiért mindenki szabadult volna a kocsitól.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Végre valami történik! Bár a Magyar autókereskedőket ismreve /kik a jég hátán is megélnek/ ezt is kijátszák. Szerintem gyárilag GPS adót kellene integrálni az autók computerébe, mely alvázszám alapján egy gyári adatbázisba küldi az infót minden eggyes megtett kilóméterről. Azt össze lehetne hasonlítani a kilóméteróra állással. Minden látszana szépen. A bemondásos dolog, meg a vizsgabiztos beírja majd, ez már a javaslat kigondolásánál megbukott. Csak zárt márkakereskedésekben működő rendszereknek van értelme!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Sziasztok!
    Egy kis helyreigazítás: eddig is (k.b. 6 éve) rögzítjük a km óra állását időszakos műszaki vizsga keretén belül. A Hatóság most is bármikor vissza tudja ezt nézni… Csak eddig ezt nem figyelte komolyabban senki és nem büntették…
    Egy műszaki vizsgabázison dolgozó

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Tetszenek a hozzászólások,ez van 🙁 Az én autómban 43.000 km van, és 3 év 3 hónapos. Újonnan vettem. Én azért járok ennyit vele,mert néha megyek külföldre amúgy robogóval járok. Ha majd egyszer eladom lehet nekem se hiszik el,mert túl kevés lesz benne, ki tudja… A szervizt már magam intézem lévén,hogy szerelő vagyok és ugyanazt értsd 5w40 full synt olajat és jó szűrőket én is belerakom időben,csak fele annyiért mint vidéken és negyed annyiért mint budapesten egy márkakereskedésben. Tehát szervizkönyvem már nincs írva!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Még annyit fűznék hozzá a szervízköny mániás embereknek, hogy az újonnan vásárolt 1000 ccm es motoromat 18.000 km ig bepecsételve adták át…. A másik szalonban, 5000 ft ért bármit bepecsételnek, oda, és úgy ahogy te akarod. Amíg az ország és európa vagy talán az egész világ ilyen gazdasági helyzetben van addig nem is lesz változás. Amúgy meg tipikus magyar szokás, hogy az áron alul hirdetett kevés km es autókat is a felére akarják alkudni. Semmi nem elég, minél “ócsóbban” hozzájutni, átb@szni a másikat.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    bocs hogy beleszólok , de 2005 nél fiatalabbat ne vegyél csak baj van vele
    nekem 2003 12 havi mondeom van még adagolós hála istennek 200 000 van benne és semmi baja nincs szervízigény 0

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Rengeteget közlekedek a kocsimmal. Évente 50ezer km. 12 éves F Astramat (2 évig használtam) 280000 km-rel, szervízszáámlákkal senki meg se nézte, 110ezer km-rel (évi 9ezer km elvileg) a hülye vásárló 2 hét alatt megvette. Suzukimat 5 évesen 140ezerrel le se szarták (számlákkal, szervízszámlákkal stb) 80ezerrel pillanatok alatt elvitték. Ki az a hülye eladó, aki engedjen 100-200ezer forintot azért, hogy egy nepper megvegye és ő tekerje vissza az órát, inkább megteszem én. Mostani 7 éves Hyundaiomban 292ezer van, 600ezerért se venné meg senki, így viszont visszatekerem 80ezerre és a vizsgákon szépen évi 15000 km futásteljesítmény többlettel levizsgáztatom. 2 évente annyi “tekerésköltség” megéri.
    9 éve adtam el a Mazda 626 D-met 320ezer km-rel (nem annyi volt az órában) és még mindíg látom közlekedni. Ha évi 15-20ezerrel számolunk, akkor is simán 500ezernek kell benne lenni. Megkímélt, szervízelt, jó olajjal használt autó sokáig elmegy, csak a magyar számlás sok km-es kocsit nem vesz, csak szervíz nélküli irreálisan alacsony km állású roncsot.
    A piac diktálja a sumákolást. Sajnos…..

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Az a legnagyobb baj,hogy mint pl.az én autóm is már 13-ik éves és 118000 van benne.viszont ezután ha el akarom adni,már előre meg leszek gyanúsítva,hogy vissza tekertettem!Ártatlanul bűnösnek fognak nézni!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    [i]“Kérem, le lehet tenni a járgányt, fel kell szállni a BKV-ra, vagy más tömegközlekedésre, ahol ami van. Ja, hogy abban nem lehet egyedül ülni, várni kell rá és sokan vagyunk és tán büdös is?”[/i]

    Az “átkosban” a 70-es években motorral jártam be a munkahelyre (akkor még luxus volt a személyautó). Tettem ezt télen is, -10 C fokban is. Átfagytam mire beértem, de semmi bajom nem lett soha. Ha akkora hó esett, hogy értelmetlen volt átvergődni magam rajta motorral, felszálltam a helyi tömegközlekedésre (autóbusz). Nem fáztam, kevésbé volt gyötrelmes mint a motor, de 3 napon belül biztos beteg lettem, felszedtem valami fertőzést.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Még valami,hátha ezzel tudok segíteni valakinek:mikor megvettem a 2006os Focusomat,szervízkönyvel hírdették.Természetesen nem hittem ebben.Végig szépen be volt pecsételve,én semmi különöset nem vettem észre rajta.Egyszeráen negatív és hitetlen voltam az eredetiségét illetően.Hazatérve egy nagyon dörzsölt barátom mutatta meg a titkot!FIGYELJ!
    -rakd egymás mellé az ilyen autókhoz járó kezelési kiskönyvet,rádió,bluetooth kezelési kiskönyvet,valamint a szervizfüzetet.3-4-5 év alatt veszítenek a fényességből,színükből.Az enyémnek a szervizfüzete szép új volt a másik kettő fakult,mint egy 1986os auto-motor magazin 🙂 Ott a hiba.Vásárláskor,ha hisztek az ilyenben ezt nézzétek meg.Nekem aztán pecsételhetnek bele…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Az utolsú mondatoddal tökéletesen egyetértek!A többin pedig nem lepődök meg 🙁
    Én tavasszal tervezem eladni a kocsimat majd.Már most tudom,hogy nem fogom visszapörgettetni.Nem akarok senkit átvágni,egyszerűen nem így neveltek…Én valószínűleg visszatekerve vettem,ezt is el fogom mondani az eladáskor…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    ausztriában élek,szervízeltetem a kocsimat,stb.Itt sokkal rosszabb az órapörgetéses helyzet,mint otthon.Vagy jobb?A külömbség az én tapasztalatom szerint a következő:otthon visszapörgetik és “kiglancolják” a kocsit,hogy behúzzanak.Itt Ausztriában visszapörgetik és lemossák.Olyan egyértelmű jeleket hagynak szabadon,hogy döbbenet!!!
    Mivel elegem lett az otthoni használtautó helyzetből,emiatt itt kezdtem el kocsikat nézni.Borzalom!!!!!
    VW Polo 2007es 1.4tdi 40.000km-el.Ez még hihető is lenne ha nem olyan belső tárulna elém,hogy döbbenet.Szakadt váltószoknya,fényesre taposott pedál,kiült ülés,stb.Továbbmentem,Lancia Phedra.120.000km el.Na azon már röhögtem is.Abban a kocsiban úgy volt 300.000,ahogy én ezt írom.
    Ezek után beszélgettem az itteni szerelőmmel ezekről a dolgokról,aki Német származású fiatal srác.Válasza:naná,hogy pörgetjük.Minden eladó kocsit.Ki nem pörgeti,mikor 1000eur-al többet is kaphatok érte?És mi a helyzet Németországban?Kérdeztem.Ott is megy,ne is kérdezd…A külömbség szerintem:az ilyen jó gazdasági helyzetben lévő országok embereit nem nagyon érdekli,hogy ki van ülve az ülés,elhiszi,hogy annyi van benne.Sokuk nem is hallott a pörgetésről…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Ez, egy teljesen jogos kérdés. Vannak ugyanis olyan autók, amelyeknél típushiba, hogy elromlik a kilométer-számláló. Ilyen volt előző autóm is. (Audi 80, 1987) Egyszer azt vettem észre, hogy nem számlál. Irány a bontó és vettem egy másikat. Szerencsém volt, mert nem volt nagy különbség a számlálók állásában, de lehetett volna.

    Ilyenkor, mi van?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Sajnos ilyen módon zsiványok kereskedők óratekergető nepperek tisztelet a kivétel de talán nekik minden eladó és mindent meg is tesznek ez ügyben szajkózzák, hogy ők csak alkalmazkodnak a kereslethez. mahaság ja szervizkönyv is van,mondja!!! de ma már pár ezerért megvan az is van aki be ugrik van aki nem hát én így látom örülnék neki ha ez működne végre jól!!!

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Na szemezgettem a hozzászólókból miért nem irja meg valaki azért tekerik vissza az orát mn 100000km el mert eladásnál a kereskedő nyerni tudjon nem keveset megveszi a cégautót leharcoltan kozmetika ,polir egy prémium autoban 300000km nél még nincs kiülve az ülés nem látni rajta semmit autóhoz szokott ember azt hiszi tényleg 130000 van benne.Pl az autom bevette egy márka kereskedés beszámitotta utna megtalaltam egy kereskedésben egész véletlenül megnéztem a 370000 helyet 140000 volt benne a szervizkönyv is meghamisitva na ezért telik olasz piros sportkocsira a neppernek A LÉNYEG MINDEGYIKET BEDUGNAM EGY PICIT PIHENNI.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Hiába vannak az embereknek irreális vágyaik, attól a csalás még csalás marad. Máshol vannak jó törvények, meg jó nyilvántartások, hogy megvédjék az embereket a köcsög csalóktól. Az a hungarikum, hogy nálunk ilyen nincs és a férgek szabadon garázdálkodhatnak.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    És ha én a bontóból veszek egy új műszerfalat és kicserélem akkor mi van ? Vagy jelentsem be az ocsmányirodába ? ez a tipikus ” nesze semmi fogd meg jól ” szindróma …

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Szerintem azt még a KSH sem nézte sosem, csak a szokásos magyar bürokrácia része. Írjunk fel mindent, minden formanyomtatványra, külön minden hivatalnak, aztán sehol sem érdekelt senkit.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    A vizsgákon, és eredetiségvizsgálaton eddig is rögzítették a km óra állását.. akkor azt hiába csinálták, mert nem került bele semmilyen nyilvántartásba?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Érdekes ez az “átlagos autóvásárlók végre számoljanak le irreális elvárásaikkal”. Mi az átlagos és mi az irreális?

    Milyen gazdasági helyzetben is élünk? Milyen a benzinár? Mennyi az új autó ár? Mennyit is autózunk átlagosan ebben a rossznak mondott környezetben?
    Elvileg ugye nem sokat. Aki nem kocsival jár a WC-re is, az nem hajtja naponta. Nem rak bele napi 30-50km, hétvégente használja. És úgy gondolom, van ilyenből bőségesen. A fővárosi állatfajta egy külön kaszt, nem abból kell kiindulni. Aki már csak unaloműzésből is kerül egyet a dugóban, mert úgy jó neki. Aki nyúzza a céges kocsiját, mert nem számít.
    Vidéken, falun napokig elő sem kerül a kocsi a gárázsból. Szóval mi számít normális használatnak, irreális elvárásnak?
    Saját és környezetem példáiból kiindulva, nekem az átlagos és normális a 6-10.000km/év. Per ÉV, NEM hónap!!! Vagyis jogosan várnék el egy hasonló beállítottságú tulajtól 4-5 éves autó esetén max 50.000 km.
    Lehetetlen?

    Úgy dobálózunk a több 10.000-es éves futásteljesítménnyel, hogy leesik az állam.
    Ezek alapján nem is olyan rossz hely ez a Magyarország, lehetne 1000 Ft is a benzin.
    Ja, és közben az sír a legjobban, aki naponta hajt és zabálja kilómétereket. Nem mindenki üzletkötő, meg ügynök. A többség sajnos k…ra kényelmes meg sznob.
    Kérem, le lehet tenni a járgányt, fel kell szállni a BKV-ra, vagy más tömegközlekedésre, ahol ami van. Ja, hogy abban nem lehet egyedül ülni, várni kell rá és sokan vagyunk és tán büdös is? Másoknak is az.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    szerintem semmit se ér a tekergetés. ha vigyáztak a kocsira és minden szervízt megkapott akkor tökmindegy mennyi van benne pl.: ismerősom saab 900 og cabriója 712000 km van benne 10 ezrenként szervizelve és még sosem robbant le a kocsi. na? a karbantartás a lényeg nem a tekergetés

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Elnézést kérek, ha valakinek nem ez a véleménye, szívesen várom az Ő elméletét. Én így látom, mert az autó pénzbe kerül és pénzből is lehet fenntartani. Az előző leírásomból persze csak átlagot szeretnék állítani, nem tükrözi a magyar autópiac teljes részét. Vidéki nyugdíjas orvos, stb. jelensége reális volt, valamikor 10 évvel ezelőtt. Bár a benzin ára nő, az embereknek egyre látványosabban van szükségük az autóval való megjelenésre. Jó pár fórumot olvasgatva, sok kérdés jön az olcsóbb olajok iránt. Ha olajra nincs pénz, akkor állapotra lenne?

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Szerintem egy vidéki normál családi autó nem fut többet 15-20e km-nél.

    Van pár egyszerű dolog, amivel kiszűrhető a futásteljesítmény. Például ha megvizsgáljuk az eladót. Saját környezetemből kiindulva általában második tulajdonos az autó eladója. Valaki megvette újonnan, belehajtott 3 év alatt kb 60-80 e km-ert, majd ezt az autót vette meg a második tulaj. Mivel új autóra pénze nincs, amiatt feltehetőleg benzinre se sok van. Egy olyan ember, aki egy megyeszékhelyen él, általában ott is dolgozik. Munkába járáshoz, vásárláshoz naponta kb 10-15 km tesz meg. 22 napot dolgozik, ez kb 300 km havonta. Hétvégente nem megy nagyobb távokra, hiszen hétfőtől újra dolgozik. Ha tehát minden hétvégén beletesz max 100 km-ert akkor hónap végére kb 700 km a megtett út. Ez kb egy tank benzin, amit 100-150 bruttós fizetéséből ki is tud fizetni. Tehát éves szinten 8400 km tesz meg átlagosan, amihez pár nagyobb táv párosul így max 15e km tesz meg. Autója 3-4 év használat után kb 120-130e km-t mutat. Ha ekkor adja el, akkor biztos, hogy nem csináltatja meg az ilyenkor szinte kötelező szervizeket (összes fék, szíjak, görgők, lengéscsillapítók stb), karosszériája még ha vigyáztak is rá karcos, városi harc nyomaival rendelkeznie kell. Spórolni is szeret, emiatt ritkán hajtja 130km/h felé.

    Ilyen típusú autók: Corsa,Astra,206,307,C3,C4,Picasso,Megane,Clio,Polo,Bora,Kalos,Fabia,Punto,Swift,Fiesta,Focus

    Természetesen vegyünk egy jobb módú példát is. Emberünk bár sokat dolgozik, de keresete is nagyobb kb bruttó 250-300e Ft. Ha magyar szokáshoz híven lenézi a tömegautókat, akkor új luxusautóra még nincs pénze, ezért használtat vesz 3 évesen. Első tulajnak sok pénze volt, gyakran cserélte autóját. Vállalkozó, hiszen dolgozó nem tud ennyit keresni. Emiatt céges munkájához és nyaralásához is használja autóját. Gond nélkül vág bele 60-70e km-ert a cégre elszámolt benzinből, sokat autópályázik, 150-160 km/h is hajtja. Emiatt 3 évesen lecseréli autóját, hisz elszámolhat egy új autót, illetve kezdeni kéne cserélgetni az alkatrészeket. Autónkban ekkorra 180-200e km van. Bár szervízbe hordta, nincs is gond vele. Ekkor jön második tulajunk. 3 évesen saját példájából kiindulva évi 20-30 e km-re keres autót. A nepper visszatekeri az órát 100e km-re. Emberünk boldog. Mivel tankolni szinte gond nélkül tud, beleteker évi 30-40e km-ert. 3-4 év alatt sok mindent kell rajta kicserélni, belekerül neki 300-400e Ft-ba az alkatrész. De epekedve várja az új szerzeményét, ezért eladja. Szerinte 200e körül van a futása, emiatt így is áll neki árulni. Visszatekerik 150e km-re. Majd jön a kisparaszt. Faluról van, teljesen normálisnak érzi a 150e km-ert. Hatalmas vételt csinál – szerinte. Pár hónap alatt nem érti, miért kell ennyi alkatrészt cserélnie, ezért kóklerkedik, autóját teljesen lepusztítja olcsó alkatrészekkel, olajokkal. 3-4 év alatt nagyon ráun, ezért eladná. az autóban már 400-500 e km van, persze a mutató csak 250e km-ert mutat. Annyi esze nincs, hogy olyan állapotba hozza, hogy ezt a km óra állást el is lehessen hinni. Szakadt üléssel, kopott kormánnyal, kopott váltóval, összevissza kopott gumikkal, horpadásokkal, karcokkal teli autóját hirdetgeti. Jön egy Aranyifjú, akinek tetszik az autó még poszter formájában volt a falán. Megvenné, felújítaná, vigyázna rá, de sajnos nem talál olyan állapotút, amit még megmenthetne…

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    [i]“Szintén fontos feltétel a szemlélet fokozatos változtatása is: az átlagos autóvásárlók végre számoljanak le irreális elvárásaikkal, a valós kínálati lehetőségekhez igazítva azokat.”[/i]

    Nekem ettől a szövegtől -nem először hallom- kinyílik a bicska a zsebemben. Az óratekergető nepperek szajkózzák, hogy ők csak alkalmazkodnak a kereslethez. Hülyeség. Más területen nem tudnak átverni, mert a törvények védenek, csak a használt autók a kivételek, ahol az autó egy fontos paraméterét büntetlenül meg lehet hamisítani. Egy lakásnál, műszaki cikknél vagy bármi másnál ezt nem lehet megcsinálni.

    Majd ha a kínálat valós lesz és nem meseautókat árulnak a kedves kereskedők mesekilométerekkel, akkor változni fog a vevők hozzáállása is: kénytelenek lesznek hozzászokni a valós adatokhoz és abból válogatni.

    A jelen helyzetet a nem a kereslet okozta, ezzel nem lehet takarózni, megindokolni egy csalást. Az egészet a pénzéhes nepperek okozták maguknak az egymás közötti versengésben. Mert ugye az tudott többet eladni és nagyobbat kaszálni, aki órát tekert. Miért? Mert ugyan vásárláskor az állapotot kellene nézni, de ettől még a futott Km is egy fontos paraméter. Két egyformán jó állapotú és kb egyforma árú autó közül melyiket veszed meg? Amelyik kevesebbet futott.

    Egy mai autón 100e Km annyira semmi, hogy kb újnak nézhet ki (pláne ha vigyáztak rá), úgyhogy a kereskedőnek csak a fantáziáján múlik, hogy mennyit akar belehazudni. Ha lehetne, akkor párezer Ft plusz haszonért még az autó korát is meghamisítanák.

  • 2017.10.31. at 06:43
    Permalink

    Jó kérdés, hogy valójában a kereslet, vagy a kínálat szülte-e a helyzetet. Ez olyan kérdés, mint a tyúk meg a tojás. Sajnos ilyen módon a zsiványok piaci előnyhöz jutnak, és a többi kereskedőnek is be kell állni a sorba, különben a kutya nem veszi meg tőle a 200.000-t futott autót. Holott ez egy jobb autó élettartamának a fele.
    Engem nem igazán érdekelt az óraállás vásárláskor, óra szerint 260ezerrel vettem az autóm. 15 éves, nagy köbcentis benzinmotor. Ez is irreálisan alacsonynak tűnik. Az állapotból hihető lenne, szervízkönyv is van, de ma már mindent meg lehet oldani. A szempont egy nem rohadó, hajtás és motor szempontból egyben lévő darab megtalálása volt.

Vélemény, hozzászólás?